Ezúttal Sam Neill védi meg a Földet az űrinváziótól

A Jurassic Park sztárja az Apple TV+ Invasion című új sorozatának főszereplőjeként tér vissza ősszel a képernyőkre – addig is itt egy izgalmas trailer!

Elég ütősnek ígérkező űrlényinváziós sorozattal akar odacsapni az Apple TV+ a legnagyobb konkurenseinek, azaz a Netflix, az HBO Max/GO, a Hulu és az Amazon Prime streaming szolgáltatóknak. Októberben 22-én startol el az Invasion első évada – addig is itt egy igencsak ígéretes kedvcsináló előzetes hozzá:

A történet szegről-végről H.G. Wells 1898-ban megjelent science-fiction regényét, a Világok harcát veszi alapul, vagyis az űrből jött hódítók itt is a híres-hírhedt tripodok lesznek, akikkel már Tom Cruise-nak is meggyűlt a baja 2005-ben. Erre utal legalábbis az a három, böszme nagy elefántláb, ami az előzetes legvégén felsejlik a por- és törmelékfelhőben:

Forrás: Apple TV+

 

Ez persze most még csak találgatás, konkrétumokat majd az október 22-i évadnyitó után fogunk tudni. Ami viszont egészen biztos: a Jurassic Park és a Halálhajó sztárja, Sam Neill egy John Bell Tyson nevű seriffet alakít a sorozatban, aki alighanem az elsők között találkozik majd szemtől szemben az idegenekkel. A sorozat fő kreátora és showrunnere az a Simon Kinberg, aki producerként jegyez számos X-Men-filmet, a Deadpool 1-2-t és Ridley Scott Magyarországon forgatott Mentőexpedícióját is. Az Apple TV+ a tervek szerint rögtön három részt ad majd le október 22-én, ezután pedig péntekenként jönnek majd az újabb epizódok. (via Apple.com)

Forrás: Apple TV+