Újabb 15 sztár, aki felismerhetetlen volt a filmjében

Nagyon téved, aki azt hiszi, Christian Bale az egyetlen átalakulómester Hollywoodban. Összeállításunk első két részének 10-10 sztárja után most tucatnyinál is több versenyzőt találtunk, akire az anyja se ismerne rá a vásznon.

Cate Blanchett (I'm not there – Bob Dylan életei)

Todd Haynes (Bálványrock – Velvet Goldmine, Távol a mennyországtól) rendhagyó életrajzi filmjének az a különlegessége, hogy központi karakterét, azaz a legendás folkénekest, Bob Dylant különböző inkarnációiban, életszakaszaiban más-más sztár formálta meg, összesen heten. És ezzel nincs vége az extrák sorának, hiszen olyan színészek mellett, mint Heath Ledger, Kris Kristofferson vagy Richard Gere, egy színésznő, Cate Blanchett is Dylan bőrébe bújt – és miközben a férfi színészek esetében nem is minden esetben törekedtek a fizikai hasonlóságra, megdöbbentő, de a finoman nőies Blanchett minimális átalakítással is rendkívül hasonlít a zenészhez, ezzel arányosan pedig saját magára a legkevésbé. A színésznő egyébként olyan meggyőző volt Dylanként, hogy Todd Haynes később is együtt dolgozott vele, a Carolban – de itt már Blanchett saját, felismerhető formájában alakított egy női karaktert.

Forrás: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images és Budapest Film


Jessica Chastain (The Eyes of Tammy Faye)

Szemfüleseknek már feltűnhetett, hogy leginkább az életrajzi filmek kedveznek a nagy, látványos átalakulásoknak. Jessica Chastain is szerepelt nem egy valós személyről szóló alkotásban, például a II. világháborús Lengyelországban játszódó Menedékben vagy az exkluzív pókerjátszmákat szervező Molly Bloomról szóló Elit játszmában – de ezekben a filmekben nem törekedtek a fizikai hasonlóságra, így nem szükségeltetett hozzá semmiféle metamorfózis. Nem úgy, mint a színésznő közelgő filmjéhez, a The Eyes of Tammy Faye-hez. A szintén igaz történeten alapuló filmben – amelyről itt írtunk korábban – Chastain egy tévés prédikátort alakít. Tammy Faye Bakker híres-hírhedt személyiség, aki a hetvenes-nyolcvanas években élte a fénykorát, így sok (amerikai) néző emlékezhet rá. Talán ezért történt, hogy a sztár külsejét ezúttal elég radikálisan megváltoztatták: az állprotézis és az extrém erős smink miatt elsősorban a figura idősebb kori verziójában nehéz meglátni benne Chastaint.

Forrás: Antony Jones / Getty Images és YouTube / Searchlight Pictures


Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Gary Oldman szerepelt már összeállításunk első részében is, Hannibal című filmjével, amelyben a tehetséges, sőt zseniális maszkmestereknek köszönhetően olyan brutális átalakuláson ment keresztül, hogy a Mason Verger nevű emberi roncsként (a kannibál sorozatgyilkos egyik áldozataként) nemcsak saját magára nem emlékeztetett, hanem emberi formáját is elveszítette. De közel sem ez volt Oldman egyetlen látványos transzformációja, hiszen A legsötétebb óra című történelmi filmben az igencsak jellegzetes külsejű brit miniszterelnököt, Winston Churchillt formálta meg, akire alapvetően természetesen egyáltalán nem hasonlít (mint ahogy körülbelül senki emberfia sem). Az átalakulás pedig olyan elképesztőre sikerült, hogy a 2018-as Oscar-gálán a színész és a maszkos csapat egyaránt megkapta a trófeát, teljesen megérdemelten. És ha még nincs elegetek a sztár átváltozásaiból, ide kattintva megnézhetitek Drakulaként is.

Forrás: Steve Granitz / WireImage / Getty Images és UIP-Duna Film


John Travolta (Hajlakk)

Amikor még John Travolta nem olyan ócska akciófilmekben és thrillerekben szerepelt, mint a Mérgező rózsa, a Bosszúra törve, a Bűnös utakon vagy a Gyilkos szezon, játszott például a Hajlakk című Broadway-musical újabb feldolgozásában (avagy a John Waters-féle filmmusical remake-jében), amelyben nem mást alakított, mint Edna Turnbladet, a fiatal főhősnő, Tracy duci anyukáját.

