Motoros kaszkadőrbaleset miatt áll a Mission: Impossible 7 forgatása

Kigyulladt az egyik jármű egy drága és veszélyes jelenet felvételekor. Tom Cruise állítólag iszonyú ideges!

Jelenleg épp az angliai Oxfordshire-ben forog Christopher McQuarrie rendezésében és Tom Cruise főszereplésével a Mission: Impossible 7. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy átok ül a forgatáson. Februárban a világméretű koronavírus-járvány miatt kellett leállni a munkálatokkal, amelyek eredetileg csak szeptemberben folytatódtak volna. Végül azonban már egy hónappal hamarabb, augusztusban dolgozni kezdett a stáb, hogy kiküszöböljék a további csúszásokat – és erre tűz üt ki a forgatáson egy hetek óta gyakorolt, nehéz és drága kaszkadőrjelenetben. A The Sun című brit bulvárlap úgy tudja, hogy az egyik kaszkadőr motorja gyulladt ki, miután leugratott egy rámpáról. Személyi sérülés nem történt, de áll a forgatás.

Tom Cruise motoros jelenete a Mission: Impossible - Utóhatás című filmből (fotó: UIP-Duna Film)

 

Produkcióközeli források szerint ezt a bizonyos elrontott „havas jelenetet” hat héten át készítették elő a szakemberek. Állítólag ez minden idők legdrágább, Nagy-Britanniában forgatott filmjelenete, épp ezért különösen fontos lett volna, hogy élőben elsőre sikerüljön megcsinálni, mivel az újbóli felvétele rengeteg pénzbe és időbe fog kerülni. A The Sunnak nyilatkozó névtelen forrás szerint tűzoltók siettek ki a helyszínre, és a forgatást ideiglenesen le kellett állítani, amíg kinyomozzák, pontosan mi is történt, és mi vezetett a tűzhöz.

Ez egy nagyon nehéz jelenet volt, és egy vagyonba került, arról nem is beszélve hány hétbe került felépíteni. És amikor eljött a nagy nap, minden rosszra fordult. Az ötlet az volt, hogy a kaszkadőr egy kartonnal kibélelt, hatalmas párnára esik, ami tompítja az ütközést, a motor pedig biztonságosan a földbe csapódik néhány méterrel odébb. Sajnos hiba csúszott a számításba. A hőségtől máshogyan tapadó kerekek miatt, amikor a motor a földbe csapódott, egy szikra meggyújtotta a párna kartonlapjait. Akkora volt a füst, hogy le kellett zárni a Királyi Légierő közelben fekvő repülőterét.

A szemtanúk szerint Tom Cruise nagyon nem örül a kialakult helyzetnek:

Szerencsére senki sem sérült meg, de ez így is totális katasztrófa, nem is beszélve arról, hogy ez mindenkinek plusz költséget jelent. Tom nagyon ideges. Senki sem akar több csúszást.

Két hete is téma volt a Mission: Impossible 7: akkor a stáb Lengyelországban egy 111 éves, ipari műemlék hidat akart felrobbantani, ám ez ugyanúgy élénk tiltakozást váltott ki, ahogy korábban a svájci hatóságok is visszautasítottak egy oda tervezett hídrobbantást. Egy dolog biztos (illetve kettő...): a Paramount Pictures 2021 novemberében küldené mozikba a Mission: Impossible 7-et, a Mission: Impossible 8-at pedig egy évre rá, 2022 őszén. (via NME.com & Uproxx & Movieweb)