Ezek az év legjobb filmjei eddig?

Legalábbis az Independent nevű nívós brit lap internetes kiadása szerint, ahol egy elég gazdag listát tettek közzé – van miből válogatni, ha valami jót néznénk.

A site kritikusai szerint 2018 is erős év volt a moziban (olyan filmekkel, mint a Ne hagyj nyomot!, a Sosem voltál itt, az Expedíció vagy A hitehagyott), de 2019 még azt is túlszárnyalta (és még nincs is vége), hiszen idén több nagy rendező (Martin Scorsese, Quentin Tarantino) rég várt filmje mellett kijöttek művészfilmes gyöngyszemek is (A kedvenc, Ha a Beale utca mesélni tudna).

Volt egyszer egy... Hollywood. Forrás: InterCom

 

A lap filmes újságírói nem is nagyon tudtak dönteni, és nem kevesebb mint 46 címből álló listájukat elnézve kicsit az az érzésünk támad, hogy kis túlzással az év eddigi összes bemutatóját felsorolják. Érdekes, hogy a szövegben kiemelt Tarantino ha ezúttal nem is zseniális, de kiemelkedő új produkcióját, a Volt egyszer egy… Hollywoodot végül nem tartották méltónak arra, hogy bekerüljön a nem kevés középszerű címet is tartalmazó közel ötvenes válogatásba.

Az Independent szerinti eddigi legjobb 2019-es filmek közé válogatás nélkül került sablonos szuperhősfilm (Bosszúállók: Végjáték) és csalódást keltő blockbuster (Az oroszlánkirály, Aladdin), Oscarral jutalmazott alkotás (A kedvenc, Zöld könyv, Alelnök, Ha a Beale utca mesélni tudna), animációsfilm-folytatás (Toy Story 4., A Lego kaland 2.), csodálatos szépségű gyerekdráma (Kafarnaum), életrajzi film (Judy, A Wall Street pillangói), vígjáték (Éretlenségi, Jó srácok, Családi bunyó), horror (Mi, Fehér éjszakák, Aki bújt), krimi (Tőrbe ejtve), drogdráma (Csodálatos fiú), sci-fi (Csillagok határán, Ad astra – Út a csillagokba), gengszterfilm (Az ír) és bizarr skandináv darab is (Határeset).

Joker. Forrás: InterCom

 

A lista olyan sok és köztük olyan sok vitatható címet tartalmaz, hogy nehéz komolyan venni, főleg, hogy akárhogy kerestük, a Volt egyszer egy… Hollywood mellett sehogy sem találtuk rajta a Jokert sem, ami a Velencei Filmfesztivál, a közönség és a nem képmutató kritikusok szerint az év egyik, ha nem a legjobb filmje. Arra viszont jó az Independent válogatása, hogy több olyan filmet is felsorol, ami lehet, hogy elkerülte a radarunkat, de érdemes a figyelmünkre (mint például Natalie Portman Vox Luxa vagy az Amazing Grace – A szeretet hangján című Aretha Franklin doku).


(via Independent)