Az alkotók részéről a színészválasztás minden bizonnyal annak szólt, hogy Waters eredetijében a híres transzvesztita előadóművész, Divine (eredeti nevén Harris Glenn Milstead) formálta meg az anyaszerepet, és jópofa gegnek tűnt, hogy ezúttal egy amúgy kifejezetten maszkulin szerepeiről ismert sztárra húzzanak női ruhát.

És a poén működött is, Travolta imádni való volt önmagában és a férjét alakító Christopher Walken partnereként is. A színész pedig ezzel nem fordított hátat a nagy átalakulásoknak, és a The Fanatic című thrillerben ismét felismerhetetlenül, bilifrizurás óriáscsecsemőként zaklatja kedvenc színészét, de az a transzformáció olyan nevetségesre sikerült, hogy a művet John Travolta legrosszabb filmjei című összeállításunkba is beválogattuk.

Forrás: Francois Durand / Getty Images és InterCom


Robert Downey Jr. (Trópusi vihar)

Minden idők egyik legzseniálisabb vígjátéka – amelynek nem más a rendezője és az egyik forgatókönyvírója, mint a színész Ben Stiller – a túlságosan élethűnek szánt háborús filmek paródiája, illetve egy arról szóló szatíra,

milyen túlkapások történnek ezeken a forgatásokon a method acting nevében

(na és persze úgy általános Hollywood-kritikaként is nagyon jól működik). A szóban forgó jelenségre pedig a legjobb példa Robert Downey Jr. figurája, Kirk Lazarus, aki a sztori szerint az egyik szerepe kedvéért afroamerikaivá operáltatta magát. Lazarus alakját egyébként állítólag (ahogy arról ebben a cikkünkben is írtunk) Russell Crowe-ról, Daniel Day-Lewisról és Colin Farrellről mintázták (bár maga Robert Downey Jr. is a method acting híve a valóságban is).

Forrás: Matthias Nareyek / Getty Images és UIP-Duna Film


Robert De Niro (Mary Shelley: Frankenstein)

A színészóriás leglátványosabb átalakulásaként a Dühöngő bika című életrajzi bokszdrámát szokták a leggyakrabban emlegetni, mivel annak a kedvéért a színész először szálkásra gyúrta magát, hogy igazi bokszolónak tűnjön, majd felszedett több mint 27 kilót, hogy a már elhízott, idős Jake LaMottát is hitelesen tudja megjeleníteni. Bár a filmben a maszkmesterek a hasonlóság kedvéért De Niro arcán is változtattak, még mindig nem annyit, mint később a Mary Shelley rémregénye alapján készült Frankenstein-feldolgozásban, amelyben a sztár a címbeli tudós által kreált szörnyet formálta meg. A sztori szerint a férfi úgy alkotta meg a kreatúrát, hogy különféle holttesteket fércelt össze, és a szakemberek ennek megfelelően jártak el a maszk megalkotásakor – De Niro szörnyetegére szinte már majdnem olyan rossz ránézni, mint Gary Oldmanre a Hannibalban.

Forrás: Kmazur / WireImage / Getty Images és InterCom


Mark Wahlberg (Stu)

Igencsak felszaladtak a kilók mostanában Mark Wahlbergre című cikkünkben mi is beszámoltunk róla, hogy jelenleg is forgó életrajzi filmje, a Stu kedvéért az akciósztár 13 kilót hízott, hogy minél hitelesebben formálhassa meg Stuart Longot, a bokszolóból lett papot. Belinkelt cikkünkben még csak egy egyszerű pocakos fotót osztottunk meg mindennek illusztrálásaként, de azóta elterjedt egy ennél is megdöbbentőbb kép a forgatásról, amin aztán tényleg rá sem lehet ismerni a színészre. Talán az első fotó óta még többet hízott, és ezúttal arcra is, esetleg roppant előnytelen a fénykép, de az is lehet, hogy már a maszkmesterek is dolgoztak egy kicsit, mindenesetre tényleg mintha egy másik embert látnánk. Wahlberg egyébként elárulta a titkot, hogy hogyan sikerült 13 kilónyi hájat magára kapkodnia: állítólag napi 20 chicken nugget és 20 fűszeres csirkeszárny a KFC-ből meg egy hatos pakk sör kellett hozzá, hogy mindössze három hét alatt összejöjjön a bravúr.

