Kiderült, melyik film és sorozat végzett az HBO idei toplistájának élén

A Warner Bros. Discovery hazai képviselete összegezte az első negyedévet a sajtónak. Elárulták az is, milyen nagy dobásokkal készülnek még idénre.

A Porton is részletesen beszámoltunk arról, mi minden történt az HBO és a Warner háza táján az elmúlt másfél évben. Röviden: elindult az HBO GO-t leváltó HBO Max, közben lezárult a Warner és a Discovery összeolvadása, ami után David Zaslav, a Warner Bros Discovery főnöke takarékossági intézkedéseket vezetett be, hogy a cégcsoport 3 milliárd dolláros adósságát le tudják faragni. Ennek esett áldozatául rengeteg európai tartalom, köztük a magyar Besúgó is, de kukázták a 90 millió dollárba kerülő, már leforgott Batgirlt is. Idén májusban pedig az HBO Max-ot felváltotta a MAX. (Nálunk még várni kell a bevezetésére.)

A nadrágszíj megszorításának azonban a jelek szerint meg lett az eredménye, mert az Etele moziban tartott prezentáción Pinczés-Pressing Ádám, a Warner Bros Discovery PR Managere már arról számolt be, hogy a cég streamingüzletága az egy évvel korábbi 227 millió dolláros veszteséggel szemben 2023 első negyedévében már nyereséges lett, az előfizetők száma globálisan pedig eléri a 97.6 milliót a legfrissebb adatok alapján.

Ami 2023 első félévét illeti, a sorozatok nézettségi listáját itthon (is) a The Last of Us vezette.

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

  1. The Last of Us
  2. A Fehér Lótusz
  3. Rick és Morty
  4. Jóbarátok
  5. Agymenők
  6. Trónok harca
  7. Shameless – Szégyentelenek
  8. Sárkányok háza
  9. The Walking Dead
  10. Szerelem és halál

 

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

A filmes lista élén némileg meglepő módon nem egy friss produkció, hanem a Mark Wahlberg főszereplésével készült 2021-es sci-fi, a Végtelen végzett két blockbuster, A gyilkos járat és a Black Adam előtt.

  1. Végtelen (Infinte)
  2. A gyilkos járat (Bullet Train)
  3. Black Adam
  4. Harry Potter és a Bölcsek köve
  5. Sikoly
  6. Stu atya
  7. Morbius
  8. Minden jót, Leo Grande
  9. Harry Potter és a Titkok kamrája
  10. Harry Potter és az Azkabani fogoly

 

Forrás: Warner Bros. Discovery

 


A magyar filmek versenyét toronymagasan nyerte Baranyi Benő scifi-vígjátéka, a Zanox, de szép eredményt ért el a Larry is. Két rövidfilm, a Szelfi Egyetem és a Második kör is bekerült.

  1. Zanox – Kockázatok és mellékhatások
  2. Larry
  3. Legjobb tudomásom szerint
  4. Post Mortem
  5. Szelfi Egyetem
  6. Pesti balhé
  7. Hab
  8. Seveled
  9. Második kör
  10. Természetes fény


A prezentáción a lineáris csatornák (ID, HGTV, Discovery, TLC, Eurosport, HBO és Cinemax) teljesítményéről is esett szó. Kiderült, hogy „az álomotthonok tévécsatornájának”, a HGTV-nek 3 évvel az indulása után szinte megduplázódott a penetrációja.

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

1, Testvérháború (Brother vs Brother)

2, Történelmi házak renoválása (Houses with History)

3, Kicsi házak nagy kalandok (Tiny House Big Living)

4, Faházlakók (Log Cabin Living)

5, Lottó-lakás (My Lottery Dream Home)

 

A WBD portfólió legnézettebb csatornája az ID lett. 2023 első negyedévében csaknem megduplázta nézettségét az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. A doku realitykre és a true crime-ra specializálódó ID a csatornán eltöltött idő szempontjából benne van a top 10-ben az összes Magyarországon elérhető csatorna között, és a top 25-ben közönségarányt tekintve.

