Sharon Stone megint keresztbe tette a lábát

A híres filmjéből, az Elemi ösztön című erotikus thrillerből származó ikonikus mozdulatot egy díjátadó gálán ismételte meg.

A GQ Men of the Year nevű éves gáláját idén Berlinben tartották, ahol Sharon Stone is megjelent, hiszen a férfi magazinnál pár éve már a Woman of the Year díjat is átadják, és idén az Elemi ösztön sztárja lett a nyertes. Szokványos köszönőbeszéd helyett azonban a színésznő behozatott magának egy széket a színpad közepére, kényelembe helyezte magát, és felidézte leghíresebb filmje kihallgatásos jelenetét.

Mint azt mindenki jól tudja, az 1992-es Elemi ösztön csinált sztárt Stone-ból, és az erotikus thriller leghíresebb (és minden bizonnyal legtöbbször megállított és legtöbbször visszajátszott) képsora az, amikor a főhősnőt beviszik kihallgatásra, ám ő átveszi az irányítást a férfiak felett – ennek egyik, talán legfontosabb eszköze az volt, hogy egy rövid ruhában keresztbe tette a lábát, és ekkor minden jelenlévő számára nyilvánvalóvá vált, hogy nincs rajta fehérnemű.

„Jó pár évvel ezelőtt egy stúdióban ültem, és a rendezőm azt kérte,

adjam oda a bugyimat, de megnyugtatott, hogy senki nem fog látni semmit. Azt mondtam, persze. Akkor még nem tudtam, hogy ez a pillanat megváltoztatja az életemet”

– kezdte a beszédét Stone, aki ezt követően arra kérte a közönséget, hogy éljék át vele együtt újra ezt a pillanatot: azaz rajta kívül mindenki más is tegye keresztbe a lábát.

A sztár többször megismételte a mozdulatot, és a nézőkkel is megismételtette, mert nem volt róla meggyőződve, hogy mindenki úgy érzi, valóban nála van az irányítás, mert az lenne a cél. A színésznő ezután egy rendkívül erőteljes beszédet mondott arról, hogy mindenkinek joga van hozzá, hogy a szexualitásnak abban a formájában érezze erősnek magát, amit választott, és hogy ezt senki sem veheti el tőlünk.

Ő pedig a maga részéről az ominózus mozdulat után nehezen szedte össze a méltóságát, de később megtanulta megbecsülni ezt a pillanatot, és élt vele. A köszönőbeszéd zárásaként pedig elmondta, hogy azért is örül annyira a díjnak, mert most ő lett az év asszonya, pedig volt idő, amikor nem volt más, csak egy vicc. Hogy pontosan hogy emlékszik vissza Sharon Stone a szóban forgó jelenet forgatására, és ehhez képest mit állít a rendező, Paul Verhoeven, arról ebben a cikkünkben írtunk korábban.


(via Uproxx)