Sztárok, akik 1995-ben tűntek fel

A PORT.hu huszonötödik születésnapja alkalmából megnéztük, mely híres filmszínészekkel indultunk együtt. Pont egy tucatnyit találtunk.

Elisabeth Shue

Habár nagyon fiatalon szerepelt a Karate kölyökben (ő volt Daniel barátnője), majd a Koktélban és a Vissza a jövőbe-folytatásokban is, az 1995-ös Las Vegas, végállomás volt az a film, ami Elisabeth Shue-t elhelyezte a térképen. Tökéletes volt, ahogy Nicolas Cage halálba igyekvő alkoholistája mellett az aranyszívű prostituáltat hozta.

Az ezt követő években volt még pár sikere (Az Angyal, Agyament Harry, Palmetto), de utána eltűnt, illetve csak jelentéktelen munkákat kapott.

A 2010-es és 2020-as években viszont a színésznő reneszánszát éli: 2012-től a Helyszínelők három évadában szerepelt, majd A fiúk című friss Emmy-jelölt sorozatban és a Cobra Kaiban (a Karate kölyök napjainkban játszódó folytatásában), de benne volt a tavalyi A Greyhound csatahajóban is Tom Hanks oldalán. Ezenkívül nemrég fejezte be egy On the Verge című vígjátékszéria forgatását, amelyben Julie Delpyvel és Giovanni Ribisivel játszik együtt.


Rosario Dawson

A Sin City-filmek sztárja legelső alakítása pont 1995-re esik: ez volt Larry Clark megrázó tinidrámája, a Kölykök, amelyben Dawson tényleg még csak 16 éves volt. Az ifjú tehetség pályáján ezután egy Spike Lee-alkotás következett (A játék ördöge), majd a fiatal színésznő néhány hagyományosabb tinifilmben is kipróbálta magát (Rád vagyok kattanva, Josie és a vadmacskák). A felnőtt szerepek sorát a 2002-es Az utolsó éjjel nyitotta, ismét Spike Lee-vel, majd forgatott Robert Rodriguezzel (Sin City – A bűn városa, Sin City: Ölni tudnál érte, Kevin Smith-szel (Shop-stop 2.), Quentin Tarantinóval (Grindhouse – Halálbiztos) és Danny Boyle-lal is (Transz). Az utóbbi években ő is ráállt a sorozatokra (Szeplőtelen Jane, Dopesick és a közelgő DMZ).


Chloë Sevigny

Chloë Sevigny szinte percre pontosan ugyanakkor indult, mint Rosario Dawson, hiszen ő is Larry Clark Kölykök című alkotásában tűnt fel először. Ezt követően a Kölykök forgatókönyvírója, Harmony Korine több filmjében is szerepelt (Tétova lelkek, Julien, a szamárfiú), de ezzel párhuzamosan

a fősodorba is betört:

a Palmettóban Elisabeth Shue-val, A hazugsággyárosban Rosario Dawsonnal játszott együtt, de benne volt A fiúk nem sírnakban és az Amerikai pszichóban is. Nem fordított ugyanakkor hátat a művészfilmeknek sem, hiszen Lars von Trier két filmjében is szerepelt (Dogville – A menedék, Manderlay), emellett pedig játszott Woody Allen- (Melinda és Melinda), illetve Jim Jarmusch-alkotásban (Hervadó virágok) is. Az utóbbi időben ő is sorozatozik (Akik mi vagyunk, A tett, Amerikai Horror Story, The Mindy Project, Hármastársak), a legutolsó nagyjátékfilmet pedig, amiben láthattuk, szintén Jim Jarmusch rendezte: ez volt a 2019-es A holtak nem halnak meg.


Joaquin Phoenix

A Joker Oscar-díjas sztárja gyerekszínészként kezdte a karrierjét, és ebben a minőségben még a nyolcvanas években számtalan tévés produkcióban szerepelt, de csodálkoznánk, ha bárkinek feltűnt volna a tehetsége a Seven Brides for Seven Brothers című sorozatban vagy a Gyilkos sorok egyik epizódjában. (Phoenix egyébként már gyerekszínészként vissza akart vonulni, mert nem igazán tetszett neki a szórakoztatóipar világa – bátyjának, a néhai River Phoenixnek köszönheti /vagy köszönhetjük/, hogy a pályán maradt; erről ebben a cikkünkben írtunk korábban.) Első komolyabb szerepét a színész az 1995-ös Majd megdöglik érte című Gus van Sant-szatírában alakította, Nicole Kidman oldalán, és ezt követően sorra kapta a főszerepeket (Visszatérés a Paradicsomba, A bűn állomásai) vagy a kulcsfontosságú mellékszerepeket (8 milliméter). 2000-ben pedig jött a Gladiátor, és onnantól kezdve már tényleg megállíthatatlan volt.