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

1, Casey Anthony: eltűnt a lányom! (Casey Anthony: An American Murder Mystery)

2, Donald Trump - tények és áltények (Faking It: Donald Trump)

3, Nyomoz a People magazin (True Crime with Aphrodite Jones)

4, Gabby Petito meggyilkolása: mi történt valójában (The Murder of Gabby Petito: A Faking It Special)

5, Végzetes fogászok (Deadly Dentists)


TLC, a WBD portfólió 2. legnézettebb csatornája, elsősorban olyan nőknek szóló reality műsorokat kínál, mint a Három hónap jegyesség, Mondj igen a ruhára, Dr. Pimple Popper, a bőrgyógyász vagy Az élet 250 kiló felett. Februárban itt mutatkozott be a nagy port kavart társkereső reality, a Szingli anyák paradicsoma (Milf Manor) is.

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

1, Ez belőlem jött ki? (This Came out of Me)

2, Három hónap jegyesség: Újra szinglik (90 Day: The Single Life)

3, Kényszeres gyűjtögetők – Élve eltemetve (Hoarding: Buried Alive)

4, Hammer háza (House of Hammer)

5, Mondj igent a ruhára (Say Yes to the Dress)

A legvadabb párkereső show, ami tényleg totál beteg

Milfek próbálják elcsábítani egymás gyerekeit a Milf Manor című realityben. De ha úgy tetszik, akkor fiatal fiúk próbálják megdönteni egymás anyját.

Kritikánk a Szingli anyák paradicsomáról

 

A Discoveryhez tarrozik a már 25 éve működő Cápák Hete című programblokk (július 11-18.), amelynek 2023-ban nem más lesz a házigazdája, mint Jason Momoa (2022-ben Dwayne The Rock Johnson volt a műsorvezető). A Discoveryn látható az egyetlen magyar gyártású sorozat is, a Made in Gyetván Csabával, amely stabilan az egyik legnézettebb tartalom a csatornán: 50%-al magasabb átlagnézettséget ért el, mint a főműsoridő átlaga. Ráadásul az április végén indult új évad premier epizódja a hónap 2. legmagasabb nézettségét hozta a főműsoridőben áprilisban sugárzott műsorok közül.

Forrás: Warner Bros. Discovery

 

1, Csupasz túlélők (Naked and Afraid)

2, Aranyláz Alaszkában (Gold Rush)

3, Autókereskedők: Álmaim verdája (Wheelers Dealers)

4, A brit kincsvadász (Salvage Hunters)

5, Alaszka, a legvégső határ (Alaska, The Last Frontier)

 

Mi jön még 2023-ban?

A prezentáción szó esett a következő hónapok friss megjelenéseiről is. Íme néhány kiemelt cím:

Downey álomautói (Downey’s Dream Cars) – június 22. - HBO MAX

Robert Downey Jr. imád klasszikus autókat restaurálni. De elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett is. Ezért a jövőbe repíti szeretett régi autóit, gyorsabbá, erősebbé és hatékonyabbá teszi őket, miközben a lelkük is megmarad.

És egyszer csak… 2. évad (And Just Like That) – június 22. - HBO MAX

A Szex és New York új fejezetében Carrie, Miranda és Charlotte immár nem a harmincas éveikben próbálják megérteni az élet és a barátság bonyolultságát, hanem az ötvenet taposva, amikor minden sokkal komplikáltabb.

Made in Gyetván Csabával – új rész, június 25. - Discovery

A bennünket körülvevő világ telis-tele van csodákkal és a Warner Bros Discovery műsora megmutatja, hogyan is készülnek ezek a (nem)mindennapi tárgyak.

