9 rejtett kincs, amit streamelhetsz a hétvégén

Van itt minden a vígjátéktól a drámán át a thrillersorozatig.

Annak, aki arra panaszkodik, hogy nincs mit nézni a Netflixen, az HBO Maxon és a többi streamingszolgáltatón, nincs igaza. Csak jól kell keresni, és mindenki megtalálja a maga műfaját. Ajánlunk többek közt romantikus kannibálfilmet, szívszorító apa-lánya drámát, körömrágós thriller-minisorozatot, celebszatírát és Eurovíziós Dalfesztivál-komédiát.

 

Egy nap (2024)

2011-ben már készült adaptáció David Nicholls Egy nap című regényéből Anne Hathaway és Jim Sturgess főszereplésével. Az a film inkább a regény rövidített változata volt, míg a Netflixre idén felkerült sorozatverzió 14 epizódban meséli el a történetet.

Miután együtt töltik egyetemi diplomaosztójuk napját, 1988. július 15-ét, a lelkiismeretes, ambiciózus Emma és a nála sokkal lazább sármőr, Dexter között olyan barátság szövődik, ami élethosszig tart. Kapcsolatuk kulcsfontosságú pillanatait a következő két évtized július 15-i napjainak bemutatásával ismerhetjük meg. Láthatjuk Dex és Em viszonyait és vitáit, reményeit és elszalasztott lehetőségeit, miközben hol együtt vannak, hol külön – hogy a végén rájöjjenek, hogy amit kerestek, végig ott volt az orruk előtt.

Elérhető: Netflix


Pearl (2022)

2022-ben mutatták be Ti West horrorberkekben nagy sikert arató filmjét, az X-t, amelyben egy pár fős pornófilmes stáb kibérelt egy texasi farmot forgatásra, a helyiek azonban nem díjazták annyira a városi idegenek jelenlétét, és elszabadult a pokol. Az 1979-ben játszódó, a korszak exploitation filmjeit megidéző horrorban Mia Goth alakította a feltörekvő szexistennő Maxine-t, és ő a főszereplő a Pearlben is, amely gyakorlatilag előzményfilm.

Az idő 1918, a címszereplő egy fiatal nő, akit a szigorú anyja gyakorlatilag bezárva tart a texasi farmjukon. Pearl, akinek a férje a világháborúban szolgál katonaként, egyre nehezebben viseli, hogy nem élheti a saját életét, és csak titokban látogathatja a közeli kisváros moziját. Ahogy telik az idő, úgy kezd egyre jobban becsavarodni.

A Pearl nemcsak Goth elképesztően intenzív alakítása miatt ajánlható, de a 40-es és 50-es évek hollywoodi filmjeit idéző képi világa miatt is. (Hamarosan bemutatják a trilógiát lezáró MaXXXine-t is.)

Elérhető: SkyShowtime


Nyolc hegy

Felix Van Groeningen, az Alabama és Monroe, illetve a Csodálatos fiú rendezője egy évtizedeken átívelő barátságról készített filmet Paolo Cognetti hazánkban is kiadott, nagy sikerű regénye, a Nyolc hegy nyomán.

A két tizenéves, Pietro és Bruno együtt töltik a nyarakat a Dolomitokban, ősszel Pietro hazamegy Torinóba, a zsúfolt nagyvárosba, Bruno viszont marad a hegyek között, a falujában. A két fiú között nagyon mély gyerekbarátság szövődik, ami viszont megszakad a tinédzser évek alatt. Pietro felnőttként keresi a helyét, bejárja a világot, míg Bruno szülőfalujában próbál boldogulni, ahol egy évszázados hagyományok alapján működő gazdaságot működtet. Csaknem húsz év után találkoznak újra, és most jobban egymásra vannak utalva, mint bármikor a korábbi életükben.

