Filmek, amikben SENKI nem marad talpon

A legtöbb film arról szól, hogy a hősnek a sok akadályt leküzdve sikerüljön elérni célját, hogy az emberiség megmeneküljön, hogy minden jó legyen. Nos, vannak teljesen más filmek is!

Vad banda (1969)

Sam Peckinpah filmje a XX. század elején az utolsó vadnyugati bankrablók utolsó napjait mutatja be, és nem csupán kegyetlen, de az ölés rítusát egyfajta stilizált formában, valóságos táncként mutatja be, amihez teljesen újszerű vágási technikát használtak. Egy félresikerült, számos polgári áldozatot is követelő rablás után a fejvadászok elől Mexikóba menekülő Bishop banda új ellenségre talál egy helyi hadúrban, és előkerül az új kor új fegyvere, a géppuska, amely ellen a magányos pisztolyhősöknek már semmi esélye. Ez kaszál le a filmvégi erőszakorgiában mindenkit, akinek fegyver van a kezében, férfit, nőt, gyerekkatonát, sőt, pár odakeveredett német tisztet is. A végére nem marad senki!

Forrás: Warner Bros.

 

A dolog (1982)

John Carpenter kedvenc színészével, Kurt Russellel készített filmje egyike korának leghideglelősebb horrorjainak, ami persze egyszerre sci-fi is. A történet egy sarkvidéki kutatóállomáson játszódik. Itt üti fel a fejét egy halálos idegen organizmus, hogy először a norvég kollégákat pusztítsa el . akiknek még volt esélye a megállítására, de jó szándékú hőseink megakadályozták őket -, majd az amerikai kutatók ellen forduljon.

Szép lassan mindenki iszonyatos halált hal, beleértve a szánhúzó kutyákat is,

és bár a dolgot végül legyőzi két túlélő, vagy sem, ezt ők maguk sem tudják, számukra sincs menekvés a lerombolt állomáson – halálra fognak fagyni, de előtte megisznak egy üveg jóféle Scotchot.

Forrás: Viasat 3

 

Napfény (2007)

In 2057, a Nap haldoklik. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek egy nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti azt. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak, és ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért – és ha már a film itt van a listán, elárulhatjuk, csak az egyik sikerül. A Napfény abban a legjobb, amiben az űrhajós filmek általában is erősek, a sokszínű legénység bemutatásában, az összetartás és az önfeláldozás ábrázolásában, amihez ott van a remek Cillian Murphy, a szépséges Michelle Yeoh és a most kivételesen komoly Chris Evans.

Forrás: InterCom

300

 

Egy kis érdekesség: a spártaiak nem voltak szuperkatonák, nagyjából annyi ütközetet nyertek és veszítettek el, mint vetélytársaik, Athén, Théba és a többiek, de nagyszerűek voltak mítoszgyártásban. A mítosz része volt a kétségkívül jelentős és hősies thermopülai csata, ahol Leónidasz király (Gerard Butler) csapott össze 300 harcosával a hatalmas perzsa sereggel -

kivéve, hogy még 7000 más görög is harcolt ott,

akik közül legalább ezren az utolsó napon osztoztak a spártaiak sorsában, bár róluk nem szól a legenda, nincs sírfeliratuk. A Leonidasz vezette 300 spártai is mind elesett a perzsa nyilak záporában – kivéve egy sebesült hoplitát, Dilios (David Wenham), akit a király hírvivőként küldött haza, és azért, hogy épüljön az a mítosz!

Forrás: InterCom

 

Ház az erdő mélyén (2011)

Öt vidám főiskolás utazik egy elszigetelt vidéki házba, ahol azonban vérfagyasztó természetfeletti lények támadnak rájuk, egy rettegéssel teli, véres éjszakán. Mindez nem véletlenszerű: egy földalatti vezérlőszobában technikusok egy csoportja folyamatosan monitorozza, sőt, néha irányítja is, a beijedt tinik minden mozdulatát. A csavar az, hogy Joss Whedon és Drew Goddard filmjének hőseinek nem valami szadista rituálé miatt kell szenvedniük és meghalniuk, hanem azért, hogy áldozatukkal megmentsék az emberiséget, amelyet különben elpusztítják valamiféle ősi, kegyetlen istenségek. Így hiába menekül meg egy fiú és egy lány, tudják ők is, hogy mi vár rájuk és mindenki másra: végül rágyújtanak egy jointra, és várják az elkerülhetetlent.

