Még 7 sztár, aki pillanatok alatt tönkretette a saját karrierjét

Egyszerűen nem fogyunk ki az önsorsrontó hírességekből, így a múltkori két válogatás után újabb sztárokat találtunk, akik karrier-öngyilkosságot elkövetve saját maguk legnagyobb ellenségévé váltak.

T.J. Miller

Úgy tűnik, a pályát standuposként kezdő komikus ugyanolyan tapló, mint a filmjeiben. Miller karrierjét már évek óta beárnyékolta egy pletyka, miszerint szexuálisan bántalmazott valakit még a főiskolán. Tavaly végül az áldozat a nyilvánosság elé állt állításaival, a DailyBeast pedig szemtanúk segítségével kinyomozta az igazságot. Azt derítették ki, hogy annak ellenére, hogy a színész évek óta tagadja a dolgot, valóban bántalmazta egy iskolatársát szex közben a George Washington Universityn. A névtelenül nyilatkozó nő az újságíróknak elárulta, hogy Miller vette el a szüzességét, megbízott benne, ám váratlanul elkezdett agresszív szexuális játékokat kiélni rajta.

Forrás: Roy Rochlin / FilmMagic / Getty Images


„A nyakam köré tette a kezét és szorosan összezárta, szóval nem kaptam levegőt.

Nagyon megrettentem, és sokkot is kaptam. Most már tudom, hogy ez egyesek számára egy szexi dolog, de én akkor még csak három hónapja kezdtem el egyáltalán szexuális életet élni. És természetesen egyáltalán nem egyeztem bele, hogy fojtogasson. De teljesen megbénított, amit csinált” – nyilatkozta az áldozat, aki azt is elárulta, hogy hallhatóan fuldoklott az aktus közben, így a kollégiumi szobatársa rájuk is kopogott, ám ő megnyugtatta, hogy minden rendben, mert nem akart ártani Millernek. Amióta a dolog kipattant, az előtte kifejezetten foglalkoztatottnak számító karakterszínész egyetlen megkeresést sem kapott; legutolsó munkája egy 2021-es animációs széria szinkronja volt.


Faye Dunaway

Faye Dunaway annak idején hatalmas sztárnak számított olyan filmjeivel, mint a Bonnie és Clyde, A Thomas Crown-ügy, a Kínai negyed, a Pokoli torony, A keselyű három napja vagy a Hálózat, a hetvenes évek második felében azonban szinte legendássá vált a forgatásokon való elviselhetetlen viselkedése. Emiatt szinte rásütötték a „nehéz vele együtt dolgozni” címkét, és amikor 1976-os tévéfilmjük, a The Disappearance of Aimee után egy olyan hatalmas színész, Bette Davis kezdte el terjeszteni róla, hogy egész pályája során vele volt a legrosszabb a közös munka, Dunaway karrierje menthetetlenné vált. Onnantól kezdve kizárólag tévés projektekre hívták,

s habár még ma is tart a pályája, a hetvenes évek óta egyetlen emlékezetes szerepe sem volt, ami hatalmas bukásnak számít egy ilyen kaliberű sztár esetében.

Faye Dunaway a Hálózatban. Forrás: Silver Screen Collection / Getty Images

 

Roseanne Barr

Ahogy arról annak idején mi is beszámoltunk, 2018-ban Roseanne Barrnak egyetlen tweetjével sikerült kiírnia magát a sztárvilágból.

„Ha a Muszlim testvériségnek és A majmok bolygójának gyereke születne, megkapnánk VJ-t”

– írta ki a Twitterre a komika, aki a VJ monogrammal Valerie Jarrettre, Barack Obama perzsa-afroamerikai származású vezető tanácsadójára utalt. A rasszista megjegyzés természetesen hatalmas port kavart, aminek egyik szomorú mellékhatása az volt, hogy az ABC csatorna azonnal törölte a színésznő felújított sorozatát, a Roseanne-t. Mivel a sztár nemcsak színészként, hanem executive producerként is részt vett a munkálatokban, azt is bajos volt kiötölni, hogyan folytatódhatna nélküle a népszerű széria, hogy ne kelljen 200 ember megélhetését egyetlen ember hülyesége miatt ellehetetleníteni.

