Hamlet (1948)

Íme, a nagy klasszikus, a legnagyobb valaha élt Shakespeare színész, Sir Laurence Olivier rendezte és az ő főszereplésével készült Hamlet. Ez lett nem mellesleg az első angol film, amely győzött a legjobb film kategóriában, Olivier pedig megkapta a legjobb színésznek járó kitüntetést is (a rendezőit John Huston elhalászta el előle). A Hamlet mindmáig az egyetlen Shakespeare-adaptáció, amely a legjobb film kategóriában nyert, Olivier pedig az egyetlen színész, aki Shakespeare-hős megformálásáért érdemelte ki az Oscar-díjat. (Itt olvashattok Sir Laurence Olivier-ről bővebben.)

A gonosz jól alszik (1960)

A korabeli Japán korrupt üzleti világában játszódó thriller hőse egy engedelmes fiatal tisztviselő, aki elveszi a nagyfőnök lányát, hogy beteljesítse titkos küldetését, csakhogy feltámad hősünk lelkiismerete, és a főnökről is sok minden kiderül. És ha valaki értett a Shakespeare-feldolgozásokhoz, az nyilván Akira Kurosawa volt, aki vászonra vitte, persze saját értelmezésben, középkori japán közegben –a Lear királyt és a Machbetet is. Ez volt egyébként az első olyan filmje, amelynek producere is volt, a főszerepet pedig most is kedvenc színészére, a legendás Toshirô Mifunére bízta.

Hamlet Goes Business (1987)

A dán királyfi története még a finneket is megihlette. A bizarr, fanyar humorú, egzisztencialista drámába oltott komédiáiról ismert Aki Kaurismäki filmjében a fiatal Hamlet apja halála után megörökli annak igazgatói tanácsi székét a családi vállalatban. Csakhogy szembetalálja magát a nagybátyjával, aki eltökélte magát, hogy a cég ezentúl csakis gumikacsákat gyártson. Innentől kezdve egyre gyanúsabb a nagybácsi, nekünk is az lenne,

Shakespeare pedig vagy forog a sírjában, vagy jót röhög az egészen.

Hamlet (1990)

Ma már paródiának hangzik, hogy Mel Gibson Hamletet játszott, de akkoriban komolyan vették a dolgot, hiszen Franco Zeffirelli  korábban már két Shakespeare-adaptációban, a Rómeó és Júliában, illetve A makrancos hölgyben is bizonyította, hogy kézre áll neki a halhatatlan bárd munkássága. A szereplőgárda veretes volt, hiszen Gibsonon kívül mindenki drámai színész volt, Glenn Close játszotta Gertrúdot,  Alan Bates Claudiust, Helena Bonham Carter volt Ophelia, a zenét Ennio Morricone szerezte, csak hát Gibsonnnak nem állt jól a „Lenni vagy nem lenni”, hiszen az egész addig felépített karrierje teljesen másról szólt.

Az utolsó akcióhős (1993)

Jack Slater (Arnold Schwarzenegger) nyomozó Los Angeles magányos hőse a filmek világában él, a mozivászon az otthona. Ez a világ azonban egyik pillanatról a másikra felbolydul, amikor a 11 éves Danny (Austin O'Brien) egy varázserővel bíró mozijegynek köszönhetően egy Slater-film kellős közepén találja magát, kedvenc hőse oldalán. Lesz is nagy bonyodalom, de a lényeg itt egy pár másodperces, mégis rendkívül emlékezetes Hamlet paródia. Itt Danny az osztályban a Sir Laurence Olivier-féle legendás, de gyerekeknek unalmas 1948-as Hamletjét nézi, amit a kissrác a fejében egy Jack Slater verzióra formál át, ahol Arnold szétlövi a palotát és lever mindenkit. Vicces nagyon!

