Rengeteg nyugtalanító kérdést vet fel a Mátrix feltámadások új előzetese

A trailer a régi trilógia és a közelgő új film képeit mossa össze egy egyperces, stílszerűen Déjà Vu címre keresztelt kedvcsinálóban. Minden a régi, vagy minden megváltozik? Minden ugyanaz, vagy semmi sem az, aminek látszik? Hú, mi lesz itt?!

A magyar mozik december 23-án mutatják be az eredeti trilógia után 18 évvel érkező Mátrix feltámadások című folytatást, amit ezúttal már csak egyedül Lana Wachowski jegyez. A friss előzetes alapján pedig úgy tűnik, az alkotó nemcsak visszanyúlt az első három részhez, de alaposan fel is forgat mindent, amit azok alapján tudunk a Mátrixról.

Az előzetes Trinitynek az első filmben elmondott szavaival kezdődik, miszerint „A déjà vu hiba a Mátrixban. Ha változtatnak valamit.” És ennek megfelelően ezt követően gyors egymásutánban egymás mellé rakott képeket kapunk a Mátrix feltámadásokból és a korábbi filmekből, amelyek arra utalnak, hogy amire várunk, az egyszerre marad ugyanaz, és változik meg alapjaiban.


A Variety pedig volt olyan kedves, hogy nemcsak kifényképezte a szóban forgó képeket, de felsoroltak öt kínzó kérdést is, ami – amennyiben komolyan vesszük, hogy a most bemutatott trailer nem pusztán ügyes marketingfogás, amelynek segítségével a korábban látottakhoz akarják kötni az új terméket – felvetődik az előzetes megtekintése után.

  • Hogy került vissza Neo (aki SPOILER! a Mátrix – Forradalmak végén feláldozta magát) a Mátrixba? Mondjuk a Mátrix 4. címében nyilván nem véletlenül szerepel, hogy „feltámadások”, de azért a kérdés jogos.
Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

  • Kik az igazi jók, és kik az igazi rosszak? Az előzetesben ugyanis egymásra kopírozódik a trilógia főgonosza, Smith ügynök és az új részben szereplő Yahya Abdul-Mateen II feje, aki a legutóbbi információk szerint a negyedik filmben már nem szereplő Morpheusnak valamiféle verziója – róla pedig eddig azt hittük, hogy jófiú. Ehhez hasonlóan az új Smith ügynököt megformáló Jonathan Groff arca pedig Neo arcával mosódik egybe. Mi ez az egész???
Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

  • Miért változott meg ennyire a Merovingi? Az új trailerben a másodperc törtrészéig feltűnik a Mátrix – Újratöltve című második részben megismert „program”, a Lambert Wilson által alakított Merovingi – új, torzonborz verziójával együtt, majd elhangzik a „miért a régi kódokat használják, hogy megalkossanak valami újat?” mondat. Hát erre lehet, hogy csak maga a Merovingi tudja a választ.
Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

  • A gépek egymással háborúznak? A régi kódos kérdést követően valaki mástól egy újabb provokatív állítás érkezik: „talán ez nem az a történet, amire gondolunk” – mondja, és ugyanebben a pillanatban háborúzó gépeket látunk, amelyek azonban egy váratlan fordulattal nem az emberekkel, hanem más gépekkel csatáznak. Lehet, hogy az emberi vagy a mesterséges civilizáció éppen most pusztítja el saját magát?
Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

  • Trinity az új Neo? A Mátrix-trilógia ikonikus képe volt, ahogy Neo felteszi hihetetlenül cool napszemüvegét. Nos, a Feltámadások új előzetesében ezt a mozdulatot Trinity hasonló mozdulatával mossák össze. Talán a negyedik filmben már ő lesz a Messiás?
Forrás: YouTube / Warner Bros. Pictures

 

Nehéz lesz kibírni azokat az álmatlan éjszakákat december 23-ig!


(via Variety)

 

Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.