Hihetetlen történet egy hibbant színészről

David Arquette nagyon bizarr figura, és felénk talán kevesen tudják, hogy Courteney Cox volt férjének nehézsúlyú pankrátori világbajnoki címe van, most pedig majdnem ötvenévesen újra a ringbe száll, amit egy bizarr dokumentumfilm örökít meg.

Azt azért aligha mondhatnánk, hogy David Arquette Hollywood legnagyobb spílere: sokak csak úgy ismerik, mint Courteney Cox volt férjét, vagy Patricia Arquette és Rosanna Arquette  tesója – esetleg úgy, mint a Sikoly (1996) Riley seriffje – a neve mégis egyfajta fogalom. Nem feltétlenül jó értelemben. Őrültségein rendszerint csak lesajnálkozva nevetnek, a The Black Math Experiment nevű zenekar pedig még dalt is írt róla, You Cannot Kill David Arquette (David Arquette-t nem lehet megölni) címmel – és nyilván nem véletlen, hogy ugyanez lett a színészről szóló dokumentumfilm címe is.

Oké, de milyen őrültségei vannak, mármint a jól bevett alkoholizmuson és drogfüggőségen túl? Hát az, hogy már hosszú-hosszú évek óta pankrátorkodik? Mindig is rajongott az Amerikában profi birkózásnak nevezett iparágért, majd a Ha szorít a szorító (2000) című vígjáték kedvéért maga is a ringbe szállt. Bár a dolog csak a film promóciójaként indult, és a nehézsúly kategóriában megnyert világbajnoki címe is nyilvánvalóan csak reklámfogás volt, ami miatt rengetegen meg is orroltak rá, még azután is, amikor az így keresett összes pénzét két, a ringben meghalt sportoló családjának, illetve egy tolószékbe került birkózónak adományozta, és beszippantotta őt ez a világ. Sokáig birkózott az ezredforduló környékén, vegyes eredménnyel, de rengeteg komoly sérülést szerezve, színészi pályáját is elhanyagolta, majd a jelek szerint belátta, hogy ezzel csak nevetségessé teszi magát, ám most, 48 évesen, gerincsérülések és egy infarktus után úgy döntött, visszatér.

És akadt két dokumentumfilmes, David Darg és Price James, akik úgy döntöttek, hogy elkísérik a színészt erre az egyszerre hibbant és veszélyes kalandra, ami első hallásra nem feltétlenül tarthat óriási érdeklődésre számot, a filmet mégis nagyon hamar felkapták. Nyilván Arquette hírneve is számított, és nyilván belejátszott a népszerűségbe a hasonlóság is a Mickey Rourke főszereplésével készült A pankrátorral (2008), ahol szintén egy kiöregedett birkózó kap még egy utolsó esélyt az élettől. A filmet meghívták a rangos SXSW Filmfesztivára és hamarosan szerepel a Fantasia Filmfesztiválon, mielőtt még a hónap végén kijönne VOD formátumban. Minket megvettek.