Kiderült, hogy hozzák vissza Rozsomákot a Deadpool 3-ban

Kijött egy előzetes a július 25-én érkező Deadpool 3-hoz, azaz a Deadpool & Rozsomákhoz.

Azt már tudni lehet egy ideje, hogy Hugh Jackman annak ellenére is újból eljátssza Farkas/Rozsomák karakterét, SPOILER! hogy a 2017-es Logan – Farkasban meghalt a figura. Az is kiderült, hogy a nagy visszatérésre a Deadpool harmadik részében kerül sor, amelynek rekordnézettségű teaserében nemrég láthattuk is pár másodpercig Jackmant.

Az viszont egész eddig rejtély volt, mégis

hogy a viharba oldják meg értelmesen

a karakter feltámasztását, mivel a korábbi teaser nem erre koncentrált, hanem arra, hogy valamiképp Deadpoolra vár, hogy megmentse a világot.


A most nyilvánosságra hozott előzetesből azonban kiderül, hogy – nem túl meglepő módon – a Doctor Strange által megnyitott multiverzum, azaz egy időkapu segítségével kerül sor Farkas visszatértére és Rozsomák bevezetésére a Marvel Mozis Univerzumba. Szóval nem a halott figurát láthatjuk feltámadni, hanem a karakter egy másik verziója érkezik, hogy segítséget nyújtson Deadpoolnak.

Azt még nem tudni, hogy ezzel párhuzamosan maga Doctor Strange, azaz Benedict Cumberbatch is cameózik-e majd a filmben. Ugyanúgy megvan rá az esély, mint arra is, hogy nem tűnik fel, mivel egyrészt korábban volt már róla szó, hogy lesz egy pár agyeldobós cameo a Deadpool 3-ban, másrészt viszont nem kizárólag Strange tud időkaput nyitni, hanem több szövetségese is, például Wong.

Szóval attól, hogy egy rejtéllyel kevesebb, azért sok minden vár itt még tisztázásra.


(via Looper)

 

A korábbi kedvcsináló

A Deadpool & Wolverine-é lett minden idők legnézettebb előzetese

365 millióan voltak kíváncsiak a nagydumás szuperhős új filmjének beharangozójára.

Tovább