Gyilkossággal és öngyilkossággal fenyegetőzött a Marvel sztárja volt felesége szerint

Eléggé eldurvult Jeremy Renner és exneje gyermekelhelyezési pere.

Sonni Pacheco és a Bosszúállók filmek sztárja 2014-ben kötött házasságot. Addigra már, 2013-ban megszületett kislányuk, Ava Berlin. A pár tagjai között azonban úgy megromlott a viszony, hogy még a házasságkötés évében szakítottak is egymással (válásukat azonban hivatalosan csak 2015 végén mondták ki).

Jeremy Renner. Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images

 

A most már hatéves kislány körül bonyolódó gyermekelhelyezési per azonban még mindig nem zárult le. A Pacheco által most beadott bírósági papírokban a nő – aki a jelenlegi közös felügyelet helyett kizárólagos felügyeletet szeretne – azzal érvel, hogy Renner egy alkalommal megfenyegette, hogy megöli őt, azután saját magát is.

Sőt: a színész a volt feleség állítása szerint még ennél is tovább ment, és egy töltött fegyver csövét helyezte a saját szájába, azzal fenyegetőzve, hogy megöli magát – végül állítólag a mennyezetbe lőtt. Az ingatlanosként dolgozó, de modellkedéssel, színészettel és szobrászattal is próbálkozó Pacheco a keresetben azt írja, hogy kislányuk mindeközben a szomszéd szobában aludt. A nő ezenkívül azzal is vádolja Rennert, hogy drogozik, továbbá érzelmileg és verbálisan bántalmazza őt.

Sonni Pacheco. Forrás: Greg Doherty / Getty Images

 

„Lánya, Ava jólléte mindig is az első helyen állt Mr. Renner életében, ahogy ezután is így lesz” – közölte az Independenttel a színész szóvivője. „A bíróság dolga, hogy döntést hozzon. Azt mindenesetre megjegyeznénk, hogy Ms. Pacheco drámai bejelentései csak az ő szemszögét tükrözik, és egy nagyon is határozott céllal születtek” – tette hozzá a szóvivő.


(via Independent)