Titkosügynökökről filmet vagy sorozatot készíteni hálás feladat, a téma adja magát: az országot és egyben a hatalmat védő férfiak és nők, különlegesen kiképzett emberek, titkok tudói, akiket jó és rossz célra egyaránt lehet használni. Ahol a cél látszólag szentesíti az eszközt, ahol a barát lehet az ellenség és fordítva, ahol minden tettnek súlyos következményei vannak. Ezt bárhogy lehet csavarni,

bárkiből lehet közben áruló vagy áldozat,

lehet újabb külföldi vagy belföldi fenyegetést kreálni – azt tették az oly sikeres 24 készítői, és ez történik a Netflix jelenleg listavezető sorozatában, az Éjjeli ügynökben is. És bár ez utóbbi széria az égvilágon semmi újdonságot nem tartalmaz, mégis képes rendesen beszippantani a nézőt.

Hősünk, a kezdő FBI-ügynök, Peter Sutherland (Gabriel Basso) a metrón utazik munkába, amikor észrevesz egy gyanús kapucnis alakot, aki az egyik ülés alatt „felejti” a csomagját, majd a következő megállóban sietve leszáll. A csomagban bomba van, de Peter gyorsan reagál, meghúzza a vészféket és mindenkit lezavar a szerelvényről még a robbanás előtt. hős lehetne, de nem lesz az, azonnal mindenféle összeesküvés elméletek születnek a szerepéről, így egy év múlva csak egy felelősségteljes, de unalmas munkát végez:

a Fehér Ház alagsorában dolgozik, és egy olyan telefont kezel, amely soha nem csörög,

miközben jelentéseket ír feletteseinek. Merthogy egyszerre kap parancsokat a Fehér Ház kabinetfőnökétől (Hong Chau) és az FBI igazgatóhelyettesétől (Robert Patrick), aztán egy este mégis megszólal az a bizonyos telefon. Amit vészhelyzet esetén használnak titkos küldetésen lévő ügynökök, Peter pedig újra életeket ment. Igaz, az ügynökökkel végeznek valakik, de a velük lakó unokahúguknak, Rose-nek (Luciane Buchanan) hősünk segítségével sikerült megmenekülnie.

A kaland azonban csak most kezdődik, hiszen Rose nagynénje halála előtt árulókról beszélt a Fehér Házban, és hiába kerül a lány védőőrizetbe, a támadók ott is próbálkoznak, így egyre nyilvánvalóbb, hogy tégla van az ügynökségnél – vagy a Fehér Házban. Szerencsére Sutherland bátor és találékony, ráadásul mindig pont jó helyen van, védence pedig, mit tesz isten, korábban egy fiatal kora ellenére cyberbiztonsági céget vezetett – milyen kényelmes forgatókönyvi megoldás, hogy bármilyen rendszerbe be tud törni? -, így elég jó páros alkotnak, ráadásul mindketten elég fotogének.

Mert ugye elég nehéz lenne eladni a sorozatot a maga 10 részével, ha hősei szürkék és átlagosak lennének.

Talán ezt érezve hozták be a készítők a másik szálat, ahol az alelnök kissé irritáló egyetemista lánya (Sarah Desjardins ) kerül a középpontba, illetve a rá vigyázó titkosügynökök (Fola Evans-Akingbola  és D.B. Woodside). A két szál nyilván hamarosan összeér, ahogy az egy évvel korábbi metrórobbantásnak is jelentősége lesz, akárcsak a ténynek, hogy Peter korán elhunyt, szintén FBI ügynök apját árulónak tartják.

Az Éjjeli ügynök története nem kifejezetten kifinomult, a cselekmény nem a legeredetibb vagy legkidolgozottabb, szinte minden epizódra jut két-három logikátlanság, olyasmi, ami így, ebben a formában nem történhetnek meg. Ez ott, azon a ponton nyilván zavaró, de az egésznek mégis van egy íve, és ami legalább ennyire fontos,

van egy jól felépített tempója, ami rendkívül nézhetővé teszi.

A recept egyszerű, az üldözött párnak folyamatosan menekülnie kell, vagy egy lépéssel az őket üldözők előtt kell járniuk, vagy jól kell lereagálniuk a váratlan helyzeteket vagy elkerülniük a nekik állított csapdákat. Igaz, az túlélési képességeik – különösen Sutherlandé – már-már mesébe illőek, de fikcióról van szó, ráadásul elég szórakoztató fikcióról. Ami a másik szálat illeti, az alelnök védelmére kirendelt ügynökök története kevésbé sikerült izgalmasra: nem vállalhatatlan, de az ember alig várja, hogy mikor és miért lesz ez tényleg releváns az egész sorozat szempontjából. Az lesz, de erre sokat kell várni.

Vannak más aránytévesztések is. Elsőre még nekem is jó ötletnek tűnt, hogy az ilyen sorozatokban rendszerint arctalan maradó fogdmegek saját mellékszálat kapnak, megismerjük a gondolataikat, azt, mit várnak az élettől. Aztán kiderül, hogy nem biztos, hogy fontos tudnunk, milyen fürdőszobára vágyik egy gyilkos csaja, aki amúgy egy pszichopata, és talán túl sok időt is vesz el, nincs is különösebb tétje, hiszen nem fogunk ettől nekik drukkolni vagy sajnálni, ha nem jön össze a küldetés. Nekünk másnak kell szurkolnunk, ami nem is nehéz, mert a Peter Sutherland-Rose Larkin páros jól működik, szépek, sportosak és szerethetőek. Larkin egy modern csaj, aki kiáll magáért, vág az esze, Sutherland pedig talpig lovag, gyors, hatékony, de könnyen megtéveszthető. Maguk a karakterek nem újszerűek, a titok mindössze annyi, hogy elég jók, akik eljátsszák őket.

Gabriel Basso gyerekszínészként kezdte, a Super 8-ban (2011) és A nyár királyaiban (2013) láthattuk, nemrég a Vidéki ballada az amerikai álomról (2020) főszereplőjeként láthattuk. Ott egyébként csapnivaló volt, akárcsak maga a film, itt viszont meglepően jó, talán pont azért, mert van a figurának egyfajta bumfordisága, kisfiús naivitása, ami feltehetőleg passzol a saját egyéniségéhez.

Ő nem egy tévedhetetlen gyilkológép,

és leginkább ez működteti magát a sorozatot. Luciane Buchanan sem rossz, de benne nem igazán tudtam egyénit felfedezni, és ezért olyan meggyőzőek az árulások és az átverések, mert van a dolognak emberi tétje, mert az ilyen történetek nemzetbiztonsági kockázatait nem lehet túl komolyan venni.

Értékelés: 7/10