John Wayne is benne van a Csillagok háborújában

Logikus lenne, de nem űrcowboy-t játszik.

Nem nehéz észrevenni a westernes hatást a Star Wars-filmek bizonyos jelenetei mögött, beleértve például a Tatooine vadnyugati auráját. A Star Wars: Egy új remény számos jelenetét John Wayne klasszikus filmjéről, Az üldözőkről mintázták, például azt a részt, amikor Luke Skywalker megjelenik Larsék lángokban álló tanyáján.

Wayne azonban ennél konkrétabban is kapcsolódik a franchise-hoz. A színész 1979-ben hunyt el, utolsó szerepe pedig papíron Don Siegel 1976-os westernje, A mesterlövész volt. Wayne azonban az Egy új reményben is feltűnik, pontosabban csak hallható, ő az egyik idegen hangja a Tatooine-on.

Ben Burtt, a franchise hangmestere 2007-ben, egy Star Wars-eseményen beszélt erről a titkos cameóról, ami valójában egy véletlennek köszönhető.

"Volt egy karakterünk, aki úgy nézett ki, mint egy szúnyog az első Star Warsból, és rájöttünk, hogy szükségünk van egy hangra hozzá. Pár hónapja visszagondoltam, hogy hogyan csináltam, és rájöttem, hogy az egy elektronikus zümmögés volt, ami a szintetizátoromból jött, amit egy emberi hang váltott ki. Meghallgattam, és rájöttem, hogy John Wayne az.”

A dialógrészleteket a stúdió szemetesében találta, és elmondása szerint a zümmögést valami olyan mondat váltotta ki, mint a

Na jó, mit keresel ebben a városban?

 

Forrás: Lucasfilm

 

Vagyis bár Wayne személyesen azért nem jelent meg a Star Wars forgatásán, mégis fontos szerepet játszott, mint a Garindan nevű szúnyogszerű lény hangja.

Via: Unilad