Schwarzenegger szerint a náci apja tehet arról, hogy 24 évesen meghalt a testvére

„Ő egy sokkal érzékenyebb ember volt” - mondta a színész néhai testvéréről, Meinhardról.

Arnold Schwarzenegger a Netflix új dokumentumfilmjében, az Arnoldban nyíltan beszél arról, hogyan bántalmazta őt és testvérét az apjuk.

Gustav Schwarzenegger a második világháború alatt a náci pártban szolgált, és megsebesült a sztálingrádi csatában.

„Három napig feküdt a törmelék alatt, és még a háborút is elvesztették. Iszonyú lehangoltan tértek haza, Ausztria a megtört emberek országa volt. Azt hiszem, voltak olyan időszakok, amikor apám borzasztóan kínlódott” - mondta a színész osztrák édesapjáról. A színész arról beszélt, hogy az apja miként kényszerítette őt és a bátyját arra, hogy „megdolgozzanak a reggeliért”, és hogy „versenyezzenek egymással”.

„Egyfajta skizofrén viselkedésnek voltunk a tanúi otthon: hol kedves volt az apám, hol meg hajnali háromkor jött haza részegen, és üvöltözött. Ilyenkor felébredtünk, és hirtelen nagyot dobbant a szívünk, mert tudtuk, hogy ez azt jelenti: bármikor megütheti anyánkat, vagy megőrülhet. Szóval állandóan jelen volt ez a fajta furcsa erőszak.”

Arnold szerint a bátyja az otthoni helyzet miatt kezdett el inni, nem bírta elviselni azt, ahogy apjuk bánt vele. „Ő egy sokkal érzékenyebb ember volt” – mondta Arnold.

Meinhard 24 éves korában halt meg, amikor ittasan vezetett, és egy telefonpóznának ütközött.

Schwarzenegger 1968-ban, 21 évesen hagyta el Ausztriát, és Amerikába ment. Három évvel később értesült arról, hogy testvére meghalt. „Az a fajta neveltetés, amiben részesültünk, előnyös egy olyan ember számára, mint én, aki belülről nagyon erős és határozott, de a bátyám jóval törékenyebb alkat volt.” - mondta a színész.

Az Arnold című, háromrészes dokumentum-sorozat mától látható a Netflixen. Hamarosan kritikánk is érkezik róla.

(via Independent)