Kedvenc sztárjaink, akik gyűlölték egymást a forgatásokon – 2. felvonás

Tommy Lee Jones gyűlölte Jim Carrey-t, amiért folyton bohóckodott a Mindörökké Batman forgatásán, de Patrick Swayze is kiakadt Jennifer Grey gyerekes viselkedésén a Dirty Dancing idején.

Nagy sikert aratott nemrég az az összeállításunk itt a Port.hun, amiben megmutattuk, hogy egy-egy hollywoodi film hősszerelmesei a valóságban gyűlölték a másikat, vagy épp sorozatbéli pálya- és bajtársak mentek egymás idegeire a forgatási szünetekben. A lista második felvonásához ismét a Nickiswift.com cikkéből választottunk ki egy tucatnyi emlékezetes esetet.

1. Sophia Bush és Chad Michael Murray (Tuti gimi)

A Tuti gimi egy 2003 és 2012 között futó, népszerű amerikai tévésorozat volt egy csapatnyi gimnazistáról, akiknek a felnőtt életüket is követhettük. Épp ezért volt furcsa, hogy a főszereplők közül ketten, Chad Michael Murray és Sophia Bush a forgatás során egymásba habarodtak, 2005-ben házasságot kötöttek – majd miután tovább dolgoztak együtt a sorozatban, fél év után el is váltak. Ezt utólag azzal magyarázta a két sztár, hogy fiatalok voltak és meggondolatlanok, nem tudták kellőképpen szétválasztani a munkát és a magánéletet, és kiderült, hogy a család szentségéről is teljesen mást gondolnak.

 

2. Freddie Prinze Jr. és Kiefer Sutherland (24)

A '90-es és a 2000-es években nem készülhetett úgy se romkom, se tinihorror, hogy abban ne kapott volna főszerepet Freddie Prinze Jr., gondoljunk csak a Tudom, mint tettél...-filmekre vagy a Pasik és csajokra. 2014-ben aztán meglepő dolgokat nyilatkozott az addigra kissé már elkallódott, egykori tinibálvány: elkezdte szidni Kiefer Sutherlandet, akivel 2009-ben együtt dolgozott a 24 című tévésorozatban. Szerinte „a forgatás szörnyű volt”, minden pillanatát gyűlölte, Sutherland pedig „a legtehetségtelenebb fickó a világon”, csak ezt egy kollégája sem meri a szemébe mondani. Ugyanakkor Kiefer Sutherland nem mondott 2014-ben semmi rosszat Freddie Prinze Jr.-ról, és nem is emlékezett, hogy bármi feszültség lett volna közöttük a 24 forgatásán.

 

3. Debra Winger és Richard Gere (Garni-zóna)

Forrás: Port.hu

 

Ez az 1982-es, pilótatanoncokról szóló romantikus dráma hozta meg az első Oscar-jelölést Debra Wingernek – úgy, hogy a színésznő egyáltalán nem volt egy hullámhosszon filmbéli partnerével, Richard Gere-rel. Winger nagyon rossz emlékeket őriz a forgatásról, szerinte ugyanis Gere ahhoz képest, hogy Hollywood szívtiprójának volt beállítva ekkoriban, „olyan volt, mint egy téglafal”. A két sztár végül csak 30 évvel később, 2012-ben ásta el a csatabárdot, amikor Debra Winger adta át Richard Gere-nek az életműdíjat a Római Filmfesztiválon.

 

4. Jennie Garth és Shannen Doherty (Beverly Hills 90210)

Shannen Doherty, Jennie Garth és Ian Ziering, 2012-ben a West Hollywood-i London Hotelben, Jennie Garth 40. születésnapjával összekötött filmbemutató partin (fotó: Michael Tran/FilmMagic/Getty Images)

 

Jennie Garth és Shannen Doherty mindketten oszlopos tagjai voltak a Beverly Hills 90210 című, 1990 és 2000 között futó Aaron Spelling-sorozatnak, ami lényegében „a Melrose Place gimis változata” volt, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy társasház lakóinak életét követhettük, hanem egy középiskolás társaság mindennapjait a suliban, majd a nagybetűs életben. Tori Spellinggel kiegészülve ez a három színésznő folyamatosan azon rivalizált a forgatás alatt, melyikőjük a menőbb, és saját bevallásuk szerint a napi 14-16 órás munka alatt olyan sokat voltak összezárva, hogy legszívesebben kikaparták volna a másik szemét. Mostanra viszont már elásták a csatabárdot – olyannyira, hogy tavaly együtt forgatták le a Beverly Hills 90210-re kikacsintó BH90210 című sorozatot is.

