Haverok, buli, hanta

A besúgó kreátoraként ismert Szentgyörgyi Bálint forgatókönyvéből Kerékgyártó Yvonne, a Free Entry című Sziget-film direktora és a FOMO forgatókönyvírója rendezett a Balatonra helyezett felnövekvéstörténetet. Kritika az Együtt kezdtük című romantikus vígjátékról.

Kerékgyártó Yvonne, számos kiváló rövidfilm és a Free Entry rendezője egyebek mellett már a végtelenül laza és hihetetlenül autentikus Sziget-filmben, illetve az általa írt FOMO-ban, továbbá legújabb kisfilmjében, az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon díjat nyert Egy csapat vagyunkban bizonyította, hogy jól beszéli a fiatalok nyelvét – nemcsak a saját korosztályáét, hanem a fiatalabbakét is. A 2011-ben érettségizett osztálytársak tíz évvel későbbi újbóli találkozásáról mesélő Együtt kezdtük azonban

sokkal több nemzedéki közérzetfilmnél.

Ennek titka elsősorban a remek témaválasztásban keresendő, hiszen az osztálytalálkozó helyzetével nemcsak a filmben ábrázolt mostani harminc körüliek, de az idősebbek (és minden bizonnyal a valamivel fiatalabbak) is tudnak azonosulni. Aki elment akár egyetlen érettségi találkozójára, az maga is megtapasztalta, hogy vannak olyan iskolai szerelmek, amiket nem halványít el az idő, és hogy változhatunk mi bármennyit tíz év alatt, lehetünk komoly pénzkeresők vagy meglett családapák, egykori osztálytársaink körében ugyanazok vagyunk, mint régen: ez talán az egyetlen közeg, ahol megáll az idő, s amelynek a tagjai – bármennyi idő teljen is el – ugyanannak látnak, akik egykor voltunk.


De van egy másik lelemény is, ami fix keretbe helyezi az Együtt kezdtük cselekményét: főhőseink ugyanis nem egy hivatalos érettségi találkozó, hanem egy esküvő miatt találkoznak egymással újból – így rögtön bejön a képbe a felnövekvéstörténet mellett egy másik népszerű műfaj, az esküvői vígjáték, a maga kötelező elemeivel az infernális lerészegedésektől kezdve a rámenős pultos lányon át a vicces vidéki rokonokig és az állandóan kényszeresen mókázó vőfélyig. Kerékgyártó filmje azonban ezt az elsőre könnyednek tűnő zsánert is meghaladja, hiszen igazi sorstragédiákat, hosszú évek óta rejtegetett titkokat csempész a cselekménybe – és persze ezek lelepleződését és végül megoldását is.

Hőseink fiatalok, de van múltjuk, jó és rossz döntésekkel, következetesen takargatott hazugságokkal,

és a sztoribeli tíz év pont megfelelő idő arra, hogy ezek kiforrják magukat, és az említett, egyébként badacsonyi lagzin robbanjanak. A kilenc fontosabb karaktert (az egykori osztálytársakat) mozgató Együtt kezdtükben

alsó hangon találunk négy szerelmi történetet, minimum egy szerelmi háromszöggel, de ez egyáltalán nem nehezíti el vagy bonyolítja túl a cselekményt.

A film egyik forgatókönyvírója, Szentgyörgyi Bálint, A besúgó című HBO-s sorozat kreátora már történelmi szériájában remekül oldotta meg, hogyan bonyolítsa a párhuzamosan futó eseményeket – ezúttal ugyanezt teszi, csak jórészt egyetlen helyszínen.

Forrás: InterCom


Szentgyörgyi ezenkívül gördülékenyen indítja el és viszi tovább, majd ügyesen is varrja el a szálakat, amiben kiváló partnere volt a rendező, aki korábban, függetlenfilmjei után a Hab című romkom társ-forgatókönyvírójaként tett szert rutinra ebben a populáris műfajban. A fentieken kívül az alkotók nagyon jól használják az elsőre elcsépeltnek és elhasználtnak tűnő helyszínt is: az Együtt kezdtüknek a Balaton nemcsak a hátterét adja, hanem a cselekmény szerves részévé válik az egyik karakter halódó Balaton-felvidéki borászata. Akit tehát elriasztott a film nyaralós feelgood movie-kat idéző, túlságosan szemkápráztatóra fényelt plakátja, nyugodjon le a p*csába, hiszen az Együtt kezdtük nagyon távol áll a csak a poszterrel megidézett felszínes vakációs romkomoktól.

