A Peaky Blinders alkotói a világ legkeményebb kommandósairól csináltak nem is akármilyen sorozatot

A Peaky Blinders készítői új sorozatukban a SAS, a világ legismertebb kommandós egysége legendás kezdeteiről mesélnek az Észak-Afrikai hadszíntéren, olyan kőkemény alakokról, akiknek, ha nincs háború, a börtönben lett volna a helyük.

Miközben a II. világháború kezdeti szakaszában az angol haderő kiszorult Európából, vereségeket szenvedett Görögországban majd Észak-Afrikában is a jobban vezetett, jobban motivált német csapatoktól, lassan megérlelődött a gondolat: ha a hagyományos módszerek nem működnek, valami újjal kell próbálkozni. Megszülettek a különleges hadműveletek első, sokszor kezdetleges formációi, sokszor kalandorok, különcök, néha konkrétan őrültek vezetésével, majd a természetes kiválasztódás folyamata révén megmaradtak az életképes elképzelések. Így született meg a mélyen az ellenséges vonalak mögött tevékenykedő Long Range Desert Group és a partmenti rajtaütésekre specializálódott Special Boat Service nyomán a Special Air Service, vagy ahogy mindenki ismeri, a SAS. Amit szintén egy rakás különc hozott létre, de ők értették a dolgukat – róluk szól a BBC SAS: Rogue Heroes című, hatrészes, epizódonként egyórás sorozata, amit a Peaky Blinders, vagyis a Birmingham bandája (2013) alkotói hoztak létre.

Emlékeztetőül: annak idején a Shelby testvérek történetének is alapköve volt, hogy a banda minden tagja a nyugati front vérontását megjárt veterán volt, vagyis Steven Knight showrunnernek, aki Ben Macintyre azonos című 2016-os könyvéből dolgozott, nem feltétlenül új a téma. Ahogy az angol közönség nagy részének sem: a ma is aktív SAS korai története igazi közkincs arrafelé, de ideje, hogy mi is jobban megismerjük. Az egész az akkor még csak hadnagy David Stirlinggel (Connor Swindells) kezdődött, akinek sikerült egy önállóan tevékenykedő, saját ellátó bázissal rendelkező különleges egység ötletét eladnia az egyiptomi brit főhadiszálláson. Ezek után Stirling a bokszbajnok Paddy Mayne (Jack O'Connell) és a robbantási szakértő Jock Lewes (Alfie Allen) segítségével ütőképes csapatot szervezett olyan nehézsúlyú figurákból, akik eleinte még a felszerelést is maguk lopták, és

akik semmi mást nem akartak, mint nácikat ölni.

A sorozat az egység felállításától kezdve az első, kudarcba fulladt bevetésen át a nagy sikerekig mutatja be az SAS észak-afrikai kalandjait – az egység aztán az európai hadszíntéren is megmérette magát.   

Forrás: BBC One

 

A nagyrészt Marokkóban forgatott szériát Tom Shankland (A kígyó, A nyomorultak) rendezte, és az első előzetes alapján a legjobb háborús sorozatokkal vetekedik, miközben van benne egy jó adag Piszkos tizenkettő utánérzés is, azzal a különbséggel, hogy amit itt megmutatnak, az mind megtörtént. Ráadásul nagyszerű szereplőgárda jött össze: a háborús filmekben amúgy is járatos O’Connell (Rendíthetetlen), a Szexoktatásból ismert Swindells és a Trónok harca Theon Greyjoya, vagyis Alfie Allen mellett olyan nevek szerepelnek még itt, mint Dominic West, Theo Barklem-Biggs vagy Sofia Boutella. És ha a Peaky Blindersből indulunk ki, akkor nem lesz finomkodás, minden élesben megy majd, és a hangulatra sem lesz panasz. A SAS: Rogue Heroes-nak furcsa módon még nincs premierdátuma, de még idén vetíteni kezdik, a jelen állás szerint a BBC One és a BBC iPlayer adja majd, de feltenném rá a házat, hogy átveszi majd valamelyik nagyobb streaming szolgáltató is.

Egyedül a videójátékokra hajazó, semmitmondó címmel van gondunk, de minden nem jöhet össze.

Forrás: BBC One