George Clooney legjobb (és egy nem jó, de mégis jó) filmjei

George Clooney roppant rokonszenves fickó, mind magánéletében, mind a munkájában, és ez már elég indok arra, hogy összegyűjtsünk egy maréknyit a legjobb filmjeiből.

Alkonyattól pirkadatig

Igazi mozifilmes pályafutása elején (most tekintsünk el a A gyilkos paradicsomoktól...) Clooney maga volt a nagybetűs Menőség. Ennek jegyében nála tökéletesebben senki sem tudta volna eljátszani Seth Geckót Quentin Tarantino és Robert Rodriguez gusztustalan és betegesen vicces vámpírtrancsírozó horrorjában. És annak idején minden, magát keménynek képzelő csávó ugyanolyan nonfiguratív tetoválást varratott magára, mint amilyen Clooney nyakán volt.

Vészhelyzet

Nem film, de természetesen megkerülhetetlen a Vészhelyzet Ross dokija. Noha a sorozat alkotói A Green doktort játszó Anthony Edwardsot szánták húzónévnek, elég hamar Clooney lett a legnépszerűbb a szereplőgárdából. Jellegzetes fejbiccentése a karakter sajátjává vált, pedig nem volt több egyszerű puskázásnál: Clooney össze-vissza felírta magának a szövegét, hogy leshessen, és azért biccentgetett, mert épp lesett.

 

Ó, testvér, merre visz utad?

Az Odüsszeia sajátos feldolgozása volt az első közös munkája a Coen testvérekkel, és maga a film nem is tartozik az alkotópáros legjobbjai közé, Clooney azonban vitathatatlanul remekel. Talán itt mutatta meg először, hogy mennyire viccesen tud hülye lenni.

Égető bizonyíték

Mellékszerep, de micsoda kitűnő gárdában! A Coen-tesók krimivígjátékakármijében sziporkázik a bajuszkás idióta szerepében, és mindent elmond a szerep és az egész film totális őrültségéről Clooney csúcsjelenete, amikor Francis McDormandnak megmutatja a pincében az ő óriási találmányát.

A fantasztikus Róka úr

Roald Dahl mesekönyvéből Wes Anderson rendezett emlékezetes stop-motion animációs bábfilmet, amiben Clooney szólaltatja meg a rafkós címszereplőt. Jó kis móka, a heist-mozik legjobb kellékeivel, Anderson jellegzetes stílusjegyeivel. 

 

Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi

És ha már heist-mozi: Steven Soderbergh elképesztő neveket gyűjtött össze hihetetlenül vagány kaszinórablós filmjéhez, és ezt a bandát mind a címszereplő Danny Oceant alakító George Clooney vezényli. Valóságos örömfilm: minden egyes képkockából árad a derű és az önfeledt lazaság. A folytatások emelték a tétet, ahogy az A-listás sztárok mennyiségét is, és hellyel-közzel jól is sikerültek, de az első stílusos könnyedségét egyik sem tudta utánozni.

 

Mint a kámfor

Clooney itt dolgozott először Steven Soderbergh-gel, és mindkettejükre ráfért a siker. Mondhatni az esélytelenek nyugalmával vágtak bele Elmore Leonard regényének adaptációjába, és mindkettejük karrierjét jócskán meg is lendítette. És ne feledkezzünk meg Michael Keaton idióta FBI ügynökéről sem, aki már felbukkant az egy évvel korábbi, 1997-es Jackie Brownban, összekötve a két filmet.

Batman és Robin

Igen, ez kétségtelenül rossz film, és a szereplők, alkotók a mai napig nem győznek bocsánatot kérni miatta. Joel Schumacher cirkuszi giccsparádéja évekre padlóra küldte a Batman-filmeket, de lássuk be: a Batman és Robin annyira rossz, hogy az már jó. Mindent túltoltak benne, a színészek Clooney kivételével – aki látványosan nem találja a helyét (mondjuk Batmannek kifejezetten rossz választás volt) – vásári komédiásokként ripacskodnak, élen a hülyülést látványosan élvező Schwarzeneggerrel, de egészen bizonyos hogy ennyire látványos és felfokozott, no meg szórakoztató baromságot ritkán lát az ember.