Matthew McConaughey lesz Elvis – de nem úgy, ahogy gondolnád!

Ő a szuperkémnek szegődött Király hangja a Netflix márciusban startoló, őrült animációs sorozatában, az Agent Elvisben.

Márciusban debütál a Netflixen egy igencsak őrült, felnőtteknek szóló animációs sorozat Agent Elvis (Elvis ügynök) címmel, amelyben Matthew McConaughey hangján dörmög a szuperkémnek elszegődött Elvis Presley. A streamingszolgáltató a napokban meg is osztotta az első hivatalos előzetest – egyelőre még konkrét premierdátum nélkül. Íme:

 

 

A 10 részes animációs sorozat a fiatal és vagány Elvist fogja követni, aki nappal egy sikeres énekes, éjjelente viszont egy titkos kormányzati szuperkém csoport oszlopos tagjaként üldözi a bűnt. A korábban még Agent King munkacímet viselő Netflix-sorozatot először 2019-ben jelentette be a streaming platform, de azóta csend volt a produkció körül. A széria egyik vezető producere a Király özvegye, Priscilla Presley, valamint a rockzenész John Eddie, a társ-showrunner pedig az a Mike Arnold, aki kémes témában már korábban is maradandót alkotott, ő ugyanis a szintén felnőtteknek szóló ügynökös animációs film, az Archer atyja.

Maga az ötlet, miszerint Elvis ügynök volt, nem is olyan ördögtől való... Ebben a korábbi PORT.hu-cikkben részletesen is bemutattuk, hogy a Király maga kérelmezte annak idején Nixon elnöktől, hogy az amerikai Szövetségi Kábítószerügyi Hivatal jelvényes tagja lehessen. Igaz, máig nem tisztázott, hogy a szórakoztatóiparról írt jelentéseivel csak azt akarta elérni, hogy drogfüggőként bármikor könnyedén tiltott szerekhez juthasson, vagy esetleg ki akart inkább babrálni a Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba átköltöző, és az amerikai fiatalok körében egyre népszerűbb zenész kollégájával, örök riválisával, John Lennonnal azzal, hogy zavarkeltő felforgatónak állítja be őt...

(via Unilad & Independent)