Színészek, akik bagóért csinálták meg legjobb filmjüket

Íme tíz színész, aki fillérekért játszotta el élete talán legfontosabb szerepét! Vagy azért, mert még kezdő volt, vagy mert nagyon jó fej, de akad olyan is, aki úgy keresett nagyon sokat, hogy nagyon keveset kért.

Jonah Hill  - A Wall Street farkasa (2013) - $60.000

Egy szerepajánlatot rendszerint hosszas alkudozás követi, mire a stúdió megállapodik a színésszel, de amikor a legendás Martin Scorsese egy fontos mellékszerepet ajánlott fel Jonah Hillnek, a korábban csak vígjátékokból ismert színész egy percig sem habozott, és már aznap aláírta a szerződést. Még az is lehet, hogy csak utólag nézte meg, milyen összeg szerepel a papírokon. Merthogy komikusként már egy millió felett szokott járni a gázsija, itt viszont mindössze $60,000 járt, de egy percig sem bánta! Nyilván nem bánta, mert tudta, mekkora lehetőség ez számára, és nem is tévedett, hiszen az alakításért Oscarra jelölték. Csak összehasonlításként, Leonardo DiCaprio 25 millió dollárt kapott ugyanezért a filmért.

Tom Cruise Magnólia (1999) - $100.000

Tom Cruise a 90-es évek közepén már messze az egymillió dolláros gázsi felett mozgott az olyan filmekkel, mint a Mission: Impossible (1996), Interjú a vámpírral (1994), and Jerry Maguire - A nagy hátraarc (1996), és ehhez képest a $100.000 csak aprópénznek tűnik – bár mi hosszú évekig elég jól megélnénk belőle. Cruise azonban egyrészt szeretett volna egy komoly filmben játszani – és talán valamilyen komoly díjat szerezni -, másrészt régóta várt arra, hogy Paul Thomas Andersonnal dolgozzon, hogy a szokásos összeg töredékéért vállalta a szerepet, amire aztán rengeteget készült. Meg is lett az eredménye, hiszen egy Golden Globe-ot vihetett haza pályafutása egyik legjobb alakításáért.

Brad Pitt - Thelma és Louise (1991) - $6.000

Bár korábban is voltak hasonló mellékszerepei, a rendszerint félmeztelen szépfiú, J.D. karakterére mindenki emlékszik, aki látta Ridley Scott filmjét, részben azért, mert pitt tényleg jó volt, részben azért, mert az alakja jelenti a címszereplő Thelma (Geena Davis) erkölcsi felszabadulását. Fel is figyeltek rá, és már a bemutató után másnap szerepajánlatokkal rohanták meg, és ilyen értelemben a munkáért kapott alig hatezer dollár egyfajta befektetés volt részéről. Igaz dolgozott ennél olcsóbban is, a Deadpool 2-ben egy kávét kapott csak fizetségül, de ott mindössze 7 percnyi munkája volt. Talán jobb példa az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi (2001), amiért 30 millió dollár ütötte a markát.

Ryan Gosling - Fél Nelson (2006) – heti $1000

Gosling már befutott színész volt, mire megkapta a függőségével küzdő tanár szerepét Ryan Fleck filmjében – a Szerelmünk lapjai (2004) főszerepéért például kerek egymillió dollárt kapott. A Fél Nelson forgatókönyve azonban annyira megtetszett neki, hogy hajlandó volt nagyon, de nagyon olcsón beszállni a produkcióba, mindössze heti ezer dollárért. És a film forgatása a szokásosnál sokkal rövidebb volt, még a tervezettnél is korábban, alig 23 nap alatt végzett a stáb, és kérdés, hogy a fizetés lekerekítették, vagy arányosan felszorozták, de ne veszünk el a részletekben! A lényeg, hogy az alakításért megkapta élete első Oscar jelölését.

Hilary Swank - A fiúk nem sírnak (1999) - $3.000

Az egy dolog, hogy Brad Pitt egy kis vetkőzésért és néhány napi munkáért hatezer dollárt kapott, de Hilary Swank egy nagyon kemény témát feldolgozó dráma FŐSZEREPÉÉRT kapta meg ennek az összegnek a felét. Az új városba érve magát fiúnak kiadó lány története érzelmileg és fizikailag is kimerítő alakítást követelt meg, de Swank gázsija még arra sem volt elég, hogy fedezze az betegbiztosítását. A film kudarca egyben Swank karrierjének a végét is jelentette volt, csakhogy A fiúk nem sírnak hatalmas siker lett, a színésznő pedig Oscart kapott. Egy Oscar pedig nagyon jót tesz az üzletnek, és Swank a következő filmjét, A királyné nyakékét (2001) már 3 millió dollárért vállalta el.

