Még 10 sztár, aki ócska horrorban kezdte a karrierjét

Olyannyira nincs hiány kínosan gagyi horrorfilmekkel elcsúfított sztáréletrajzokban, hogy korábbi cikkünk folytatásaként össze tudtunk szedni még tíz olyan színészt a legnagyobbak közül, aki ma már biztosan szégyelli magát egykori választásáért.

Charlize Theron: A kukorica gyermekei 3. (1995)

Mindössze két évvel Az ördög ügyvédje és nyolc évvel az Oscart hozó A rém előtt Charlize Theron ebben a legrettenetesebb Stephen King-adaptációk sorát gyarapító valamiben játszotta el pályája legelső szerepét – szerencséjére olyan kis szerepe volt, hogy a film stáblistáján sem tüntették fel a nevét, a mi szerencsénkre pedig azért maradt fenn dokumentáció a kis gikszerről. A film színvonaláról ide kattintva nyerhetünk némi információt. A sztori egyébként a franchise első két részében megismert vidéki gyilkos gyerekszekta és rettentő kukoricaszörny nagyvárosi debütálásáról szól, két környékbeli gyermek örökbefogadásán keresztül. A horror magyarul Terjeszkedő gyökerek és Az aratás alcímmel is ismert – ez is sokat elárul a minőségéről.


Viggo Mortensen: Bőrpofa – A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik 3. (1990)

Viggo Mortensennek nagyon keményen kellett küzdenie, amíg eljutott a nagy áttörést hozó A Gyűrűk Ura-trilógiáig – és ez nemcsak olyan filmek mellékszerepeit jelenti, mint A kis szemtanú, a Carlito útja vagy az Egy hölgy arcképe, de olyan alkotásokat is, mint az Acélcsapda, a Terror a yachton vagy épp a Bőrpofa – A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik 3., amelyben egyik első igazi mozifilmes főszerepét alakította. És bármennyire is lezüllesztette ez a folytatás is az eredeti A texasi láncfűrészes mészárlás nimbuszát, azt meg kell hagyni, hogy (ahogy az az alant látható YouTube-összeállításból is kitűnik) Mortensen igazán mindent belead a láncfűrészforgató kannibálcsalád tagjaként.


Renée Zellweger: A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér (1994)

Közel sem Viggo Mortensen az egyetlen, akit A texasi láncfűrészes-franchise indított el a színészi pályán. Mindenki kedvenc Bridget Jonesának, a kétszeres Oscar-díjas Renée Zellwegernek sem volt büdös egykor a horror: ő a Mortensen-féle opus közvetlen folytatásában, azaz a sorozat negyedik darabjában játszotta a főszerepet, vagyis az aberrált klán legújabb áldozatát, mindössze két évvel a Jerry Maguire – A nagy hátraarc előtt. A színésznő egyébként egy cseppet sem szégyelli a silány alkotást, sőt, ebben a bő három évvel ezelőtt készült videóban kifejezetten lelkesen nosztalgiázik. Bónusz: A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér másik főszerepét, nem Bőrpofát, de egy nem kevésbé rossz fiút nem más játszotta, mint Matthew McConaughey. További érdekesség, hogy mindkét sztár texasi – biztos lokálpatriotizmusból vállalták!


Harrison Ford: The Possessed (1977)

Sokat lehetett hallani róla, hogy Harrison Ford teljesen ismeretlenül kapta meg a Csillagok háborúja Han Solójának szerepét, de ez így nem teljesen igaz. Addigra volt már több kisebb és még kisebb megjelenése olyan, azóta klasszikussá vált művekben, mint Antonioni Zabriskie Pointja, George Lucas American Graffitije vagy Francis Ford Coppola Magánbeszélgetésekje. De őt sem kerülte el a horror csábítása, így a sok mellékszerep után elvállalta a The Possessed című tévéfilm főszerepét – amelynek

hónapra pontosan ugyanakkor volt a bemutatója, mint a Csillagok háborújának.

Azt leszámítva, hogy a produkció egy semmire se való Az ördögűző-klón, Ford játékában igazából nincs semmi vállalhatatlan (ahogy azt a lenti részletek is igazolják) – de azért ha a jövőbe látott volna (és számított volna a Star Wars hatalmas sikerére), biztos nem vállalja. És aki kíváncsi a sztár legeslegelső, a stáblistán fel sem tüntetett szerepére snájdig londinerként, kattintson ide. Ide kattintva pedig azt nézhetjük meg, ahogy behúz egyet Jack Lemmonnak, pályája második, még szintén nem jelölt szerepében.


George Clooney: Grizzly II (1983/2021), Return to Horror High (1987) és A gyilkos paradicsomok (1988)

George Clooney mára szinte önálló intézmény lett, és a színészkedésen kívül nemcsak a rendezésbe és a producerkedésbe vágott bele, de még a világpolitikába is belekóstolt, szóval az ő esetében különösen pikáns visszanézni ezeket a régi, határozottan kínos felvételeket. Clooney-nak nem jött könnyen a siker: a nagy áttörést hozó Vészhelyzet előtt már tizenhat éven át próbálkozott, és különféle tévésorozatok mellett pályája legkorábbi szakaszán több horrorban is szerepelt. A magyar rendező által jegyzett és Magyarországon forgatott, kalandos sorsú Grizzly II-ben (amelyről itt és itt írtunk részletesebben korábban) még épp csak felvillant, majd két erőltetetten kikacsintós horrorkomédiában kapott először kisebb (Return to Horror High), majd nagyobb (A gyilkos paradicsomok) szerepet.

