Folytatás helyett egy egész Squid Game-univerzumot kapunk

A Netflix vezére erősítette meg a hírt: jön a második évad.

Minden idők legkevésbé meglepő híre, hogy folytatódik a Squid Game. A pletykák alapján eddig is sejthető volt, hogy a legnézettebb Netflix-sorozatnak lesz 2. évada, a kreátor, Hvang Donghjok korábban már elismerte, hogy komolyan agyal rajta, de most maga a cégvezér, Ted Sarandos erősítette meg a hírt. Sőt, ennél többet is tett, mert úgy fogalmazott, hogy

a Squid Game-univerzum még csak most startolt el”,

vagyis a Netflix nemcsak egy szimpla folytatásban gondolkodik.

Ahogy korábban mi is megírtuk, 10 évbe telt Hvang Donghjoknak, mire tető alá tudta hozni a szériát, de ennyi ideje most biztosan nem lesz. A sorozat úgy ért véget, hogy a főszereplő, Seong Gi-hun az utolsó pillanatban mégsem szállt fel az Amerikába tartó repülőre, helyette marad Dél-Koreában, vélhetően azért, hogy leszámoljon a gyilkos játék irányítóival, de nincs kizárva az sem, hogy belőle lesz az új Front Man. Nagy kérdés, hogy mennyire tudja megőrizni vonzerejét a sorozat, ha már nemcsak az arénában bonyolódik a történet, illetve sikerül-e izgalmas, új karaktereket bevezetni – a régiek közül ugyanis (spoiler) mindenki elhalálozott.

A Squid Game, hivatalos magyar címén a Nyerd meg az életed, nemcsak a Netflixen döntött meg minden létező rekordot (szeptember 17-i bemutatója után mindössze tíz napra volt szüksége arra, hogy 90 országban is a toplista élére kerüljön, majd a Bridgerton családot lenyomva minden idők legnépszerűbb sorozata lett a platformon), de díjakat is bezsebelt. A Golden Globe történetében először díjaztak koreai színészt (Oh Yeong-su lett a legjobb mellékszereplő), de arra se volt példa korábban, hogy a SAG (a színészszakszervezet) koreai színészeket vagy nem angol nyelvű sorozatot jelöljön.

A sorozatból azóta készült profi YouTube-verzió, sufnituningos paródia, és volt olyan is, aki életével fizetett a rajongásért.

Via: Screenrant

 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.