Lázadók – A franciák krimivígjátékban még mindig jók

Adott három lány a konzervgyárból, egy erőszakoskodó bunkó főnök meg egy rakás pénz, és ha mindezt jól megkeverjük, kapunk egy egész pofás kisvárosi krimit jó sok fekete humorral.

Mostanában arra a következtetésre jutottam, hogy a franciák nem tudnak, vagy nem akarnak jó vígjátékot csinálni – a „mostanában” úgy 6-7 évet jelent, minimum -, krimiben viszont még mindig jók, ami azt jelenti, hogy esélyes, hogy egy francia krimivígjáték inkább jó lesz, mint rossz, de azért rezeghet a léc. A láthatóan nem túl nagy költségvetésből, közepesen nagy nevekkel készült Lázadók érezhetően nem akarja megváltani a világot és megújítani a műfajt, de roppant szórakoztató és egy kicsit tanulságos.

Adott egy sokat látott egykori megyei szépségkirálynő, Sandra (Cécile De France), akinek nem jött be az élet. Úgy 15 évnyi édes vagy kevésbé édes élet után hazatér szülővárosába, Boulogne-sur-Merbe, pénz és képzettség nélkül, mindössze egy bőrönddel és egy monoklival a szeme alatt. Beköltözik anyja lakókocsijába, és munkát vállal az egyetlen helyen, ahol felveszik, a halfeldolgozóban. Ahol a lányok és asszonyok némi kárörömmel fogadják a városka egykori sztárját, a főnöke pedig kapásból nyomulni kezd rá, és az éjszakai műszakot remek alkalomnak tartja egy kis molesztálásra, ám a dolognak rossz vége lesz, mármint a főnök számára. A helyzetből pedig adódnak a problémák: bár az önvédelem jogos volt, a hullát mégis el kell tüntetni, ugyanis a halott táskájában rengeteg pénzt találnak, azt pedig nyilván keresni fogják. Keresik is, de szerencsére ott van segítségként a két kolléganő, Nadine (Yolande Moreau), a testes családanya és a kisfiát egyedül nevelő, sokszor felelőtlen Marilyn (Audrey Lamy). Persze néha könnyebb nélkülük.

Merthogy egy dolog, hogy a pénznek gazdája van, és a helyi kiskirályon (Simon Abkarian) kérik azt számon, másik dolog, hogy akinél hirtelen sok pénz áll a házhoz, az nem mindig szokott teljesen racionális döntéseket hozni, és arra sincs garancia, hogy a lányok új sütetű barátsága kiáll egy ilyen próbát. Allan Mauduit rendező jól mozog a kisvárosi krimi műfaján belül, és jól adagolja mind az akciót, mind a humort, meg persze a közeg által megkövetelt furcsa fazonokat. És sokkal többre láthatóan nem is vágyik, talán azért, mert tudja, hogy ez a műfaj nem is bír el nagyobb látványt, súlyt, több csavart és nüanszot – vagy csak ennyi ambíció volt benne. Akárhogy is, kapunk egy jó kis fekete vígjátékot egy kompakt sztorival, pár olyan fordulattal, amit tényleg nem láttunk előre, és néhány kissé nehézkes, de azért szerethető alakítással.

Értem, hogy a kétszeres Cézár-, valamint berlini filmdíjas Cécile de France (Magasfeszültség, Azután) karakterét olyan kiégettre, cinikusra vették, de azt már kevésbé, hogy miért kell a színésznőnek egyetlen egy félmosollyal lehozni a teljes játékidőt. Így a karakter nagyjából a film feléig izgalmas, onnan már sokkal kevésbé, pedig elvileg a sztori sokkal közelebb hoz minket hozzá, de Moreau és Lamy alakja sem lesz sokkal több egy bizonyos típus paródiájánál. Az viszont tény, hogy az akció a végére meglehetősen felpörög, és kapunk pár kevésbé várt adrenalin löketet is, ami egy krimivígjáték esetében mindig jól jön. Nem mondom, hogy évek múlva is emlékezni fogunk a Lázadókra, de az elmúlt évek francia műfaji kínálatából azért így is messze kiemelkedik – ami nem a filmre vet kevésbé jó fényt, hanem a francia filmiparra.

Értékelés: 7/10