Hosszú évek után végre kapunk egy igazán ijesztő horrort!

A Sundance filmfesztiválon debütált The Night House, amiben az igencsak meggyőzően rettegő Rebecca Hallt a halott férje kísérti.

Január 23. és február 2. között kerül idén megrendezésre a Utah állambeli Salt Lake City-ben a világ legjelentősebb független filmfesztiválja, a Sundance, amit még Robert Redford alapított meg 1981-ben (a név is a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című 1969-es westernből jött). Itt mutatkozott be a napokban a The Night House című horrorfilm, amelynek a rendezője David Bruckner (ő korábban olyan horrorfilmeket forgatott, mint A jel, a V/H/S vagy a The Ritual).

A film egyik főszereplője Rebecca Hall, akinek az alakítását így jellemezték a Sundance-en megforduló kritikusok:

Hihetetlen! Hatalmas! Csodálatos!

A történet főszereplője egy megözvegyült nő, akit az elhunyt férje szelleme kísért a közösen felépített házukban. A kritikusok szerint a film nagyon ügyesen idézi meg a '70-es évek horrorfilmjeinek világát, de rokonságot mutat Ari Aster 2018-as Örökségével is, ami szintén a Sundance-en mutatkozott be és lett később világhírű. Íme néhány vélemény:

The Nigth House: Rebecca Hall hihetetlen ebben a horrorfilmben, ami egy özvegyről szól, akit a férje szellemként kísért. Kiváló történet kerekedik ki, amely kissé ugyan összemosódik a harmadik felvonásban, de a film így is veszedelmesen félelmetes.

Még egy vélemény:

Már eltelt a fél nap, de én még mindig nem tértem magamhoz a The Night House premiere óta. Micsoda film ez @bruckmachina-tól, és milyen csodás alakítás Rebecca Halltól!

És egy harmadik:

The Night House: még mindig rettegek! David Bruckner aztán tudja, hogyan kell levezényelni egy félelmetes horrorfilmet! Az ijesztő részek gyors egymásutánban jönnek egy igen félelmetes hangulat közepette. Rebecca Hall fantasztikus! A sztori vége ugyan kissé homályos, de ez egy olyan film, amit imádni fognak a horrorrajongók!

Ezek után nem csoda, hogy a Fox független filmekre szakosodott fiókcége, a (most már szintén Disney-tulajdonban lévő) Searchlight Pictures 12 millió dollárért megvásárolta a nemzetközi filmforgalmazási jogokat. (via Independent)