A cím arra utal, hogy a hindu mitológia szerint nyolc hegy határolja a világot, amelynek a közepén egy óriási kilencedik hegy áll. A film által felvetett kérdés, hogy vajon akkor találunk rá a boldogságra, ha a középső, hatalmas hegyen éljük le az életünket, vagy ha beutazzuk a többi nyolcat?

Groeningen és Charlotte Vandermeersch rendezése a Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri díját nyerte el – megérdemelten.

Elérhető: HBO Max


Csontok meg minden (2022)

A 2017-es Szólíts a neveden után Timothée Chalamet ismét az olasz Luca Guadagninóval forgatott. A Camille DeAngelis azonos című regénye alapján készült coming-of-age történet egy kannibál szerelmespárt, Marent (Taylor Russell) és Lee-t (Chalamet) mutat be, amint körbeutazzák Amerikát.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, „miközben a film egyértelműen az elsősorban a horror zsánerén belül fel-felbukkanó kannibálfilmek közé sorakozik fel, azért is olyan sikeres, mert ahhoz hasonlóan szólítja meg a fiatal generációt, mint tette azt annak idején a Boogie Nights, a Memento vagy elsősorban az Öngyilkos szüzek, azaz a szélsőséges téma ellenére könnyedén tudnak kapcsolódni a főhősökhöz.”

A film, amelyben Russell és Chalamet mellett olyan kiváló színészek játszanak, mint Michael Stuhlbarg, Mark Rylance, André Holland, Chloë Sevigny, David Gordon-Green, Jessica Harper és Jake Horowitz, a Velencei Filmfesztiválon két díjat is bezsebelt, a legjobb rendezőnek és a legjobb felfedezettnek járót – utóbbit a női főszerepet alakító Taylor Russell kapta.

Elérhető: Prime Video


Volt egyszer egy nyár (2022)

Charlotte Wells önéletrajzi ihletésű debütáló filmje a 2022-es év egyik legnagyobb fesztiválszenzációja volt. A rendező alteregója, Sophie az apjával töltött gyerekkori, törökországi nyaralás közös élményeire gondol vissza, amikor azt érezte boldog volt. Húsz évvel később a zűrzavaros emlékfoszlányok és a képzelt emlékek közepette próbál rájönni, milyen is valójában az a férfi, aki az édesapja, visszatekint olyan dolgokra, amelyeket akkoriban nem igazán értett.

Ahogy a Port kritikusa írja, „a Volt egyszer egy nyár a kudarcok filmje: Sophie életvidám, cserfes kislány, aki bízni akar az apjában, szereti őt, és ragaszkodik hozzá, ám Calum még éretlen az apaságra, ezért gyakran csalódást okoz (...) ha valaki esetleg magára ismer (akármelyik oldalról), az nem véletlen:

Charlotte Wells filmje jó érzékkel tapint rá olyan eseményekre, amik szinte mindannyiunkkal megtörténtek, vagy megtörténhetnek.”

Elérhető: HBO Max


Testőr (2018)

Ezt a mindössze egy évadból, és azon belül is csak hat részből álló szériát gyorsan le lehet darálni – és érdemes is, hiszen Emmy-díjra jelölték, két Golden Globe-ot pedig meg is nyert, a címszerepét ráadásul a Trónok harcából ismert Richard Madden játssza, kiválóan. Madden egy David Budd nevű rendőrt alakít, aki háborús veteránként poszttraumás stressz szindrómában szenved. A helyzet még súlyosabbá válik, amikor egy terrortámadást követően egy olyan politikusnak a védelmére vezénylik, aki az egyik fő támogatója volt annak a háborúnak, amelyben ő is harcolt. Hősünkben tehát belső harcot vívnak a személyes érzelmek és a kötelességtudat, miközben családjával kapcsolatban sem lehet nyugodt. Amellett pedig, hogy a Testőr mindezt nem kevés izgalommal ábrázolja, komolyan és hitelesen mutatja be a kortárs Nagy-Britannia küzdelmét a terrorizmussal, és a politikai szcéna is autentikusan jelenik meg benne.

