Mennyit keresnek a Marvel-filmek sztárjai? Embertelenül sokat!

Sőt, még annál is többet! Míg Tom Hiddleston 160 ezer dollárt kapott a Bosszúállókért, Robert Downey Jr. 50 milliót!

Az köztudott, hogy Robert Downey Jr. halandók számára elképzelhetetlen összegeket kap egy-egy szuperhősfilmért: a Bosszúállókért és a Vasember 3-ért például 50-50 millió dollárt vágott zsebre, ami nagyjából 28,4 milliárd forint, plusz az apró. De sosem volt titok, miért kap Dagobert bácsi vagyonát megszégyenítő fizetéseket: már a '90-es években is nagy sztár volt, csak a függőségével majdnem hazavágta a karrierjét és a saját életét is, mígnem a 2008-as Vasemberrel váratlanul beröffentette a Marvel stúdió máig tartó sikerszériáját. Na de mennyit kap egy-egy látványos blockbusterért Paul Rudd, Tom Hiddleston, Zoe Saldana vagy A galaxis őrzője előtt jóformán ismeretlen Chris Pratt? Ennek járt utána a Digital Spy egy hosszabb cikkben.

Paul Rudd sokáig csak olyan vígjátékokban szerepelt, mint a Jóbarátok, az Óvszer módszer, a 40 éves szűz és a Lepattintva. De valószínűleg pont ez a sok laza, soha fel nem növő, vidám figura segítette hozzá ahhoz, hogy 2015-ben megkapta a korábbi képregényfilmeknél sokkal könnyedebb és viccesebb A Hangya főszerepét – és egy 300 000 dolláros fizetést (ez nagyjából 85,2 millió forint), ami bagatell összegnek tűnhet a film 140-170 milliós büdzséjéhez képest.

Tom Hiddleston egy ügyes, de nem túl ismert brit sorozatszínész volt, mielőtt megkapta volna a Marvel univerzum agyafúrt gézengúzának, Lokinak a szerepét a 2012-ben bemutatott, 220 millió dollárból leforgatott Bosszúállókban. A karakter egy 160 000 dolláros fizetést (kb. 45,4 millió forint), és korábban sosem látott, elképesztő népszerűséget hozott neki. Az alkotók ugyanis mindig olyan ügyesen játszottak a cselszövő skandináv istenség jellemével, hogy igazából sosem lehetett igazán gyűlölni Lokit. Sőt, Hiddleston sármja miatt az egyik legnépszerűbb Marvel-szereplő lett!

Chris Hemsworth sem volt egy nagyágyú a 2011-es Thor és az egy évre rá mozikba kerülő Bosszúállók előtt, inkább csak úgy ellötyögött Ausztráliában és Hollywoodban pár aprócska szereppel, hasonlóan a testvéreihez, Liam és Luke Hemsworth-höz. Az első komolyabb produkciója a 2009-es Star Trek volt, Kenneth Branagh Thor-mozifilmjét mindössze 200 000 dollárért (56,8 millió forint) vállalta el. Azért később jobban odacsapott a pörölyével az asztalra: a Bosszúállók: Ultron koráért már 5 milliós gázsit kért, plusz részesedést a bevételből.

Chadwick Boseman már egy jól bejáratott brandhez csatlakozott, amikor a 2016-os Amerika kapitány: Polgárháborúban először magára öltötte a Fekete Párduc szerkóját. Így rögtön 500 000 dollárt (142 millió forintot) kérhetett el Wakanda harcművész királyának megformálásáért. Azóta saját Fekete Párduc filmet is kapott, idén láthattuk a Végtelen háborúban, és jövőre benne lesz a Bosszúállók 4-ben is – ezekért összesen állítólag 5-8 millió dollárt vágott zsebre.

Chris Evanstól korábban sem volt idegen a képregényes műfaj, hiszen a 2011-es Amerika Kapitány: Az első bosszúálló előtt két Fantasztikus Négyes-filmben is ő volt Fáklya, azaz a forrófejű Johnny Storm. Az Amerika kapitányért még csak 300 000 dollárt kapott (85,2 millió forint), később viszont egyre többet: a Bosszúállókért 2 milliót (568,3 millió forint), a Tél katonájáért 3,2 milliót (909,3 millió forint) az Ultron koráért pedig 6,9 milliót (1,9 milliárd forint).

Zoe Saldana ahhoz képest, hogy 2009-ben az Avatarral és a Star Trek reboottal is kasszát robbantott, egészen nevetséges összeget, 100 000 dollárt (28,4 millió forintot) kapott A galaxis őrzője után a zöld űramazon, Gamora megformálásáért, plusz egy kis részesedést az összbevételből. Azóta szerencsére már tisztességesebb sztárgázsikat kap (a pletykák 20 millióról szólnak), mert pár éve nagy botrányt kavart, amikor kiderült: egy-egy franchise női főszereplői még ma sem keresnek annyi pénzt, mint az ugyanabban a filmben szereplő férfi kollégáik (emellett a fekete színésznők sokszor még ma is kevesebb pénzt kapnak, mint a fehér színésznők).

Anthony Mackie a fémszárnyas Sólymot (nem keverendő össze az íjász Sólyomszemmel!) alakítja a mozifilmes Marvel kánonban a 2014-es Amerika kapitány: A tél katonája óta. Azért nem tudni, mennyit kapott, csak az publikus, hogy a Bosszúállók: Ultron koráért mindössze 280 000 dollárt (79,5 millió forint), és ebben benne volt az összbevétel utáni részesedése is. A kollégáihoz hasonlóan tehát Anthony Mackie még eléggé alulfizetett sztár, de ha tényleg lesz Sólyom tévésorozat, és sikert is arat, akkor ő is biztosan feljebb srófolhatja majd a tarifáját a Bosszúállók 5-6-7 forgatásakor.

A brit születésű Karen Gillant nem hinném, hogy bárki is ismerte volna A galaxis őrzői előtt a Doctor Who-rajongókat kivéve (a 31 éves színésznő ugyanis éveken át az egyik népszerű mellékszereplőt, Amy Pondot alakította). 2014-ben 140 000 dollárt (39,7 millió forint) kapott a kék űrorgyilkos, Nebula megformálásáért, de állítólag azóta már ő is 2 milliós sztárgázsit (568,3 millió forintot) kér egy-egy Marvel-hakniért.

Valahol nagyon vicces (és persze tiszteletre méltó), hogy Chris Pratt A narancsvidékben még egy slampos idióta volt, a Városfejlesztési osztályban pedig duci irodista, és a hősies, macsó főszerepek csak a 2014-es A galaxis őrzői meg a 2015-ös Jurassic World után találták meg. Azóta viszont látványosan kigyúrta magát, hiszen ő Star-Lord és a raptoridomár Owen, aki ma már 10-12 milliós gázsikért dolgozik – míg az első Marvel-filmjéért még csak 300 000 dollárt (85,2 millió forint) kapott.