Minden, amit a John Wick 4-ről tudni lehet

Nemrég hozták nyilvánosságra az előzetesét, szóval eljött az idő, hogy összeszedjünk némi infót a várva várt akciófilmes folytatásról.

Az előzetes

A film első, 1 perc 15 másodperc hosszú teaser trailerét a két héttel ezelőtt tartott Comic-Conon mutatták be egy panelbeszélgetés keretében, amelyen Chad Stahelski rendező és Keanu Reeves címszereplő is jelen volt.

Az előzetessel egy időben egy új posztert is lelepleztek,

amit ide kattintva nézhettek meg, elég cool!


A premierdátum

A John Wick: Chapter 4 esetében

nem csupán üres szófordulat, hogy „várva várt”:

eredetileg ugyanis 2021. május 21-én mutatták volna be, csak a covid (és Keanu Reevesnek a Mátrix 4-hez kapcsolódó kötelezettségei) miatt először 2022. május 27-re, majd 2023. március 24-re halasztották a bemutatóját – szóval tényleg nagyon várják már a rajongók.


A szereposztás

A negyedik John Wick-filmben természetesen visszatér Keanu Reeves, és Ian McShane újbóli felbukkanását is hamar megerősítették. Rajtuk kívül Lance Reddick és Laurence Fishburne lesznek még ismerősek a korábbi részekből, de számos új arccal is találkozhatunk: a Donnie Yen – Scott Adkins – Mark Zaror akciófilmes faszagyerektrióval (utóbbi színészt a Machete gyilkolban láthattuk, Yent pedig az Ip Man-filmekben), az Az-horrorok rémeként ismert Bill Skarsgårddal, a japán Hiroyuki Sanadával (Mortal Kombat) és Shamier Andersonnal (Wynonna Earp-sorozat, A potyautas). Ezenkívül ez lesz Rina Sawayama japán-brit énekes-dalszerző nagyjátékfilmes debütálása, és itt lesz A hegylakó Kurganja, Clancy Brown is!


A forgatási helyszínek

Ahogy az a nemrég nyilvánosságra hozott előzetesből is kiderült, a negyedik John Wick-mozi egyik fontos forgatási helyszíne Párizs volt, hiszen a trailerben felvillan az Eiffel-torony.

De a stáb forgatott New Yorkban, Berlinben, sőt még Japánban is, szóval hősünk végérvényesen nemzetközivé vált.

A Collider információi szerint viszont az a korábbi terv, hogy a negyedik és az ötödik részt egyszerre forgatják le, meghiúsult, így a John Wick 5-ben remélhetőleg ismét vadonatúj helyszíneket láthatunk.

Laurence Fishburne a harmadik John Wick-filmben. Forrás: Freeman Film


A cselekmény

Habár a film hivatalos szinopszisát még nem közölték, az alkotók és szereplők mesélgettek már ezt-azt a sztoriról, így annyit össze lehetett rakni, hogy miután a harmadik rész végén Wicket teljesen kivetette magából a Felső Kör nevű bérgyilkostársaság, amelynek a vezetősége (annak köszönhetően, hogy Winston rálőtt) azt hiszi, hősünk halott. A címszereplő azonban csak megsebesült, és Fishburne figurájának a pártfogása alatt találja magát. A Bowery King nevű karaktert hozó Fishburne elárulta, hogy a negyedik részben még mélyebbre ásnak majd a hősök mitológiájába, magától a rendezőtől pedig azt lehet tudni, hogy hiába éli túl John Wick a negyedik kalandot is, biztos, hogy a film nem fog happy enddel zárulni.

„Nincs hova mennie. (…) Megölt 300 embert, szóval nem lovagolhat el csak úgy a kib*szott naplementébe”

– szögezte le lakonikusan Stahelski.


(via Collider)