Elérhető: Netflix


Ingrid új élete (2017)

Matt Spicer szatírájában Aubrey Plaza alakítja Ingridet, az elmegyógyintézetből nemrég szabadult fiatal nőt, aki azért került oda, mert egy celebet inzultált, aki nem viszonozta túlságosan nyomulós közeledését. De Ingrid nem tanul semmiből, és egy másik Instagram-influenszert (Elizabeth Olsen) kezd követni, akihez úgy kerül közel, hogy elrabolja, majd „megtalálja” a kutyáját.

Az új barátság egy darabig működik is, de hősnőnk megszállottsága kezd lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válni, ő pedig egyre lehetetlenebb helyzetbe kerül, de a látszat kedvéért még erőszakra is hajlandó. Ám közben kiderül az is, hogy a rajongott hírességek sem azok, akiknek mutatják magukat – az önámításnak szobrot emelő film pedig a celebjelenség egyik legpontosabb és legkíméletlenebb kritikája, miközben rendkívül szórakoztató is.

Vetítik: SkyShowtime


A csendes lány (2022)

2022-ben a Volt egyszer egy nyár mellett volt még egy fantasztikus rendezői debüt, amely szintén egy kislány szemével mutatta be a felnőttek világát. Colm Bairéad filmjének főszereplője a tízéves Cáit, akire örökké kimerült és ismét terhes édesanyjának a sok gyerek mellett nem jut ideje, alkoholista, hirtelen haragú apja pedig inkább jobb, ha nem foglalkozik vele. A család úgy dönt, a legjobb lesz mindenkinek, ha Cáit-et a nyárra rokonokhoz adja. A gyerektelen párnál egészen új világ tárul fel a kislány előtt. Az idilli, zöld környezetben egy idő után Cáit megnyílik, végül fény derül arra a titokra is, amit újdonsült nevelői elrejtenének előle.

A legjobb nemzetközi film kategóriában Oscar-díjra jelölt alkotás különösen megható, sokrétű és érzékeny film a szeretet hiányáról és a gondoskodás gyógyító erejéről, ráadásul esztétikai élményt is nyújt. Ahogy a Port kritikusa írja:

„McCullough kamerája Cáit alakját már szinte éteri szépségű és tisztaságú képekkel ábrázolja, mindez a tisztaság pedig a természet csodás látványával is egybecseng; miközben az 1981-es vidéki Írország tárgyi kultúráját a maga egyszerűségében megjelenítő kompozíciók szolgáltatják a hétköznapi ellenpontot.”

Elérhető: HBO Max


Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története

Magyarország egy ideje már nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de pontosan ismerjük, milyen produkciók kerülnek színpadra ebben a látványos popcirkuszban, és ezért is olyan vicces Will Ferrell és Rachel McAdams komédiája, amely két különc, kisvárosi izlandi énekesről, Sigrit Ericksdottirról és Lars Erickssongról szól, akik az Eurovíziós Dalfesztivál segítségével akarnak nemzetközi popsztárrá válni. Óriási tétek, hatalmas költségvetésű tévés show-k, alattomos riválisok és mókás színpadi bakik közepette kell összetartaniuk, miközben önmagukat is kicsit jobban megismerik.

A Port kritikusa szerint:

„az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története olyan, mint egy mese. A messzi földről érkezett legkisebb fiú és legkisebb lány belecsöppennek a nagyvilágba, és sok-sok nehézség árán valahogy mégis sikert aratnak. A Fire Saga története igazi feelgood film, ami a karrier- és sportfilmek bevett dramaturgiáját követi. Nevezhetnénk klisésnek is, de ne tegyük, mert mindez jól áll a filmnek, mi több, annyira szerethető, hogy tulajdonképpen vágyunk is ezekre a klisékre.”

Elérhető: Netflix