Sosem gondoltad volna, hogy ezek a színészek szektatagok

Valaki beleszületett, más véletlenül került bele, de olyan is akad, aki hiszi a tanításokat.

Michelle Pfeiffer

Hollywoodi karrierjének kezdetén a színésznő néhány barátjánál lakott, akik egy fényevő szekta tanait vallották, azaz abban hittek, hogy meditációval és komoly lelki felkészülés után, miután elérnek egy magasabb tudatállapotot, az étel és a víz nem szükséges az élet fenntartásához – ebbe egyébként többen belehaltak már. Pfeiffer elismerte, hogy a szekta elég sok pénzt húzott ki a zsebéből, viszont saját bevallása szerint

társai nagyon sokat segítettek neki, hogy felhagyjon káros szenvedélyeivel és megbékéljen magával.

Forrás: John Phillips / Getty Images

 

Rose McGowan

A színésznő Firenzében született, apja a Children of God (Isten gyermekei, 2004 óta The Family International, azaz A nemzetközi család) olaszországi szervezetét vezette. Az újkeresztény társaságot David Berg alapította 1968-ban, és azt hirdette, hogy hamarosan eljön az Antikrisztus, így a szeretet ereje által sereget kell kovácsolni ellene. Híveitől szigorú engedelmességet követelt, és hatására világszerte egyre több, sajátos szabályokkal rendelkező, zárt kommuna alakult, amelyekben a szexuális visszaélések mondhatni alapvetések voltak.

A szektavezető utasítására sok hívőnek prostituálnia kellett magát,

a keresett pénzt pedig természetesen le kellett adniuk; de a szexuális erőszak, gyerekbántalmazás, nem ritkán a pedofília sem számított kirívónak a szekta mindennapjaiban. Bevett bevételi forrás volt, hogy a női tagok férfiakat csábítanak el, majd szexuális praktikákkal rávették őket, hogy csatlakozzanak és persze pénzzel is támogassák a szervezetet.

Az abortusz tiltott volt, ezért ennek a „halászat”-nak a révén több mint tízezer gyerek született a szekta berkeiben.

McGowan kora gyerekkorát a csoport kommunáiban töltötte, szerte Európában, és gyakran volt tanúja ezeknek az eseményeknek. Szülei 1978-ig voltak a szekta tagjai, akkor visszatértek az Egyesült Államokba – a 15 éves McGowan ekkor megszökött tőlük, majd Los Angelesbe költözött, ahol azt kellett tapasztalnia, hogy az Álomgyár semmiben sem különbözik a szekta szörnyűségeitől. Egyébként az anyja révén Joaquin Phoenix is tíz évig élt az Isten gyermekei tagjai között.

Forrás: Pablo Monsalve / VIEWpress via Getty Images

 

Patricia Arquette

Gyerekkorában családjával a virginiai Skymont Subud nevű kommunában élt, ami egyébként nem volt közművesítve.  A Subud nevű lelki-spirituális módszert az 1920-as évek Indonéziájában fejlesztette ki Muhammad Subuh Sumohadiwidjojo, hogy az egyén vallásoktól és tanításoktól függetlenül megtapasztalhassa magában az abszolút létezőt, Istent. Arquette már gyerekként látta, hogy sok tagnál, beleértve a szüleit is,

puszta képmutatás az egész, így otthagyta őket, hogy a nővérénél keressen menedéket, majd Kaliforniába költözött.
Forrás: HBO

 

Val Kilmer

A Keresztény Tudomány egy szentháromságtagadó, keresztény vallási mozgalom, amit a neve miatt (Christian Science) sokszor összekevernek a szcientológiával. A Keresztény Tudomány tanítása szerint Isten az egyetlen létező, a teremtő Elv, „minden a Mindenben”. A gonosz és a halál is pusztán hit kérdése, a cél pedig természetesen az, hogy mindenki felismerje saját lelki mivoltát, mert azáltal megszabadulhatnak ezektől, hiszen maga a halál csak egy másik tudatállapot. Ugyanígy az anyagi világ is pusztán illúzió, amivel idővel szintén le lehet számolni.

Val Kilmer 2015 januárjában került kórházba daganat gyanújával, majd rákot diagnosztizáltak nála.

2017 áprilisában jelentette ki, hogy két éven keresztül szükségtelenül szenvedett, állapotát valójában az orvosi kezelések okozták, ugyanis a Keresztény Tudomány tanait követve tapasztalt gyógyulást – a Keresztény Tudomány tanítása szerint ugyanis a betegség is csak a valóság illúziójához kötődő tudat hibája, és az isteni igazság felfedezésével ettől is meg lehet szabadulni.

Forrás: EuropaNewswire / Gado / Getty Images

 

Allison Mack

Korábban mi is írtunk az NXIVM nevű, magát marketingcégnek álcázó, valójában szexkereskedelemmel foglalkozó szekta vezetőinek letartóztatásáról. Mack a szervezet második embereként személyes szakmai fejlődés ürügyén nőket hálózott be, akiket aztán általában

zsarolással szexrabszolgaságra kényszerítettek.

Még beavatási szertartást is tartottak, amelyek során megbillogozták szerencsétlen áldozatokat.  A színésznőt 2018-ban tartóztatták le, de megúszta három év börtönnel, miután olyan hangfelvételeket bocsátott a hatóságok rendelkezésére, amelyek a szektavezér Keith Raniere bűnösségét bizonyították – őt összesen 120 évre ítélték.

Forrás: Jason Merritt / Getty Images

 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.