Leporolták a 80-as évek legnagyobb magyar kultfilmjét

Digitálisan felújítva érkezik (újra) a mozikba a Szerelem első vérig, a legmenőbb tinifilm a 80-as évekből a szaxofonozó Beri Aryval, a vadóc Gombóccal és a fiatalság bájával és ostobaságával.

Digitálisan felújítva kerül újra a mozikba a 80-as évek talán legnagyobb magyar kultfilmje, a Szerelem első vérig (1986), ami ugyan „csak” egy újabb tinifilm szerelmes fiúkkal és lányokkal, sőt, még azt is ráfoghatjuk, hogy a Házibuli (1980 ) sikerét lovagolta meg, de mégis nagyon beletalált valamibe.

És melyik srác ne akart volna Beri Ary lenni azután, hogy megnézte a filmet?


A történet főhősei Fügedi Ferenc, azaz Füge (Berencsi Attila, vagyis Beri Ary) és Ágota (Szilágyi Mariann), a szegedi iparművészeti középiskola érettségire készülő diákjai. Füge elvált szülők gyereke, festőnek készül és szaxofonozik a kollégium zenekarában, mert akkoriban, aki menő volt, szaxofonozott.

Ágota egyszer talán majd régész lesz, addig is szigorú nagymamája és habókos rendőr nagybátyja rendezi az életét.

Füge látszólag mindenütt otthon van, valójában azonban ugyanolyan felületes kapcsolat fűzi a szüleihez (Galambos Erzsi és Ujlaki Dénes), mint a haverjaihoz vagy bárki máshoz. Egy nap beleszeret Ágotába, és ez megváltoztatja az életét; ám amikor feltűnik a lány régi udvarlója, Füge úgy érzi, vége a világnak. Kétségbeesésében öngyilkosságot kísérel meg, majd elutazik az apjához, hogy a tanácsát kérje. Végül egymásra találnak Ágotával, a lány teherbe esik, ám el akarja vetetni a gyereket. Füge, aki általában csak sodródik az eseményekkel, előbb-utóbb kénytelen lesz felnőttekhez méltó döntéseket hozni és felelősséget vállalni...




A „magyar Házibuli” szélsőséges érzelmeket és tabutémákat megörökítő tinimelodráma a vagány, durcás képű szaxofonos fiú és egy ártatlan szőke lány első, esetlen és megható szerelmi kapcsolatáról. Az elsősorban dokumentumfilmes Dobray György és az addig „csak” forgatókönyvíró-író Horváth Péter amatőr főszereplőkkel forgatott kultfilmjét több mint egymillió néző látta a nyolcvanas évek közepén – a film sikere még az alkotókat is meglepte.

Bár a Horváth Péter saját fiatalkorát feldolgozó novellája alapján készült mű eredetileg a 60-as években játszódott volna, végül egy „modern” verzió mellett döntöttek (az eredeti szegedi helyszín azért maradt),

és milyen jól tették!

A Szerelem első vérig valóban meg tudta szólítani a fiatalokat, a tinik úgy érezték, végre valaki nekik, róluk beszél, az amatőr szereplők pedig tényleg új hangulatot, új nyelvezetet hoztak be: egy kis underground érzést és olyan témákat, amelyek valóban érdekelték a kamaszokat, mint a szex, az abortusz vagy a szülőkkel való konfliktus.


Nem is feltétlenül az számított, amit mondtak és amiről beszéltek, hanem a film hangulata, és ehhez óriási előny volt az, hogy a készítők maguk sem rendelkeztek klasszikus játékfilmes háttérrel, viszont már volt filmes rutinjuk. Az alkotás fülbemászó dallamait Dés László szerezte, a főcímdalát Demjén Ferenc énekelte, és a szám heteken keresztül vezette a toplistát, az év slágere lett. A filmnek két folytatása is készült – a Szerelem második vérig (1988) és a Szerelem utolsó vérig (2002) –, ám egyik sem lett olyan sikeres, mint a kultikussá vált első rész; ahogy a szereplők is gyorsan kikerültek a köztudatból.

Beri Arynak még volt egy nagyobb dobása,

a balassagyarmati túszdrámát feldolgozó Túsztörténet (1989), majd zenélni kezdett, azóta fest. Szilágyi Mariann Olaszországban ment férjhez, ott is maradt (a két folytatásra azért visszatért), a Gombócot alakító Czakó Ildikó pedig felhagyott az énekléssel és szintén Olaszországban él.


A film teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésében valósult meg.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.