Emlékezzünk Terry Jonesra a Monty Python legjobb jeleneteivel!

Ezzel a gyűjtésünkkel emlékezünk a 2020. január 21-én elhunyt legendára, Terry Jonesra, akit nemcsak a Monty Python miatt szerettünk annyira, hanem azért is, mert ő írta a Fantasztikus labirintust.

Terence Graham Parry Jones 1942. február elsején született a walesi Colwyn Bayben.  A Monty Python Repülő Cirkuszában sokszor alakított középkorú nőket, ő volt Brian anyja is, no meg  Sir Bedevere a Gyalog Galoppban. Ezt, azaz a Pythonok első egész estés filmjét még Terry Gilliammel közösen rendezte, de a következő kettőt (Brian élete, Az élet értelme) már egyedül. Később is sokat dolgozott együtt a Pythonokkal: az Erik, a vikingben és a Békavári uraságban is feltűnnek a régi cimborák, utána főleg dokumentumsorozatokat forgatott. Eddigi utolsó játékfilmje a 2015-ös Megtehetek bármit volt Simon Peggel, Kate Beckinsale-lel és Robin Williams-szel a főszerepben. És talán kevesen tudják, de Jones írta a világ egyik legjobb fantasy mesefilmjének, a Fantasztikus labirintusnak forgatókönyvét!

Három gyereke van: kettő egykori feleségétől, Alison Telfertől született, míg a harmadik a nála 41 évvel fiatalabb Anna Söderströmtől. Jones 2012-ben, titkos esküvőn vette el Söderstromot, és hivatalosan akkor vált el előző feleségétől.

2015-ben primer progresszív afáziával diagnosztizálták: ezt a betegséget sokan összekeverik az Alzheimer-kórral, de míg annál a beteg az emlékeit veszíti el, a PPA-ban szenvedők a szavakat felejtik el.

 

Mr. Hilter

 

A spanyol inkvizíció

 

Bicycle Repair Man

 

A favágó dala

 

A papagáj jelenet

 

Hülye Járások Minisztériuma

 

Brian élete - Fikusz Kukisz

 

Gyalog galopp - A nyúlon túl

 

Gyalog galopp - A lovagok, akik azt mondják: Ni!