Forrás: Matt Petit / Disney General Entertainment Content via Getty Images


Barr egy darabig túszul ejtette az általa kitalált karaktereket, de végül a közvélemény nyomására megállapodást kötött a csatornával, és engedélyt adott rá, hogy használják a figurákat a más alkotók által továbbírt új sorozatban (az ABC ugyanis semmiképp sem akarta, hogy a rasszista sztár anyagilag profitáljon a folytatásból). A Roseanne-t így átnevezték The Connersre, az addigi címszereplőt kiírták belőle, de a korábbi kedvencekkel – köztük például John Goodmannel – azóta is műsoron van. Roseanne Barrt pedig kiradírozták szinte mindenhonnan az ABC összes felületéről, és azóta sem lehet hallani róla semmit.


Mike Myers

Olyan filmjeivel, mint a Wayne világa 1. és 2., a Sir Austin Powers-folytatások vagy az Elbaltázott nászéjszaka, a kanadai komikus a kilencvenes években ért a csúcsra – ehhez képest

a közelmúltban hosszú évekig nem láthattuk, és az elmúlt időszakban is csak mellékszerepekben bukkant fel egy-egy alkotásban (például a Bohém rapszódiában vagy legutóbb az Amszterdamban).

Myers mellőzöttségét – Taylor Lautnerhez hasonlóan, akiről cikksorozatunk legutóbbi részében írtunk – egyetlen rosszul sikerült filmjének köszönheti: a 2008-as Love gurunak.

Myers a Love guruban. Forrás: UIP-Duna Film


A romantikus komédiában (amelyben Myers egy Indiában nevelkedett szerelmi varázslót alakít, aki megpróbál újból összehozni egy sportolót elhidegült feleségével) a komikuson kívül is szerepeltek sztárok (például Jessica Alba és Justin Timberlake), de valami olyan silány volt, hogy az IMDb-n a felhasználók szavazata alapján példátlanul alacsony, 10-ből 3,8 a pontszáma. Azóta az egykori ikonikus humoristát egyáltalán nem keresik ajánlatokkal, és a Sir Austin Powers-folytatást is évek óta ígérgeti már, de csak nem akar összejönni. Idén A pentavirátus című sorozattal – amelyben régi jó szokásához híven több szerepben tűnt fel – ugyan volt egy próbálkozása a visszatérésre, de a produkció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.


Paul Reubens

Paul Reubens alteregója, a Pee-wee Herman nevű felnőni nem akaró „gyerekember” a nyolcvanas években nagyot szólt, és egy Emmy-díjas tévésorozaton kívül több nagyjátékfilmet is építettek rá. 1991-ben azonban a színész megítélése egyik pillanatról a másikra megváltozott, amikor a szüleinél tett látogatása során a floridai Sarasota egy pornómozijában rajtakapták, ahogy a vetítés közben maszturbál. A kilencvenes években a kis incidens miatt a sztár teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől, visszatérését pedig végképp ellehetetlenítette, amikor évekkel később immár pedofil vádakba keveredett, miután tonnányi mennyiségű gyermekpornográfiát találtak nála.

Reubens a díjátadókon is előszeretettel jelenik meg Pee-wee Hermanként. Forrás: Jason Merritt/Getty Images


Reubens ugyan folyamatosan tagadta, hogy gyerekeket ábrázoló szexuális jellegű képeket birtokolt volna, de reputációjának addigra már lőttek,

így Hollywoodból való száműzetése további bő évtizeddel hosszabbodott. Végül 2016-ban a Pee-wee's Big Holiday című filmmel sikeresen rehabilitálta magát a Netflixen. A filmet jól fogadta a kritika, és utána a színészt pár sorozatba hívták is szerepelni (például a Mozaikba vagy a Hétköznapi vámpírokba), de egykori rossz döntéseinek köszönhetően régi dicsőségét már soha nem fog sikerülni visszaszerezni.


