Végre itt az Indiana Jones 5 trailere – odacsap, mint az ostor!

Bár Harrison Ford már 80 éves, öröm nézni, ahogy John Williams jól ismert dallamaira akcióba lendül.

Elérkezett a várva várt nap: Indiana Jones hivatalosan is visszatért! A Disney és a Lucasfilm ugyanis bemutatta végre az első hivatalos trailert az eddig mindig csak Indy 5-ként emlegetett Indiana Jones and the Dial of Destiny című blockbusterhez (magyar címe még nincs), ami a tervek szerint 2023. június 30-án kerül a mozikba. Az előzetes természetesen tele van a klasszikus Indy-toposzokkal: van itt lóháton vágtatás, autókon ide-oda ugrálás, nagy leszámolás egy száguldó vonat tetején, és persze az ostorával is odacsördít kedvenc kalapos régészprofesszorunk a gonosztevőknek.

Mindezt John Williams jól ismert Indiana Jones-taktusai kísérik, amivel a varázslat abszolút működik: mintha csak a Frigyláda egyik '80-as évekbeli folytatását néznék a moziban vagy VHS-en!

 

 

No persze az idős korával már maga Indy is viccelődik (elvégre Harrison Ford idén lett 80 éves), nem akar ő már kincseket keresni, meg a második világháborút túlélt náci tisztekkel pofozkodni, maradna inkább az egyetemi katedránál és a tudományos munkánál. Úgy tűnik, mintha az újabb világraszóló kalandok az 1960-as években már csak a kalapos régész régi cimboráját, Sallah-ot érdekelnék (a karaktert ezúttal is John Rhys-Davies alakítja), csakhogy felbukkan a színen egy elvetemült náci tiszt (Mads Mikkelsen) és egy másik nagypályás gézengúz (Antonio Banderas) is, akikkel gyaníthatóan régi elszámolni valója van megfáradt főhősünknek,

ezért még egyszer (és valószínűleg tényleg utoljára) a fejébe nyomja az ikonikus kalapját, és nagy duzzogva megmenti a világot.

Érdekesség, hogy azokban a múltban játszódó jelenetekben, ahol Indy a második világháborúban akasztott tengelyt a Mads Mikkelsen által megformált náci tiszttel, CGI-technológiával fiatalították meg Harrison Fordot. A végeredmény kicsit videójáték-szerű lett ugyan, de legalább belátták a Disney-nél, hogy vakvágány volt a szovjeteket megtenni főgonosznak az Indy 4-ben:

 

 

És ha már Indy 4: Indiana Jones fiát a jelek szerint kiradírozták a kánonból (Shia LaBeoufnak volt ugyanis egy emlékezetes purparléja Spielberggel), mert az új részben már nem ő, hanem a professzor karakán unokahúga (Phoebe Waller-Bridge) az, aki besegít a kincsvadászatban, amelynek a tétje ezúttal valamiféle „mágikus tárcsa” (erre utal a film címe is). A korábbi filmekkel ellentétben az Indy 5 forgatókönyvét nem George Lucas írta, és nem is Steven Spielberg a rendező: mindkét kreditet James Mangold tudhatja magáénak, aki olyan filmjeiről ismert, mint a Logan vagy a Börtönvonat Yumába.

(via Variety)