Nem fogod elhinni, ki lett volna eredetileg a Vasember!

A Marvel vezetősége nem akart kockáztatni a balhés drogfüggőként hírhedtté vált Robert Downey Jr-ral, és egy biztonságosabb választás mellett kardoskodtak.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, Jon Favreau, az első két Vasember-film rendezője és Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke elmesélték, hogy Robert Downey Jr. eredetileg nem is a nevével szinte eggyé vált szerepre kiírt meghallgatásra ment el hozzájuk, hanem a 2005-ös Fantasztikus négyes főgonoszának, Doctor Doomnak jelentkezett.

 


Szerencsére a sors úgy hozta, hogy Downey lett a Vasember, és ezzel kvázi ő indította be az azóta temérdek filmből álló Marvel mozis univerzumot (MCU), hiszen vele a címszerepben lett kirobbanóan sikeres az első, majd utána a többi Vasember-film (csak az első rész több mint 585 millió dollárt kaszált a világ mozijaiban, a sztár pedig megismételte a szerepet nemcsak a két Vasember-folytatásban, hanem a négy Bosszúállók-filmben, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban és a Pókember: Hazatérésben is.).

Na de adja magát a kérdés, hogy ha eredetileg nem is Downey Jr. lett volna a Vasember, akkor mégis kicsoda.

Szerencsésre most ez is kiderült, hiszen David Maisel, a Marvel Studios korábbi elnöke feltárta, hogy nagyon keményen kellett küzdenie azért, hogy elfogadtassa a balhés színész személyét a cég vezetőségével. 1996 és 2001 között ugyanis Robert Downey Jr-t több alkalommal is letartóztatták droghasználattal kapcsolatos ügyek miatt.

Olyphant a Die Hard 4.0-ban. Forrás: InterCom


A fejesek így azt gondolták, egy sokkal kevésbé kockázatos választással inkább Timothy Olyphantnak kéne adni a szerepet.

„A vezetőtársaim azt gondolták, megőrültem, hogy a cég jövőjét egy függő kezébe helyezem.

Meg kellett értetnem velük, hogy egyszerűen Robert a tökéletes választás. Nagyon bizakodtam benne, hogy már tiszta, és az is marad” – mesélte Maisel a The New Yorkernek egy, az MCU születéséről szóló riportban. Robert Downey Jr. egyébként saját bevallása szerint 2003 júliusa óta él drogmentes életet.


(via Independent)