Ilyen a koronavírus által sújtott, kihalt szellemváros

Egy Vuhanban veszteglő filmes csapat hátborzongató képsorokat készített az elnéptelenedett városról, ahol kitört a pusztító járvány.

A stáb épp a koronavírus miatt volt kénytelen leállni annak a filmnek a munkálataival, amit Vuhanban forgattak volna, ezért úgy döntöttek, dokumentálják a gyors ütemben szellemvárossá változott helyszínt. A végeredmény egy Wuhan: The Long Night című ötperces kisfilm lett, amit már több millióan megnéztek a kínai Twitteren, a Weibón.

A filmecskét Lang Bo rendezte, Xie Dan fényképezte, illetve a stáb többi tagjainak mobiltelefonos felvételeiből állították össze. Miután alkotásukat ilyen rengetegen megnézték, a filmesekben felmerült, hogy egész estés dokumentumfilmmé bővítik a művet. A rövidfilmet ezen az oldalon mi magunk is megtekinthetjük.

„Alkotótársaim Vuhanban vannak, és valami jelentőségteljeset akartak csinálni. Meg akarták örökíteni mindazt, ami ott történik. Először is azért, mert

a lezárás óta nem készült még olyan videó, ami ilyen megközelítésben mutatta volna be a várost.

Másodszor pedig azért, mert úgy gondoljuk, történelmi szempontból ezek nagyon értékes képek lesznek” – mondta Lan Bo.

A készülő egész estés dokuhoz persze további képsorok rögzítésére lesz szükség, és Lanék azt tervezik, megszólaltatják a város egészségügyi dolgozóit és önkénteseit is, arra fókuszálva, hogyan érintette a fertőzés okozta sokk az átlagembert. „Azt reméljük, az emberek őszintén megnyílnak majd a kameránk előtt. Bízunk benne, hogy az igazságot fogjuk tudni bemutatni” – ígérte az alkotó.


(via Independent)