Ezért ezt a jelenetet választotta a Schindler listája végére Spielberg

A rendező fontos információt osztott meg az idén 30 éves alkotás kulisszái mögül.

Mint azt a megtörtént eseményeken alapuló film rajongói pontosan tudják, a Schindler listája zárójelenetében

holokauszttúlélőket láthatunk, akik ellátogatnak az igazi Oskar Schindler, a II. világháborúban vagyonát és befolyását zsidók megmentésére fordító gyártulajdonos sírjához.

Az Oscar-díjas film szívbemarkoló befejezésében természetesen nem színészek formálják meg a túlélőket, hanem valós személyeket mutatnak, így a dolog még megrázóbb, hiszen ők azok, akiknek a valóságban tényleg segített Schindler. Hogy az egész még kerekebb legyen, az őket alakító színészek is jelen vannak a jeruzsálemi sírnál, és úgy róják le a kegyeletüket, hogy köveket helyeznek el rajta.


„Megint felemelkedőben volt a holokauszttagadás: ez volt az oka, hogy egyáltalán elkészítettem a filmet 1993-ban. A zárást pedig azért így oldottam meg, hogy világossá tegyem, hogy

minden, amit a Schindler listájában láthattunk, valóban megtörtént”

– szögezte le Steven Spielberg egy vasárnapi, a The Timesnak adott interjúban.

„Ezt leszámítva sosem csináltam olyan filmet, amibe ennyire közvetlenül belefogalmaztam azt az üzenetet, amiről azt gondoltam, hogy a világnak meg kell hallania. Ez az alapvető mondanivaló pedig ma talán még fontosabb, mint 1993-ban volt, mivel

az antiszemitizmus sokkal rosszabb ma, mint akkor volt, amikor a Schindler listáját forgattam”

– véli a rendező, aki mindemellett szülei zsidó identitása előtt is tisztelegni kívánt alkotásával.


(via Independent)