Egy több mint tízéves film miatt perelték be a Universalt

Habár a stúdió szeret a kisebbségeket magához ölelő jótevő szerepében tetszelegni, a napokban adtak be ellenük egy keresetet rasszista vádakkal, méghozzá egy 2009-es vígjáték, a hazánkban is vetített Páros mellékhatás miatt.

Olyan filmjeivel, mint a Halálos iramban franchise, a Pofázunk és végünk és folytatása, a Tűnj el! vagy az Egyenesen Comptonból, a Universal elvileg elég jól áll a kisebbségek, főként az afroamerikai kisebbség reprezentálása terén – most mégis épp egy fekete (egészen pontosan afrokubai) színész perelte be a stúdiót rasszizmus miatt. A szálak egészen a 2009-es, a magyar mozikban is bemutatott Páros mellékhatás című vígjátékig vezetnek vissza. A film sztorija szerint

egy házaspár egy trópusi üdülőparadicsomba utazik, hogy helyrehozza a házasságát. Az ötlet megtetszik három másik baráti párnak is, akik velük tartanak, hogy kedvükre vakációzzanak, a helyszínen azonban kiderül, hogy az üdülő terápiás foglalkozásai is kötelező jellegűek,

ami mindenféle mókás helyzethez vezet.

A párokat olyan színészek formálták meg, mint Vince Vaughn, Kristen Bell, Jason Bateman, Kristin Davis, Jon Favreau és Malin Akerman. A négy házaspár között volt egy fekete is, akik közül a férjet egy Faizon Love nevű kubai születésű komikus játszotta. De a jelek szerint a Universal érzékenysége csak az afrokubai férfi szerepeltetéséig terjedt, odáig már nem, hogy a fehér sztárokkal egyenrangúként kezeljék.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Még 2009-ben ugyanis brit lapok észrevették, hogy míg a Páros mellékhatás amerikai poszterein szerepel Love és a filmbeli feleségét játszó Kali Hawk, addig a nemzetközi plakátokról már eltávolították őket. S hogy mégis miért várt Love több mint tíz évet a pereskedéssel? Azért, mert amikor szóvá tette a dolgot a Universal fejeseinek, azok – őszintének tűnő bocsánatkérés után – azzal nyugtatták meg, hogy kárpótlásként hamarosan szerepet adnak neki több sikerfilmjükben is. Ez azonban azóta sem történt meg, a színész így a bírósághoz fordult.

„A Universal stúdiónak nincs problémája a fekete színészek szerepeltetésével a vígjátékaikban.

De amikor arra kerül a sor, hogy azokat a nemzetközi közönség előtt reklámozzák, úgy döntenek, hogy szegregálják a fehér és a fekete színészeket.

Ahelyett, hogy kiélvezhette volna a neki kijáró dicsfényt, Mr. Love így a regénybeli láthatatlan ember lett. S habár a Páros mellékhatás az első helyen nyitott az amerikai mozikban, majd világszerte több mint 171 millió dolláros bevételre tett szert, Mr. Love ezt csak a hátsó sorból szemlélhette, a hat fehér kollégája mögül” – olvasható a bírósági beadványban, amelyben azt is szóvá teszik, hogy a poszter rasszista változata sajnos a mai napig felbukkan különböző mozis oldalakon. A két plakát közti különbség egyébként ide kattintva látható.


(via The Hollywood Reporter)