 

5. Channing Tatum és Alex Pettyfer (Magic Mike)

Forrás: Port.hu

 

Aki látta a 2015-ös Magic Mike XXL-t, bizonyára feltűnt neki, hogy nemcsak Matthew McConaughey hiányzott Channing Tatum kockahasat villantó chippendale csapatából, hanem Alex Pettyfer is. A dolognak igencsak prózai okai voltak: Pettyfer ugyan főszereplő volt a 2012-es Magic Mike-ban, de Channing Tatumék megorroltak rá, amiért a forgatás szünetében folyton külön ücsörgött a csapattól zenét hallgatva. Ő maga ezt utólag azzal magyarázta, hogy ideges és ijedt volt, a többiek viszont azt gondolták, azért vonult félre, mert „azt hiszi, k*vára jobb, mint mindenki más, és már beszélgetnie sem kell senkivel”. De Pettyfer karrierjére az sem vetett túl jó fényt, hogy egy időben pont Channing Tatum egyik ismerősétől bérelt lakást, ám anyagi gondok miatt nem tudta fizetni a lakbért. Tatumtól viszont nem megértő választ kapott, hanem egy ingerült e-mailt, miszerint „ne b*szakodjon annyit, hagyja abba a bohóckodást, és fizesse ki a k*rva tartozását”.

 

6. Jennifer Grey és Patrick Swayze (Dirty Dancing)

Forrás: Port.hu

 

Hihetetlen, de igaz: a Dirty Dancing álompárja, Jennifer Grey és Patrick Swayze egyáltalán nem jöttek ki egymással olyan jól a való életben, mint a vásznon. A 2009-ben elhunyt Swayze a The Time of My Life című életrajzi könyvében nem fest túl jó képet a kolléganőjéről. A visszaemlékezése szerint az akkor már 27 éves Jennifer Grey teljesen úgy viselkedett a fogatáson, mint egy éretlen kamasz: „folyton elragadták az érzelmei, sírva fakadt, ha valaki kritizálta, máskor meg bugyután nevetgélni kezdett, ami miatt újra és újra fel kellett venni a jelenetünket”. Swayze ráadásul egyáltalán nem tolerálta ezt a viselkedést, mert fizikailag nagyon lefárasztották a betanulandó tánclépések, ráadásul pokolnak élte meg az emlékezetes, tóban gyakorlós jelenetet, mivel a víz jéghideg volt, neki pedig újra a feje fölé kellett emelnie a színésznőt, akit a végén már 200 kilósnak érzett.

 

7. Charlie Sheen és Selma Blair (Nyugi, Charlie!)

A köztudottan igen balhés Charlie Sheent annak idején azért rúgták ki a Két pasi - meg egy kicsi stábjából, mert a drog- és alkoholfüggősége már a forgatást hátráltatta, egy rádióműsorban pedig beszívva gyalázta a széria producerét, Chuck Lorre-t. Sheen persze nem búslakodott sokáig, 2012-ben elindult az új sorozatba, a Nyugi, Charlie!, amiben lényegében saját magát alakította: Charlie-t, az egykori baseballsztárt, aki az indulatkezelési problémái miatt kisiklatta a karrierjét. A széria 100 epizódot élt meg, de Selma Blair ebből csak 54-ben szerepelt. Egyik nap ugyanis a színésznő szóvá tette a producereknek, hogy pocsék Sheen munkamorálja, folyton elkésik, nem lehet vele együtt dolgozni. Nem sokkal később egy ingerült sms-t kapott Sheentől, amiben a színész elhordta mindenféle hitvány cédának, és kirúgatta a színésznőt azzal az indokkal, hogy neki ne szólogasson be olyasvalaki, akinek epizódonként csak két oldalnyi szövege van.

 

8. Robert Shaw és Richard Dreyfuss (A cápa)

Steven Spielberg 1975-ös klasszikusa igencsak pokoli körülmények között készült el, ami miatt kivétel nélkül minden stábtag megorrolt a fiatal rendezőzsenire. Különösen feszült volt a viszony a film vén tengeri medvéjét alakító Robert Shaw és a fiatal, hippikinézetű tengerbiológus, Richard Dreyfuss között. Shaw ugyanis akkoriban már ünnepelt színpadi színész volt, és sokszor hőbörgött amiatt, hogy neki nem a viharos tengeren kéne forgatnia, hanem New Yorkban autogramokat osztogatni. A két színész közti puskaporos hangulat a visszaemlékezések szerint akkor robbant nagyot, amikor Dreyfuss az egyik forgatási szünetben kihajította az ablakon Swaw alaposan meghúzott whiskysüvegét, mert megunta, hogy idősebb kollégája folyamatosan gyalázza őt, színházi tapasztalat nélküli, süvölvény punknak beállítva. Spielberg állítólag nem is mert beavatkozni főnökként a stáb ehhez hasonló vitáiba, mert attól félt, hogy rá jobban haragszanak, mint egymásra, és bedobják a tengerbe.