Forrás: Joe Scarnici / Getty Images for Netflix és Twitter / Thirsty For News


Daniel Radcliffe (Szarvak)

A Harry Potterből kinőtt egykori gyerekszínész, talán pont azért, hogy ne mindig mindenkinek rögtön a kis varázslótanonc ugorjon be róla, az utóbbi években elég extrém szerepválasztásaival híresült el. Játszott már folyamatosan bélgázokat eregető vízi hullát, akinek a testét egy hajótörött kvázi svájci bicskának használja (Az ember, aki mindent tudott), egy gyanútlan srácot, akit úgy kényszerítenek modern kori gladiátorjátékra, hogy mindkét kezéhez pisztolyt ragasztanak (Talpig fegyverben), és egy olyan fickót is, aki egy nap arra ébred, hogy szarvai nőttek. Alexandre Aja bizarr bűnmeséjében eleinte nincs is többről szó, mármint ami az átalakulást illeti, csupán erről, hogy emberünk fejéből két csinos kis szarv áll ki, így Radcliffe sokáig abszolút felismerhető. Ám a cselekmény egy pontján eldurvulnak a dolgok, és a főhős, SPOILER! miközben persze szarvait is megtartja, ijesztő vörös démonná alakul át. Na, itt már nem annyira látjuk az egykori kis varázslóinas vonásait.

Forrás: Michael Loccisano / Getty Images és ADS Service


Ralph Fiennes (Harry Potter-filmek)

A Potter-filmekben Radcliffe figurájának nemezisét alakító Ralph Fiennes is nagy mester, ha átalakulásról van szó. Már a fantasyfranchise előtt is volt egy látványos átváltozása, amikor Az angol betegben az égési sérült Almásy grófot játszotta (amihez napi öt órát kellett a sminkszobában töltenie), de

igazán drasztikus metamorfózison persze a Harry Potter-filmek Lord Voldemortjaként ment keresztül.

A hullafehér, sőt márványos bőrű rémség megformálásához igazából olyan veszett sokat nem kellett módosítani a színész arcán – de már az a gesztus elég erőteljes, és lényegesen másnak mutatja Fiennes fizimiskáját, hogy kvázi eltávolították az orrát.

Forrás: Hannes Magerstaedt / Getty Images és InterCom


Meryl Streep (Angyalok Amerikában)

A Tony Kushner saját darabja alapján írt és Mike Nichols által rendezett HBO-minisorozat a nyolcvanas évek Amerikájába kalauzolja a nézőt, HIV-fertőzöttek és hozzátartozóik, családtagjaik körébe. Az erősen allegorikus sztoriban erkölcs, hit, vallás és politika kérdései is felmerülnek, és ehhez az emberi karakterek mellett különféle angyalok és szellemek is megjelennek. Streep a szériában hármas szereposztásban látható: az egyik főhős vallásos, mormon anyján kívül ő játssza egy kémkedésért kivégzett zsidó nő, Ethel Rosenberg szellemét is, továbbá, ami az izgalmasabb, egy ortodox rabbit (ez a megoldás egyébként az eredeti színmű leleménye: annak a szereposztásánál van feltüntetve, hogy a két másik figurát a Hannah Pittet megformáló színész játssza). A középkorú nőből szakállas férfivá való alakulás egyébként nekünk az összeállítás első részébe beválogatott Glenn Close-t juttatja az eszünkbe.

Forrás: John Phillips / Getty Images és HBO GO


Heath Ledger (A sötét lovag)

A 2008-ban szívfacsaróan fiatalon, mindössze 28 évesen elhunyt színész egyik utolsó szerepe Joker hidegrázós megformálása volt Christopher Nolan Batman-trilógiájának középső, legjobb darabjában. A gonosz bohóc arcához igazából maszkra nem is volt szükség, csak sminkre, az viszont olyan markánsra sikerült, és olyan elrajzolt lett, hogy alig látjuk mögött a jóképű, fiatal színészt.

Joker megformálása azonban a színész számára természetesen nem pusztán külső átalakulást jelentett: Ledger lelkileg is nagyon mélyre ment, hogy minél közelebb kerüljön a végtelen gonoszságú karakterhez,

ami miatt alvászavarai és pszichés problémái alakultak ki – egyes vélemények szerint az ezekre szedett gyógyszerek véletlen túladagolása okozta a sztár tragikusan korai halálát.

Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images és InterCom


Robin Williams (Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van)

Heath Ledgerhöz hasonlóan megdöbbentő módon a filmvilág egyik legviccesebb színészének is voltak sötét pillanatai. Mindebből azonban mit sem lehetett észrevenni a Mrs. Doubtfire című családi filmben, amelyben a sztorinak magának is szerves része volt Williams látványos átalakulása. A mindenki által jól ismert cselekmény szerint ugyanis a főhőst, Danielt elvált apaként megbízhatatlansága miatt eltiltják a gyermekeitől, erre ő azt eszeli ki, hogy beöltözik idős angol nevelőnőnek, mivel volt felesége éppen dadát keres a három közös gyerek mellé.

A smink, a protézis és a ruházat mellett a szerephez kidolgozott hang

is sokat tett azért, hogy amíg Mrs. Doubtfire-t néztük, a gyerekekkel együtt szinte mi is elhittük, hogy nem a főhőst, hanem egy kedves öreg nénit látunk.

Forrás: Peter Kramer / Getty Images és InterCom


Ryan Reynolds (Deadpool)

A szuperhős-történelem leglazább és legmocskosabb szájú szuperhősét a róla szóló két film nagy részében az arcát takaró maszkban és az egész testét elfedő gumiruhában látjuk, de azért vannak olyan jelenetek, amelyekben megmutatja magát az után az incidens után, hogy egy ördögi kezelést követően úgy tönkreteszik a bőrét, hogy eltorzul az egész arca.

Az égési sérüléshez hasonlatos rücskös maszkban nehéz felfedezni a szívtipró sztárt – habár arcának körvonalain nem változtattak, és persze a szemei is ismerősen csillognak.

A figura vagány dumája és brutális humora pedig tesz róla, hogy amíg piros-fekete szuperhősmaszkja mögé bújik, ne is jusson az eszünkbe, hogyan festhet mögötte.

Forrás: Cindy Ord / Getty Images és InterCom


Tom Cruise (Trópusi vihar)

A korábban oly jó szívvel emlegetett paródiában nem Robert Downey Jr. volt az egyetlen, aki figyelemre méltó átváltozáson ment keresztül – bár Tom Cruise-on közel sem változtattak akkorát a sminkesek (nem váltott például rasszt), azért így is

elég nehéz meglátni a sármos sztárt abban a visszataszító producerben,

akivé alakították. A szőrös, kövér test, a túlméretezett műkéz és a tar koponya mellé persze kellett Cruise zseniális átlényegülése is (bár mostanában elterjedt, hogy a vállalhatatlan viselkedésével lebukott Scott Rudin szolgált mintául, Les Grossman valójában külsőleg a Trópusi vihar producerére, Stuart Cornfeldre emlékeztet, viselkedésével pedig a színész állítólag Sumner Redstone-t akarta kifigurázni, mivel az kirúgta a Paramounttól) – és le a kalappal előtte, hogy bevállalta ennek a végtelenül ellenszenves, de rendkívül vicces figurának a megformálását. Időről időre egyébként felmerül, hogy Grossman kaphatna egy spinoffot, de eddig sajnos még semmi konkrétum nem körvonalazódott az ügyben – pedig néznénk!

Forrás: Stuart Wilson / Getty Images és UIP-Duna Film


Jared Leto (Mr. Nobody)

Jared Leto már-már csaknem annyira szereti a nagy metamorfózisokat, mint Christian Bale: Mielőtt meghaltam-beli szerepéért (amelyért 2014-ben elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart) az amúgy is vékony sztár 13-14 kilótól szabadult meg, korábbi filmjében, a Chapter 27-ben pedig nem kevesebb mint 30 kilogrammot szedett fel, hogy eljátszhassa a John Lennont meggyilkoló Mark David Chapmant. Később a Suicide Squad – Öngyilkos osztag Jokereként sem lehetett ráismerni, de ez mind semmi ahhoz a kevésbé ismert filmjéhez, a Mr. Nobodyhoz képest, amelyben egy felismerhetetlenségig ráncos öregembert formált meg. A jövőben, 2092-ben játszódó alkotásban Leto a világ legidősebb emberét, a 120 éves Nemo Nobodyt alakítja, így nem csoda, hogy a sminkesek annyira ráncossá gyűrték a bőrét, hogy tényleg akárki lehetne a maszk mögött.

Forrás: Nicholas Hunt / Getty Images for Tribeca Film Festival és Szuez Film


Cikkünk első részét ide, a második részét ide kattintva olvashatjátok!