5 kultikus cím, amit kötelező megnézni júniusban a Netflixen

Nyakunkon a nyár, mi más lehetne jobb időtöltés, mint az elsötétített szobában, légkondit búgatva darálni a legnagyobb streaming platform újdonságait?

1. Arnold

  • Premier: június 7.

Ez a háromrészes dokumentumfilm-sorozat friss interjúkkal és korábban soha nem látott archív felvételeken keresztül mutatja be Arnold Schwarzenegger népmesékbe illő diadalútját, vagyis azt, hogyan lett egy kis osztrák faluból a hollywoodi álomgyár királya.

A sorozatban a testépítőből lett szupersztár sporttársai, filmes kollégái, barátai, sőt, ellenségei (!) beszélnek a jó öreg Arnoldról,

akinek részletesen megismerhetjük az életét, ifjúkori edzéseitől kezdve egészen Kalifornia kormányzói székéig, miközben az Osztrák Tölgy családi zűrzavarait (a félrelépését és a válását) sem hallgatják el a készítők.

 

2. Our Planet 2.

  • Premier: június 14.

Sir David Attenborough már 97 (!) éves, de szorgosabban dolgozik, mint bármikor korábban. Ezúttal 2019-es Our Planet című sorozatát folytatta – ez volt az a doku, ami a rozmárok tömeges halálának képsoraival sokkolta a nézőket, szegény állatok ugyanis azért zuhantak le a sziklákról, mert normális esetben a jégen kéne heverészniük, csakhogy az Északi-sark a Föld többi részéhez képest kétszer olyan gyorsan melegszik a globális felmelegedés miatt... Attenborough ezúttal

annak az izgalmas rejtélynek ered a nyomába, hogyan és miért vándorolnak akár több ezer kilométert is egyes állatok.

 

3. Tyler Rake: A kimenekítés 2.

  • Premier: június 16.

Chris Hemsworth főszereplésével készült Tyler Rake: A kimenekítés két évvel ezelőtt a legnézettebb Netflix-tartalmak között volt, így aztán egyáltalán nem csoda, hogy készült hozzá egy folytatás is. Bár a címbéli főhős, Tyler Rake az első filmben SPOILER! úgy tűnt, életét vesztette, most mégis visszatér az ausztrál titkosszolgálat zsoldosai közé, hogy egy újabb halálos küldetést teljesítsen.

Ezúttal egy kegyetlen grúz gengszter családját kell kimentenie egy szigorúan őrzött börtönből.

Íme a látványos előzetes, amiben aztán van minden, mint a falusi búcsúban:

 

4. Vaják, 3. évad

  • Premier: június 29.

A hétköznapi emberek és mágikus erővel rendelkező lények, tündék, törpök, vámpírok, alakváltók és egyszarvúak által benépesített világban él Ríviai Geralt: egy bérgyilkos, aki veszedelmes szörnyek kiirtásával foglalkozik. Egy nap összeáll egy nagy hatalmú varázslónővel és egy fiatal hercegnővel, hogy együtt küzdjenek meg a démonokkal. A világszerte nagy sikernek örvendő fantasysorozat a PORT.hu kritikusa szerint

nem tökéletes regényadaptáció, de Trónok harca-pótléknak elmegy.

A nagy kérdés az, hogy a sorozat későbbi évadai is ilyen népszerűek maradnak-e, Henry Cavill ugyanis a 3. évadban ölti magára utoljára a mufurc szörnyvadász páncélját.

 

5. Nimona

  • Premier: június 30.

A Netflix újabb aduász fantasysorozata lehet majd kis szerencsével ez az animáció, amelyben a címbéli alakváltó képességekkel rendelkező, rakoncátlan tinilányt valakik valamiért el akarják tenni láb alól.

A levadászásával megbízott lovag sorsa azonban fenekestül felfordul, amikor megvádolják egy gyilkossággal – és kiderül, hogy egyedül csak Nimona alakváltó képességével kerülhet ki ebből a slamasztikából.