 

9. Dwayne Johnson és Vin Diesel (Halálos iramban 8)

Forrás: Port.hu

 

Dwayne Johnson a 2011-es Halálos iramban: Ötödik sebesség idején csatlakozott be állandó csapattagnak Vin Diesel népszerű autós franchise-ába, és mivel két kopasz izompacsirta valóban sok néha ezekbe a filmekbe, csak idő kérdése volt, mikor lesz köztük is olyan rivalizálás, mint anno Stallone és Schwarzenegger között. A két sztár a 2017-es Halálos iramban 8 idején feszült látványosan egymásnak a sajtóban. Dwayne Johnson amiatt haragudott meg a kollégájára, mert Diesel szerinte nem dolgozott 200 százalékosan a franchise-on, aminek a népszerűségét köszönheti (ellentétben vele, aki egy ideje már a saját filmjeinek a producere), Diesel pedig féltékeny lett a Sziklára, amiért az expankrátor karaktere népszerűbb lett a rajongók körében, mint az övé, ráadásul kapott egy saját spin offot is (ez lett a Halálos iramban: Hobbs & Shaw). Tavaly ősszel viszont elásták a csatabárdot, és a 2021-re átrakott Halálos iramban 9-ben állítólag már mindketten benne lesznek.

 

10. Nathan Fillion és Stana Katic (Castle)

Forrás: Port.hu

 

2009 és 2016 között összesen 9 évadot élt meg a Castle című, humoros krimisorozat. A címbéli Castle egy idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan krimiíró (Nathan Fillion), aki alkotói válságba kerül, ezért elszegődik „tanácsadónak” egy karakán nyomozónő (Stana Katic) mellé, hogy a megoldandó ügyekből nyerjen ihletet. A folyton civódó páros a kényszerű közös munka kapcsán számos bűntényt megoldott – a Us Weekly szerint azonban Fillion a való életben sem tudott kilépni Castle szerepéből, és annyit szekálta a kolléganőjét, hogy Katic néha sírva menekült el az öltözőjébe. Bár Fillion a tévésorozataiban mindig szimpatikus, csibész figurákat alakít (lásd még: Firefly), az Us Weekly szerint Castle stábtagjainak többsége egyáltalán nem kedvelte a színészt, és csak muszájból dolgoztak együtt vele annyi évadon át.

 

11. Bette Davis and Joan Crawford (Mi történt Baby Jane-nel?)

 

Sztárok közötti látványos összezördülések, szerepekért folyó ádáz vetélkedések, botrányos forgatások természetesen már Hollywood dicső aranykora idején is voltak. A két álomgyári díva, Bette Davis és Joan Crawford például folyamatosan vetélkedtek a legjobb szerepekért a karrierjük során, közös filmjük, az 1962-es Mi történt Baby Jane-nel? pedig azért volt különösen fájdalmas pont Crawford számára, mert csak Davist jelölték Oscar-díjra, őt nem – bosszúból Crawford rábeszélte a kategóriagyőztes Anne Bancroftot, hogy ha nyer, hadd vehesse át ő a nevében a díjat az Oscar-gálán. A két díva sokszor burleszkbe hajló, ám számukra mindvégig halálosan komolyan vett harca egészen Crawford 1977-es haláláig tartott, de annyi emlékezetes purparlét jegyeztek fel róluk a kortársaik, hogy abból egy tévésorozat is készült nemrég, Viszály: Bette és Joan címmel, Jessica Lange és Susan Sarandon főszereplésével.

 

12. Tommy Lee Jones and Jim Carrey (Mindörökké Batman)

Forrás: Port.hu

 

Jim Carrey több tévés talkshow-ban bebizonyította már, hogy civilben is ugyanaz a folyton grimaszoló és hülyéskedő, infantilis figura, mint a filmjeiben. Valószínűleg nem könnyű őt elviselni a forgatásokon – főleg egy olyan fickónak, mint Tommy Lee Jones, aki alighanem az életben is ugyanaz a folyton zsörtölődő, cifrán káromkodó, szomorú buldogpofa, mint amilyen karaktereket a filmjeiben alakít. A Mindörökké Batman forgatásáról maga Jim Carrey mesélte el, hogy amikor egyszer ugyanabba az étterembe ment be, ahol már ott ült a vacsorázó Tommy Lee Jones, akkor a komikus direkt elkezdte provokálni a kollégáját, mire Jones bevallotta, hogy szívből gyűlöli őt az örökös bohóckodásai miatt.