Kitiltják a brit mozik az új Minyonok vetítéseiről a balhés rajongókat

Kikészítette a mozisokat a nemrég bemutatott Minyonok: Gru színre léphez kapcsolódó, a fiatalok körében terjedő TikTok-őrület.

Új őrület ütötte fel a fejét a tinik körében a TikTok-on: a magukat Gentleminionsnak nevező rajongók öltönybe öltözve, falkákban vonulva lepik el a mozikat, hogy együtt nézzék meg a várva várt Minyonok: Gru színre lép című animációsfilm-folytatást, amire már öt éve ácsingóznak (a Gru 3-at ugyanis 2017-ben mutatták be).


A mozilátogatásról minden esetben videó készül, ami a TikTokra feltöltve virálisan terjedni kezd – újabb rajongókat buzdítva a „gentleminionozásra”. Ahogy azt a fenti összeállításban is láthatjuk, a fiatalok nemcsak beöltöznek az eseményhez, hanem a címszereplő, Gru viselkedését és jellegzetes kéztartását utánozzák, és nem egyszer meg is zavarják a vetítéseket.

A fenti videón például beállnak a vászon elé, de beszámolók szerint a minyonok kedvenc ételét, banánt is visznek magukkal, amelynek elfogyasztása után szétdobálják a héját, ezenkívül zajonganak és hangosan tapsolnak. A brit mozik szerint ezzel a „gentleminionok” megzavarják a többi néző szórakozását, ezért néhány hely (például egy cornwalli független mozi Wadebridge-ben) azt a szabályt hozta, hogy nem engednek be a Minyonok: Gru színre lép vetítéseire kísérő nélkül érkező öltönyös kiskorúakat.


A szabályozáshoz a The Regal és az Odeon mozilánc is csatlakozott; utóbbi cég szóvivője egy közleményben arra hivatkozott, hogy történt néhány kisebb incidens az animációs film múlt hétvégi vetítésein. Nem túl meglepő módon azonban a filmet gyártó Universal Pictures üdvözli a fiatalok lelkesedését, és kiírták a Twitter-oldalukra, hogy

„mindenkinek, aki öltönyben jelenik meg a Minyonok-vetítésen: látunk titeket és szeretünk benneteket”.

Az őrület egyébként nemcsak a kissé szélsőséges rajongókat érinti, hanem a nézőket is, hiszen a film nagyon jól megy: nyitó hétvégéjén 107 millió dollárt keresett az észak-amerikai mozikban, azóta már a 125 milliós határt is elhagyta; világszerte elért összbevétele pedig a 219 milliót közelíti.


(via The Guardian, Box Office Mojo)