Casey Affleck

Akárcsak Rosario Dawson és Chloë Sevigny esetében, Joaquin Phoenix és Casey Affleck indulása is közös filmhez köthető, hiszen a Majd megdöglik értében Ben Affleck kisöccse is játszott. Neki nem volt olyan komoly gyerekszínészi múltja, mint Phoenixnek: csupán két szerepe volt előtte, egy filmes mellékszerep és egy minisorozat, amelyben a kiskamasz Robert Kennedyt alakította. Ezt követően a karrierje is lassabban indult be, mint kollégájának, és mellékszerepek sorát kellett eljátszania, mire a világ is felfigyelt rá 2007-ben, amikor két fajsúlyos filmje is kijött, a Hideg nyomon és a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (habár addigra már volt főszerepe is a Gerryben, ismét Gus Van Sant rendezésében, illetve a Facér Jimmy című Steve Buscemi-filmben, ezenkívül benne volt az Ocean's-trilógiában is). Azóta viszont nemcsak sikerült kitörnie híres bátyja árnyékából, de még egy Oscar-díjat is bezsebelt.


Paul Rudd

Az örökifjú Paul Ruddnak néhány rövidfilm és tévés munka után 1995-ben két filmje is kijött: a Halloween – Az átok beteljesül című horrorfolytatás és a Spinédzserek című kultikus tinifilm – mondanunk sem kell, hogy melyik az emlékezetesebb (a horrorszerepről egyébként ebben az összeállításunkban írtunk korábban). A Spinédzserek után Rudd párhuzamosan játszott további tinifilmekben/romkomokban (Óvszer módszer, Vágyaim netovábbja, 200 szál cigi, Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron) és komolyabb alkotásokban is (Baz Luhrmann Rómeó+Júliája, Árvák hercege), majd jött a 2002-es év, és a Jóbarátokban Phoebe szerelmének szerepe. Ezt követően a színész még sokáig ellavírozgatott a vígjátékok és szerelmes filmek világában, 2015-ben azonban a Hangya nevű miniatűr szuperhős megformálásával

betört a Marvel moziuniverzumba, és ezzel egy csapásra A-listás sztár lett.

Legközelebb szintén egy neves franchise-ban, a Szellemirtók: Az örökségben láthatjuk.


Alicia Silverstone

Természetesen nemcsak Paul Rudd tűnt fel 1995-ben a Spinédzserekben, hanem a főszerepet alakító Alicia Silverstone is, akinek ugyan volt már addigra egy nagyjátékfilmje (Szerencsétlen baleset, 1993), de a legtöbben valószínűleg inkább az Aerosmith Crazy vagy Cryin' című klipjeiből emlékeztek rá. További hasonlóság Rudd-dal, hogy ugyanabban az évben a Spinédzserek mellett több nem túl nívós thrillerben is szerepelt (Rejtekhely, Halálos tévedés, A bébiszitter). Ezután úgy a kilencvenes évek végéig Silverstone még elég kapós volt (játszott a Batman és Robinban, a Csapás a múltból című romkomban vagy a Lóvátett lovagok című Shakespeare-adaptációban), de ezután szép lassan kikopott a neve a köztudatból. Ma már csak néha láthatjuk felbukkanni egy-egy mellékszerepben (Vaj, Egy szent szarvas meggyilkolása, Téli menedék) vagy tévésorozatban (American Woman, The Baby-Sitters Club).


Brittany Murphy

A Spinédzserek vívmánya a nyilvánvalón túl, hogy nem egy, nem kettő, hanem három fiatal tehetséget mutatott be a világnak: Paul Rudd és Alicia Silverstone mellett Brittany Murphyt, akinek több tévés munka (Parker Lewis sohasem veszít, A dumagép) és egy jelentéktelen mellékszerep (Tragikus szenvedély, 1993) után ez volt az első fontosabb filmje. A színésznő azonban sajnos 2009-ben, mindössze 32 éves korában elvileg tüdőgyulladás, vérszegénység és többszörös gyógyszer-túladagolás következtében, gyakorlatilag viszont máig tisztázatlan okokból meghalt, így nem tudta kifutni a formáját. Habkönnyű romkomok (Szakítópróba, Nagydumás kiscsajok, Szerelem és egyéb katasztrófák) mellett olyan fajsúlyosabb felvillanásairól emlékezhetünk rá, mint az Észvesztő, a Fiúk az életemből, A por, a 8 mérföld vagy A halott lány – de már sosem fogjuk megtudni, mire vitte volna.