Harcos 3. évad (Warrior) – június 29.  - HBO MAX

A Harcos San Francisco kínai negyedében játszódik a polgárháború utáni időkben. Egy tehetséges fiatal harcművész történetét meséli el, aki nemrég érkezett Kínából, és hamarosan a negyed véres tongháborúinak kellős közepén találja magát.

Nolly – július 9. - HBO MAX

A Nolly egy brit háromrészes életrajzi minisorozat, amelyet Russell T Davies (Ez bűn, Évek alatt, Egy nagyon angolos botrány) készített, Helena Bonham Carterrel, aki a Crossroads sztárját, Noele Gordont alakítja.

Cápák Hete (Shark Week) – július 11 – 18. - Discovery

Idén Jason Momoa mutatja a legkülönfélébb cápás doksikat, minisorozatokat és filmeket. Tökéletes hangolódás Jason Statham nagysikerű filmje, a Meg 2. – Az árok mozis premierjére.

A kör bezárul (Full Circle) – július 13. - HBO MAX

Steven Soderbergh sorozatában egy elfuserált emberrablás nyomozása során régóta őrzött titkokra derül fény, amelyek több karaktert és kultúrát kapcsolnak össze a mai New York Cityben. Főbb szerepekben Zazie Beetz, Claire Danes, Timothy Olyphant, CCH Pounder és Dennis Quaid.

Barbie álomház kihívás (Barbie Dreamhouse Challenge) – július 25. - HGTV

Ashley Graham házigazda irányításával a kiváló dizájn- és felújítási szakértők egy híres séffel kiegészülve igazi Barbie álomotthonná alakítanak egy kaliforniai házat. Ennél jobban nem is lehetne megünnepelni a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült Barbie mozis debütálását.

A híd – augusztus 11. - HBO Max

A magyar HBO saját gyártású reality sorozata. Egy csapat különböző ember, egy közös cél: a 30 millió forint. A pénzhez egy 250 méteres híd megépítése vezet, modern eszközök nélkül, együttműködve, mégis egymás ellen.

Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése s2 (The Winning Time) – augusztus - HBO MAX

A Los Angeles Lakers a 80-as években a sport történelmének egyik legelismertebb és legdominánsabb dinasztiája volt, amely egy egész korszakot meghatározott – a pályán és azon túl is. A sorozat a csapat tagjainak szakmai és magánéletét mutatja be.

30 ezüst 2. évad (30 coins) – ősz. - HBO MAX

A 30 ezüst második évadában Pedraza lakóinak többsége elvesztette az eszét, és egy pszichiátriai kórházba zárták őket. Miközben körülöttük egyre nő a rémület, hőseink csoportjának egy új ellenséggel kell szembenéznie. Valakivel, aki annyira perverz, hogy még az ördög is fél tőle. De mi a helyzet Vergara atyával? Vajon ő is meghalt, főellenségével, Santoro bíborossal együtt? Hol rejtőznek a megkínzott lelkek? Az új évadhoz csatlakozik Paul Giamatti is!

Twisted Metal – ősz - HBO MAX

Poszt apokaliptikus akció-vígjáték a méltán népszerű Playstation játék alapján. Főbb szerepben Anthony Mackie, Thomas Haden Church és Stephanie Beatriz.

True Detective: Night Country – ősz/tél - HBO MAX

Amikor az alaszkai Ennisben leszáll a hosszú téli éj, nyom nélkül eltűnik az a nyolc férfi, aki a tsalali sarkvidéki kutatóállomást üzemeltette. Az ügy felgöngyölítéséhez Liz Danvers (Jodie Foster) és Evangeline Navarro (Kali Reis) nyomozóknak szembe kell nézniük a saját magukban rejlő sötétséggel, és felszínre kell hozniuk az örök jég alatt rejlő terhes igazságokat.

A Tetris gyilkosságok – hamarosan - ID

Egy orosz család kegyetlen gyilkosság áldozata lesz szilícium-völgyi otthonában, köztük a Tetris videójáték egyik fejlesztője. A bizonyítékok hiánya összezavarja a rendőrséget.