 


Rooney Mara: Rémségek könyve 3. – Véres kor (2005)

A tetovált lány-remake és a Carol sztárja ugyan azóta sokkal híresebb lett, de eredetileg csak a két évvel idősebb Kate Mara húgaként látogatta a forgatásokat. S miközben az idősebb Mara 1997 óta igyekszik befutni (de azóta is megmaradt sorozatszínésznek), a kétszeres Oscar-jelölt Rooney Mara csak 2005-ben debütált – és akkor is csak azért, mert besegített a tesójának. Történt ugyanis, hogy a Rémségek könyve-franchise harmadik rémséges felvonásában (amelyben Kate Mara játszotta az egyik főszerepet) hirtelen szükség lett volna egy statisztára, és testvére javaslatára épp a véletlenül a helyszínen tartózkodó Rooney Mara ugrott be. A színésznőnek egyébként nincs igazán oka szégyenkezni emiatt az egymondatos szerep miatt – nővérének már annál inkább, és egy talkshow-ban meg is tette: ide kattintva láthatjuk.


Naomi Watts: A kukorica gyermekei 4. (1996)

Naomi Wattsot David Lynch 2001-es agymenése, a Mulholland Drive – A sötétség útja helyezte el a térképen, és az egy évvel később kijött A kör című J-horror remake-kel tört be Hollywoodba. De A kör előtt is volt már, hogy gyilkos gyerekekkel kellett szembeszállnia: emlékszünk még a cikk elején, Charlize Theronnál említett A kukorica gyermekei-franchise-ra? Nos, véleményünk szerint az első részt követően egyetlen folytatásnak sem kellett volna készülnie, ám az évek során nyolcat is bemutattak – de így legalább a színésznő megkaphatta pályája első igazi főszerepét, amit amerikai filmben alakított. Az angliai születésű színésznő ugyanis Ausztráliában nőtt fel, így korábban főként ausztrál filmekben játszott: első komolyabb munkájáról, a Flört című felnövekvéstörténetről (amelyben még csak mellékszerepet kapott) ebben a cikkünkben írtunk korábban.


Jim Carrey: Csak egy harapás (1985)

Mindenki kedvenc gumiarcú komikusa 1994-ben úgy tört be Hollywoodba, hogy egyetlen év leforgása alatt egyszerre jött ki három sikerfilmje (az Ace Ventura – Állati nyomozoo, A maszk és a Dumb és Dumber – Dilibogyók). Carrey azonban természetesen nem a semmiből érkezett, és előtte már 13 éven át próbálkozott különféle filmekben és sorozatokban (például A földi lányok csábítók című blődliben vagy olyan nívósabb alkotások mellékszerepében, mint az Előre a múltba). 1985-ben eljátszhatta első filmes főszerepét a Csak egy harapás című paródiában, egy megfordított vámpírsztoriban, amelyben ő volt az a fiatal szűz, akinek a vérére Lauren Hutton szexi, érett vámpírnője áhítozik az örök fiatalság reményében – nem hiába. És ahogy az a lenti jelenetből is látszik, a színész már akkor is inkább a komikusi vonalra gyúrt rá, és legyen a film bármennyire bénácska, Carrey azért felvillantotta, miből lesz a cserebogár.


Kit Harington: Silent Hill – Kinyilatkoztatás (2012)

Kit Harington esetében a történelem megismételte önmagát, és Harrison Fordhoz hasonlóan neki is sikerült még utoljára a nevét adnia egy ócska horrorhoz, mielőtt a Trónok harcával befutott volna (a fantasyszéria ugyan egy évvel korábban indult, minthogy a Silent Hill-folytatást bemutatták volna, de nem egyszerre robbant be, hanem fokról fokra érte el hihetetlen népszerűségét). A Silent Hill –Kinyilatkoztatás jó példa arra, milyen elkeseredetten próbálják átmenteni a hollywoodi filmesek a különféle videójátékok sikerét a mozis adaptációkra – mindhiába. A szóban forgó alkotás egyébként nem botrányosan csapnivaló, inkább csak közepesen gagyi, és azt a legérdekesebb figyelni benne, mennyire másként fest még a sztár itt, tejfölösszájú gimisként, mint a teljesen más kisugárzású, mindig komor Havas Jonként, akinek megszoktuk.


Michelle Williams: A lény (1995)

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy az azóta komoly, érett színésznővé (sőt, generációja egyik legtehetségesebb művészévé) vált Michelle Williams az 1998 és 2003 között futott Dawson és a haverok című tinisorozatban tűnt fel. Legelső apró szerepét még kiskamaszként egy másik szériában, a Baywatch-ban játszhatta el, és még mindig csak 14 éves volt, amikor ő lehetett A lény című sci-fi/horrorban a Natasha Henstridge által hozott gyönyörű, félig ember, félig alien mutánsnő fiatalkori alteregója. A szóban forgó opus egyébként csak a mából (vagy legalábbis pár évvel későbbről) visszatekintve tűnik vállalhatatlanul gagyinak, annak idején nem voltak ritkák az ilyen alkotások, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy minőségi munkáiról ismert direktor, Roger Donaldson (Koktél, A leggyorsabb Indian) rendezte, és a kezdő Williams mellett olyan komoly színészek vállaltak szerepet benne, mint Ben Kingsley, Forest Whitaker vagy Alfred Molina.