Oscar Isaac a Taxisofőr és a Dühöngő bika forgatókönyvírójának filmjében

Megérkezett az előzetes Paul Schrader The Card Counter című bosszúthrilleréhez, ami hamarosan a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez, és amelynek Martin Scorsese volt az egyik producere.

A The Card Counter (A kártyaszámláló) nemcsak impozáns szereposztása miatt érdekes (Isaac mellett játszik benne Willem Dafoe, Tiffany Haddish és Tye Sheridan is), hanem mert ez lesz Schrader első filmje azóta, hogy 2019-ben

Oscarra jelölték

A hitehagyott című rendezése saját maga által írt forgatókönyvét – így mondhatni, hogy az új filmet nagy várakozás előzi meg.

A direktor írta egyébként Martin Scorsese több filmjének is a forgatókönyvét (Taxisofőr, Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése, A holtak útja), saját rendezései közül pedig az Amerikai dzsigoló, A szexfüggő, az Idegenek Velencében, az Ördögűző: Dominium, az Ádám feltámadása és a Vétkek völgye a legismertebbek.


A hivatalos tartalomismertető szerint új filmje egy egykori katonai kihallgató, jelenleg hamiskártyás férfi (a figura neve William Tell, azaz Tell Vilmos!) bosszújáról szól, akit múltbeli kísértetek üldöznek. A The Card Counter IMDb-s adatlapján azonban további részletek is kiderülnek (egy fiatal fiúval együtt tervezik a bosszút egy közös ellenségük ellen, és a terv része az is, hogy kaszinóról kaszinóra járnak, miközben a főhős egy izgalmas nővel is megismerkedik), ahogy a most nyilvánosságra hozott előzetes is elég sokat elárul.

Az alkotás a szeptember 1-jén induló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon fog bemutatkozni, ahol a versenyfilmek közé is beválogatták, azaz csatába indul az Arany Oroszlánért, olyan kihívókkal szemben, mint például Maggie Gyllenhaal The Lost Daughtere (Elena Ferrante Nő a sötétben című regényének adaptációja), Pablo Larraín Spencere vagy Pedro Almodóvar Madres paralelase. A Focus Features rögtön ezután, szeptember 10-én az amerikai mozikban is bemutatja a filmet. Magyar premierről egyelőre nincs hír.


(via IndieWire)