Sharon Stone-nal támad a Netflix vicces krimisorozata

A Murderville első előzetese olyan hírességeket vonultat fel az Elemi ösztön 1-2 sztárja mellett, mint Conan O’Brien, Ken Jeong és Kumail Nanjiani.

Nagyon izgalmasnak és kifejezetten viccesnek ígérkezik a trailere alapján a Netflix február 3-án debütáló új krimisorozata, a Murderville. A félig improvizált hatrészes komédia ugyanis nemcsak az olyan népszerű nyomozósorozatokat másolja, mint az Esküdt ellenségek (Law & Order) vagy a Dr. Csont, de csavar is egy nagyot a jól ismert dramaturgián azzal, hogy az egyik gyilkossági nyomozó

minden részben egy-egy híres ember, akinek fogalma sincs az adott bűntényről, mert nem adták neki oda a forgatókönyvet!

Az lenti előzetes tanúsága szerint Sharon Stone mellett láthatjuk majd botcsinálta detektívként Annie Murphyt, Conan O’Brient, Ken Jeongot, Kumail Nanjianit, és Marshawn Lynch-et is. A nyomozást mindegyik epizódban a mókás bajszú Will Arnett vezeti majd, aki természetesen mindenbe be volt avatva a minden bizonnyal térdcsapkodva röhögős forgatás során.

A Netflix Murderville-je persze nem valami forradalmi újdonság: igazából „csak” az azonos tematikájú, BAFTA-díjas BBC-sorozat, a Murder in Successville amerikai adaptációja.

Hasonló bűnügyi paródia lesz egyébként egy másik hamarosan debütáló Netflix-sorozat is, a The Woman in the House Across the Street From the Girl in the Window, amely január 28-án mutatkozik be a streaming platformon, Kristen Bell-lel a főszerepben. A leginkább a Nő az ablakban című bestseller regényre (valamint az abból készült filmre) hajazó történet egy Anna nevű nőről szól majd, aki nem igazán biztos abban, hogy valóban gyilkosság szemtanúja volt-e a lakása ablakából, vagy csak a képzelete űzött vele tréfát.

 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.