Schwarzenegger lesz az amerikai elnök a Kung Fury 2-ben!

Arnold imádta a 2015-ös Kung Furyt, ami részben az ő VHS-filmjeinek állított emléket. Mindenképpen be akart kerülni a folytatásba.

Ugye mindenki emlékszik még a 2015-ös Kung Fury-ra? Ez volt a semmiből feltűnő, de annál profibb svéd reklámfilmes író-rendező-főszereplő David Sandberg szerelmes vallomása a '80-as évek akciófilmjeihez, ami nemcsak azért szólt nagyot, mert egy sikeres közösségi finanszírozás során dobták rá össze a pénzt a rajongók, hogy aztán ingyenesen felkerüljön a YouTube-ra, hanem mert tényleg erről a félórás kisfilmről beszélt akkoriban a fél internet! Úgy nézett ki ugyanis, mintha valaki egyetlen karcos VHS-filmmé gyúrta volna össze a '80-as évek legnépszerűbb mozis blockbustereit, tévésorozatait és arcade videojátékait, vagyis az Amerikai nindzsát, a Halálos fegyvert, a Tront, a Terminátort, a Conant, a Miami Vice-t a Knight Ridert, a Double Dragont, a Bionic Commandót és a Rastan Sagát! Aki esetleg nem látta, azonnal pótolja!

A nagy siker után a Kung Fury-rajongók természetesen azonnal követelni kezdték a folytatást – ami készül is, 2020-ban lesz a premeirje. A produkció eddig sem volt híján ikonikus sztároknak, hiszen az első részben David Hasselhoff cameózott, sőt, egy elég menő videóklippet is forgatott hozzá. A Kung Fury 2-ben nem kisebb mozilegenda lesz az amerikai elnök, mint Arnold Schwarzenegger, akinek az életműve előtt azért eléggé mély meghajlással tisztelgett Sandberg és a lelkes kis csapata. Kalifornia exkormányzója természetesen örömmel vállalta az elnök szerepét (régi nagy fájdalma, hogy osztrák születésű amerikaiként csak a filmekben töltheti be ezt a posztot, a valóságban meg kellett elégednie Kalifornia kormányzói székével).

Fotó: Hammerstone Studios / Laser Unicorns

 

Schwarzenegger a Redditen mesélt arról, hogyan került be a Kung Fury 2 stábjába:

Négy évvel ezelőtt ismerkedtem meg David Sandberggel, rögtön azután, hogy megnéztem a Kung Furyt. Nagyon imádtam, nem tudtam abbahagyni a nevetést, szóval muszáj volt megkeresnem az alkotót. Most pedig együtt forgatunk Münchenben. Ezt most csak azért mondom el nektek, srácok, mert iszonyúan büszke vagyok rá azért, ahogy megvalósította a vízióját. Mindazoknak, akik be akarnak kerülni a filmiparba, tessék, itt a bizonyíték: ha van egy víziód, amin megállás nélkül, éjjel-nappal dolgozol, akkor igenis meg tudod csinálni! Én láttam az első részt, és hozzátok hasonlóan imádtam. Ezért mondom, hogy David hozzállása igazán inspiráló. Ha annak idején bárkinek megmutatja a filmtervét, kinevetik. De ő megcsinálta, a rajongók elégedettek voltak vele, és megmutatta, hogy ezt így is működhet. Ez az igazi sikertörténet! 

(via Movieweb)