Julie Delpy

Habár Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája miatt az európai művészfilmek szerelmesei már ismerték a nevét, a nagyvilág szélesebb közönsége a francia színésznőre az 1995-ös Richard Linklater-romkom, a Mielőtt felkel a nap révén figyelt fel, amelyben Ethan Hawke-kal játszott együtt. A filmet úgy megszerette a közönség, hogy nemcsak trilógiává bővült (lásd: Mielőtt lemegy a nap és Mielőtt éjfélt üt az óra), de

nemzetközi sztárrá avatta Delpyt,

akit azóta amerikai sorozatban (Vészhelyzet), koprodukciókban (Egy amerikai farkas Párizsban, Hervadó virágok), hollywoodi blockbusterben (Bosszúállók: Ultron kora) és saját projektjeiben is (2 nap Párizsban, 2 nap New Yorkban, A grófnő) láthattunk.


Salma Hayek

Habár spanyol kollégája, Antonio Banderas az 1995-ös Desperado idején a Kísértetház, a Philadelphia és az Interjú a vámpírral miatt már nem számított szűznek Hollywoodban, a mexikói Salma Hayeknek hazája szappanoperái után ez volt az első filmje az Egyesült Államokban. És Robert Rodriguez akciófilmje be is indította Hayek karrierjét: a kilencvenes években és a kétezres évek elején évente több munkája is kijött (Alkonyattól pirkadatig, Szakíts, ha bírsz!, 54, Dogma, Frida), majd elkezdett egyre kevésbé fajsúlyos alkotásokban feltűnni (Nagyfiú-filmek, A maflás), de ennek ellenére még ma is jól cseng a neve. Legutóbb a Sokkal több mint testőr 2-ben láthattuk, hamarosan pedig két szuperprodukcióban is benne lesz: az Örökkévalók című Marvel-szuperhősfilmben és a House of Gucci című Ridley Scott-életrajzi filmben.


Adam Sandler

Sokan áldják, még többen átkozzák a pillanatot, de 1995 volt az az év, amikor – miután 1990 és 1995 között a Saturday Night Live állandó színésze volt, és eljátszott pár nagyjátékfilmes mellékszerepet is – bemutatták a tuskóvígjátékok cézárjának első olyan filmjét, ami már a saját sztárperszónájára épült: ez volt a Billy Madison – A dilidiák, amit gyors egymásutánban követett a Happy, a flúgos golfos, A vizesnyolcas, az Apafej, a Sátánka, a Férj és férj, a Ne szórakozz Zohannal! és még számos rettenetes Adam Sandler-film, amit próbálnánk inkább elfelejteni. A debilkomédiák szüneteiben a színész ugyan időnként leforgat egy-egy nívós alkotást is (lásd: Kótyagos szerelem, Üres város, Csiszolatlan gyémánt), de amikor már ezek miatt kezdenénk megbocsátani neki a rémtetteit, újra előjön egy olyan borzalommal, mint a Gyagyás gyilkosság (nomen est omen). Javíthatatlan gagyigyáros!


Gryllus Dorka

Végül a világsztárok után evezzünk hazai vizekre! 1995-ben játszotta el ugyanis első filmes szerepeit Gryllus Dorka is: először a Tereskova által jegyzett U.F.O.-ban szerepelt, majd Eszenyi Enikő, Udvaros Dorottya és Szalay Marianna oldalán Szabó Ildikó szatírájában, a Csajokban. Az itt megformált mellékszerepet csakhamar követte az első filmfőszerep: Sólyom András 1996-os, Érzékek iskolája című Esterházy-adaptációjában. Egy sor további magyar film (Honfoglalás, Romani kris – Cigánytörvény, Kalózok, Európa expressz, Dallas Pashamende) után

a színésznő a 2000-es években ingázni kezdett Berlin és Budapest között, így számtalan német produkcióban és koprodukcióban is játszott,

köztük a Tetthely című krimisorozatban vagy az Irina Palmban, amelyben Marianne Faithfull partnere volt. Utolsó nagyjátékfilmes főszerepe a Szász János által rendezett 2018-as A hentes, a kurva és a félszemű volt; azóta sorozatokban (Ízig-vérig, Apatigris) és kisfilmekben (Zuniverzum – Jelenetek egy szerelemből, Agapé) szerepelt. Legközelebb ismét egy német alkotásban lesz látható (Nasser Hund), de reméljük, minél előbb forgat idehaza is, hiszen mégiscsak a mi Dorkánk!