Forrás: Lionsgate

 

Prometheus (2012)

A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön, ezért a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. Hősnőnk, Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az istenekkel, amiben segítségére lehet az andriod David (Michael Fassbender), ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk.

El is pusztul az egész legénység, és bár elvileg van egy túlélő,

Shaw, aki elindul az android maradékával, hogy megtalálják a Tervezők szülőföldjét, hogy megtudja, miért táplálnak ilyen mérhetetlen gyűlöletet az emberiség iránt, csakhogy az Alien: Covenantban (2017) a karaktere nem tér vissza – kiderül, David ölte meg, hogy a testét kísérletei során használja fel, és a megcsonkított holttestét röviden látjuk is.

Forrás: InterCom

 

Aljas nyolcas (2015)

Quentin Tarantino véres westernje egyfajta kamaradráma, ami javarészt egy helyszínnel dolgozik, a behavazott tájon, Wyoming erdős vidékén található postakocsi állomáson, ahová nyolc idegen menekül a vihar elől valamikor az amerikai polgárháborút követő időszakban. Van köztük fejvadász és foglya, volt északi lovassági tiszt és déli tábornok, cowboy, seriff és hóhér, de hamar kiderül, hogy nem mindenki az, aminek mondja magát. Tarantino csak lassan, rengeteg szépen megmunkált, fekete humorba merített párbeszédek során jut el a nagy, véres és brutális leszámolásig, de itt-ott addig is elcsöpögtet egy kis asszonyverést, gyilkosságot, nemi erőszakot – illetve annak egy bizonyos fajtáját -, és teszi azt a szokásos bizarr, felkavaró, furcsa módon mégis szórakoztató módján. Samuel L. Jackson és Walton Goggins karaktere a nagy leszámolást még túlélik, olyan súlyos a sebesülésük, hogy nem lehetnek kétségeink a sorsukat illetően.

Forrás: InterCom

 

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (2016)

A lázadók egy csoportját azzal bízzák meg, hogy lopják el a Birodalom készülő szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajzát. A Zsivány Egyes a VII. és a VIII. Star Wars epizód közé ékelődött be, és mindössze annyi szerepe volt, hogy kiderüljön, a Felkelők kommandós csapata hogyan szerezte meg a Halálcsillag terveit, amit utána Leia betáplált R2D2 memóriájába, belekeverve egy tatuini parasztfiút élete legnagyobb kalandjába. Azt is megtudjuk, miért hagytak szabadon egy szellőzőnyílást, amin keresztül meg lehet semmisíteni az egész harcállomást, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy lássuk,

milyen önfeláldozás és mennyi harc kellett

ahhoz, hogy a tervrajzok a Jyn Erso (Felicity Jones) és Cassian Andor (Diego Luna) vezette csapat kezére kerüljön – és az önfeláldozást tessék szó szerint érteni, Némi vigasz, hogy Andor később saját előzménysorozatot kapott.  

Forrás: Fórum Hungary

 

Ne nézz fel! (2021)

Ahhoz képest, hogy Adam McKay filmje hivatalosan vígjáték – egész pontosan szatíra – két unhappy endingje is van. A legnagyobb ugyebár az, hogy a Föld elpusztul, merthogy az üstökös, amelynek érkezését Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence hat hónappal korábban előre megjósolta, valóban becsapódik a bolygóba. Úgy, hogy az emberiség nem sokat tesz ellene, sőt, sokan a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem hiszik el a hírt, és van, aki a maga hasznára akarja fordítani az eseményeket. Közéjük tartozik az USA elnöke (Meryl Streep), aki Donald Trump és Sarah Palin keveréke, és a Mark Rylance által játszott milliárdos tech guru. Ők azonban túlélik a katasztrófát, és sok-sok évet hibernációban töltve egy csodaszép bolygóra érnek. Azt gondolnánk, ezek a szemétládák megúszták – de megeszik őket a furcsa kinézetű dinoszaurusz madarak. Egy ember sem marad életben, még a rosszak sem, sajnos teljesen megérdemelten.

Forrás: Netflix