Az említett plakátnak fontos eleme volt még a szándékoltan tenyérbemászóan vigyorgó Mucsi Zoltán, így természetesen felmerül a kérdés:

biztos, hogy minden filmbe kell egy Mucsi?

Az Együtt kezdtük megtekintése után a megnyugtató válasz az, hogy lehet ugyan, hogy a színészt túlhasználják a tévések és a filmesek, de egyszerűen olyan a jelenléte, aminek itt is helye van. A sztár által alakított apa-/tanárfigura nemcsak fontos katalizátora a cselekménynek, de a saját magáén kívül több más karakter jellemét is árnyalja, Mucsi ráadásul valami olyan zseniálisan hozza, hogy szokás szerint sokszor elég tőle egyetlen beszólás, hogy a közönség percekig röhögjön.

Mosolygó Sára, Jakab Balázs, Kövesi Zsombor, Hrisztov Toma, Nagy Márk (hátsó sor), Kanyó Kata, Lelkes Botond, Koós Boglárka és Mészöly Anna a filmben. Forrás: InterCom


A népszerű színész pedig szerencsére nem veszi el a terepet azok elől a csodálatos fiatal művészek elől, akik ezt a kiválóan megírt és csodásan megrendezett filmet igazából életre keltik és átélhetővé teszik. A szereplőgárda olyan friss arcokat vonultat fel, akiket korábban tévésorozatok szereplőiként, esetleg nagyjátékfilmek mellékszereplőiként láthattunk, szinkronszínészként hallhattunk, az ínyencebbek pedig a színpadon is találkozhattak velük, de az Együtt kezdtük megtekintése után egyértelmű, hogy a nagyvásznon, egész estés moziban a helyük.

A kilenc fiatal színész (Jakab Balázs, Kövesi Zsombor, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka, Mészöly Anna, Hrisztov Toma, Kanyó Kata és Nagy Márk) mindegyike elképesztően hitelesen hozza a figuráját, de közülük is kiemelkedik Kövesi Zsombor, Mészöly Anna és Kanyó Kata. Az idei Friss Hús több kisfilmjében is (Kakukkfióka, Hogy ne győzzünk) feltűnt Kövesi szemmel látható élvezettel hozza az osztály szemétládáját, akinek 28 éves korára sem nőtt be a feje lágya,

és mindennél jobban szereti társait piszkálni – miközben azért látszik, hogy valahol mélyen elrejtve azért neki is van szíve.

Mészöly Anna a filmben. Forrás: InterCom


Kanyónak pedig minden gesztusában tetten érhető annak az embernek a színlelése, akihez már szinte bőrként nőtt hozzá a lazasága, flegma megmozdulásain és kommentárjain mégis érződik, hogy súlyos drámát lepleznek – így ambivalens módon a színésznő képes megvalósítani a hazudva őszintének lenni paradoxonát. A menyasszonyt alakító Mészöly Anna, akit korábban a színpadon kívül A martfűi rém és a Drakulics elvtárs mellékszerepeiben, illetve az idei Friss Hús Olasz Renátó által rendezett Ártatlan szemmel című félórás filmdrámájában is láthattunk, végre nagyjátékfilm főszerepében bizonyíthatja vitathatatlan tehetségét: Mészöly az osztály „jó nője”-ként

egyszerre visszafogottan, maníroktól mentesen, mégis átütő erővel jeleníti meg annak az embernek a tragédiáját, akit mindenki el akar választani a szerelmétől, és senki sem érti, mit szeret benne.

A színésznőnek és társainak köszönhetően nemcsak szórakoztató, de szívmelengető figyelni, hogy együtt kezdő hőseink milyen formában fogják együtt befejezni.