Hamlet, vagy amit akartok (1995)

Kenneth Branagh eleve egy Shakespeare feldolgozással, a V. Henrikkel (1989) futott be színész-rendezőként, de ez most egy egészen más műfaj. Depresszióval küzd Joe Harper (Michael Maloney), az állástalan színész. A nővére a helyi egyházi közösség tagja. Bár Joe nem éppen kipróbált rendező, segíteni szeretne nekik, ezért karácsonyi Hamlet-előadást tervez. Meglehetősen vegyes alkalmi társulatot sikerül összeszednie. Gertrude királynő szerepére például egy nőnek maszkírozott férfi bizonyul a legalkalmasabbnak, Ophelia látási problémákkal küszködik, a látványtervező pedig inkább hátráltatja a produkciót. Míg a tagok fóbiái és előítéletei kezdetben egymás ellen hangolják őket, később, amikor a vágyak és álmok ütköznek az amatőrséggel, életet visznek a darabba. Branagh aztán maga is eljátszotta a bánatos hőst a saját rendezésű Hamletben (1996).

Hamlet (2000)

Michael Almereyda modern környezetbe, a mai New Yorkba tette át Shakespeare történetét, a tét pedig nem Dánia trónja, hanem a Denmark Corporation igazgatói széke. Hamletet Ethan Hawke alakítja, Claudiust Kyle MacLachlan, Poloniust Bill Murray, Laertest Liev Schreiber , és végül Julia Stiles lett Ophelia. A modern környezethez modern kellékek illenek, így Hamlet apjának szellemét egy biztonsági kamera felvételén látjuk, a végső leszámolás pisztolyokkal történik, a végső hatalomátvétel pedig ügyvédek segítségével. Így utólag nézve értjük a szándékot, de már az alapötlet sem volt annyira eredeti.

A Bankett (2006)

A császár fia és örököse (Daniel Wu) beleszeret egy szolgálóba (Ziyi Zhang), ám mielőtt elvenné feleségül, megelőzi apja, és a lányt császárnévá teszi. Az öreg öröme azonban nem lehet hosszú életű, hiszen testvére ellene fordul, megmérgezi, és átveszi trónját és persze gyönyörű nejét is. Az új uralkodó, hogy biztosítsa a trónt, el akarja tüntetni a régi császár híveit. Ezek között van az ex-császár fia is, aki szerelmi bánatában elzarándokolt, hogy csak a művészetnek éljen. Az egyik legjobb kortárs kínai rendező, Xiaogang Feng  (A kürt hangja, 2007) csavart egyet Shakespeare eredetijén, és itt hősünk apja is bűnös lélek, és ez sok mindent más megvilágításba helyez.

Hamlet 2. (2008)

Dana Marschz (Steve Coogan), a sikertelen színész az Arizona állambeli Tucson egyik középiskolájában tanít drámapedagógiát. Diákjaival népszerű filmeket dolgoz át színpadra, minden különösebb visszhang nélkül. Dana megtudja, hogy a tagozatát be akarják zárni. Sok töprengés után mentőötlete támad, színre viszik William Shakespeare tragédiájának, a Hamletnek a folytatását. Ez persze sajátos, zenés színházbeli feldolgozást jelent, melyben a hangsúly nem a drámai hitelességen és a politikai illendőségen van. Miközben a fiatalok mind lelkesebben vetik bele magukat a munkába, a hivatalnokoknak egyre kevésbé tetszik a készülő darab. Andrew Fleming

Ophelia (2018)

2018-ra megérett a világ arra, hogy a régi történetet egy teljesen más szemszögből ismerjük, természetesen az eddig oly passzív, szerencsétlen sorsú Ophelia nézőpontjából. Hamlet (George MacKay) kedvese, aki a számtalan feldolgozásban valahogy mégsem volt neki olyan fontos, most egy húsvér szereplő lesz (Daisy Ridley), aki Gertrúd (Naomi Watts) udvarhölgyeként titkok tudója lesz, szerelme pedig nem olyan plátói, mint ahogy azt megszoktuk, mivel a legvégén Opheliát Hamlet gyerekével látjuk. Ja igen, spoiler riadó, itt egy, a Rómeó és Júliából kölcsönzött trükk segítségével Ophelia életben marad.