Dustin Hoffman - Diploma előtt (1967) - $17.000  

Az biztos, hogy 1967-ben 17.000 dollár sokkal többet ért, mint ma – nagyságrendekkel többet -, de egy fontos hollywoodi film főszerepéért azért nem volt egy csillagászati összeg, sőt! Merthogy az ekkor még csak pályakezdő Mike Nichols rendezése minden idők egyik legjövedelmezőbb filmjének bizonyult, Hoffmant pedig felfedezte magának a közönség. Neki viszont csak arra volt elég ez az összeg, hogy rendezze az addig felhalmozódott adósságait, de kiindulópontnak sem volt utolsó a lázadó tiniszerelem története: a színész a következő filmjéért, a Pillangóért (1973) már 1.25 millió dollárt kapott.

Jennifer Lawrence - Winter's Bone - A hallgatás törvénye (2010) - $3.000

Persze az ember gyanakszik arra, hogy a rendezők hajlamosak a kezdő színésznőknek sokkal kevesebbet fizetni, mint a kezdő színészeknek, de Debra Granik filmje tényleg fillérekből készült – összesen 2 millió dollár volt a költségvetés -, így a még tini Jennifer Lawrence-nek kifizetett alig háromezer dollárt is így kell nézni. Igaz, Lawrence extra keményen készült fel a mélyszegénységben, az isten háta mögött élő lány szerepére – még mókust nyúzni is megtanult -, de nem panaszkodott a minimálbér miatt. Cserében tényleg az egész szakma felfigyelt rá, és még egy Oscar-jelölésig is lejutott. ennek fényében ironikus, hogy pont JLaw lett Hollywood legjobban fizetett színésznője, aki még az olyan feledhető munkáért, mint Utazók (2016) is 20 millió dollárt kapott.

Harrison Ford - Star Wars: Egy új remény (1977) - $10.000

Van egy olyan hollywoodi pletyka, amely szerint Harrison Ford majdnem visszautasította Han Solo szerepét, mert eredetileg mindössze ezer dollárt kínáltak fel neki, igaz, akkor még csak egy heti munkáért járt volna ennyi, de Fordnak sikerült feltornázni a gázsit kerek 10.000 dollárra. És ki gondolta volna, hogy ezt a világ talán legnépszerűbb filmes karaktere eljátszásáért kapta a világ legsikeresebb filmes franchise-ában. Innentől persze exponenciálisan nőtt a keresete, a Star Wars: A Jedi visszatérért (1983) már fél millió dollár ütötte a markát, a Star Wars: Az ébredő Erőért (2015) pedig már 25 millió – pedig ott már nem is ő volt a főszereplő, sőt.

Jim Carrey - Az igenember (2008) – $0

Vicces, hogy annak a filmnek a főszerepére, ahol a főhős mindenre igent mond, Carrey rögtön rábólintott arra, hogy nulla dollárért dolgozzon. Ami így első blikkre őrültségnek tűnik, pláne úgy, hogy Carrey 2008-ban már szupersztárnak számított, csakhogy a színész nem hülye. Beszállt ugyanis producerként a filmbe, és azzal a felkiáltással mondott le a gázsijáról, hogy cserébe megkapta a leendő bevétel 36.7%-át, és hogy ez a százalékszám hogyan jött ki, azt ne tőlem kérdezzék. Carrey persze kockáztatott ezzel, de nem sokat, mert a neve ekkor már százezreket vonzott a mozikba. Az igenember is jókora siker lett, a színész pedig összesen nagyjából $35 millió dollárral lett gazdagabb. Mert igent mondott!

Bill Murray - Okostojás (1998) - $9.000

Bill Murray jó fej, ezt már rég tudjuk, és jó fej volt az ekkor még feltörekvő tehetségnek számító Wes Andersonnal is, és ma már nem tudni, hogy Murray akart-e jobban együtt dolgozni Andersonnal vagy fordítva. A lényeg a lényeg, hogy az ekkor már nagyon sikeres színész, aki az idétlen időkigért kerek 10 millió dollárt kapott, alig 9 ezerért mondott igent a szerepre és játszotta el az acélmágnás Mr. Blume-ot, a főszereplő szerelmi riválisát, De nem ezért mondjuk azt, hogy Murray jó fej, hanem azért is, mert amikor Anderson kifutott a pénzből, ami egy, a filmezéshez használt helikopter kibérléséhez kellett, a színész szó nélkül kitöltött számára egy 25.000 dollárról szóló csekket. Így lett Bill Murray a rendező kabalaszínésze, aki azóta is szerepel minden filmjében!

Forrás: brightside.me