Robert Blake

Robert Blake esete a legsúlyosabb a listán szereplő összes incidens közül, így egyértelműen ő az, aki leginkább rászolgált arra, hogy tönkremenjen a karrierje. A Hidegvérrel és a Lost Highway – Útvesztőben sztárja feleségét, Bonnie Lee Bakley-t 2001 egy éjszakáján szétlőtt fejjel találták meg a pár autójában, miután az este együtt vacsoráztak. Blake-nek az volt a sztorija, hogy vissza kellett mennie az étterembe, mert ott felejtette a pisztolyát, amikor a fatális lövöldözés történt. A rendőrség ugyan megállapította, hogy nem a színész eltűnt fegyverével követték el a gyilkosságot, de hamarosan jelentkezett két kaszkadőr, akik mindketten azt állították, hogy Blake fel akarta őket bérelni felesége meggyilkolására.

Blake az egyik tárgyalási nap végén, riporterek gyűrűjében. Forrás: Lee Celano / WireImage / Getty Images


A sztárt 2002-ben annak rendje és módja szerint le is tartóztatták, de mivel mindkét kaszkadőrnek voltak drogügyei, Robert Blake ügyvédjei elérték, hogy emiatt bizonytalanná tegyék ellene a vádakat, így három évvel a letartóztatása után végül elengedték. Elég gyanús ugyanakkor, hogy egy polgári perben, amit Bakley gyerekei indítottak mostohaapjuk ellen, a férfit 30 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték, mivel

a bíróság szerint ő tehető felelőssé Bonnie Lee Bakley halála miatt.

A döntés nemcsak anyagilag tette tönkre a színészt, de ez volt az utolsó szög megtépázott karrierje koporsójában is: Robert Blake utolsó bemutatott filmje az 1997-es Lost Highway maradt.


Minnie Driver

Judi Dench-et először 1998-ban, a Botrány a birodalomban című filmben nyújtott alakításáért jelölték Oscarra. A II. Erzsébet által addigra már „lovaggá” ütött Dame ezenkívül is számtalan elismeréssel büszkélkedhetett, köztük BAFTA-díjak egész sorával, és később még hétszer jelölték Oscarra, sőt, 1999-ben meg is nyerte a szobrocskát. A színésznőnek tehát rengeteg volt a rajongója és a csodálója, így

semmiképpen sem volt jó ötlet nyilvánosan ócsárolni a munkásságát

– főleg nem egy riválisa, Minnie Driver részéről, akit 1998-ban szintén jelöltek Oscar-díjra a Good Will Huntinggal egy másik kategóriában.

A színésznő 2019-ben. Forrás: Rodin Eckenroth / Getty Images


2002-ben ugyanis Driver egy újságnak nyilatkozva olyan összehasonlítást tett az amerikai és az angol színészek között, miszerint csak náluk, Angliában (Minnie Driver londoni születésű) történhet meg, hogy a legközönségesebb színészekből lesznek a legnagyobb sztárok. A színésznő példának Judi Dench-et hozta, aki szerinte „egy kis alacsony, duci, középkorú, anyáskodó típus, mégis olyan szerepeket játszhat, mint Kleopátra”. Ha nem lett volna érthető, Driver még azt is hozzátette, hogy Amerikában Dench

„egy pillanat alatt beleolvadna a tömegbe”.

A nem túl hízelgő nyilatkozat után a brit bulvárlapok azonnal áskálódó kígyónak bélyegezték a Good Will Hunting sztárját (talán nem véletlenül), és ugyan azóta is folyamatosan foglalkoztatják a filmesek, de szinte kizárólag az Egyesült Államokban – angol produkciókra jellemzően nem hívják.


(via Grunge, BuzzFeed)