„Ez lesz a világtörténelem legnagyobb filmje”

Újabb résztvevő erősítette meg A passió folytatásának készültét – méghozzá nem más, mint a főszereplő. A végén lehet, hogy tényleg láthatjuk még ebben az életben a Passió: Feltámadást?

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, május végén a 2004-es alkotást jegyző Mel Gibson forgatókönyvíró-társa, Randall Wallace megerősítette, hogy valóban készül A passió második része, amit Gibson már 2016-ban beígért. „Ez lesz minden filmek Mount Everestje, és sokat vitatkozunk róla. Ez egy nagyon kényes téma, szóval még nem akarjuk kiteregetni a lapjainkat” – nyilatkozta akkor Wallace.

Most A passió főszerepét alakító Jim Caviezel (aki visszatér a Passió: Feltámadásban) is alátámasztotta a forgatókönyvíró szavait, és egy interjúban kijelentette, hogy már javában dolgoznak a folytatáson.

„Mel Gibson épp most küldte el nekem a harmadik változatot. Szóval tényleg megtörténik.

Az a címe, hogy Passió: Feltámadás, és ez lesz a világtörténelem legnagyobb filmje” – mondta a színész a Breitbart Newsnak.

Ezzel egyébként Caviezel saját korábbi nyilatkozatát visszhangozta, hiszen 2018-ban már egyszer kinyilatkoztatta, hogy A passió 2. lesz a történelem legnagyobb produkciója.

„Vannak részletek, amikről még nem beszélhetek, de sokkolni fogják a közönséget. Nagyszerű lesz. Szóval maradjatok velünk” – mondta akkor. „Annyit elárulhatok, hogy amin Gibson dolgozik, a történelem legnagyobb filmje lesz. Ennyire jó”

– tette hozzá.

Egy korábban adott idei interjújában egyébként a színész kifejtette: milyen szomorú, hogy Hollywoodban nem készülnek vallásos témájú, bibliai filmek, ellenben sorra gyártják a szuperhősös mozikat. „Csak Marvel filmeket csinálnak. Szóval láthatod Supermant (sic!), de nem láthatod Jézust. Ezért nekem kell eljátszanom a valaha élt legnagyobb szuperhőst” – mondta Jim Caviezel.


(via NME)