Edward Norton legnagyobb botrányai

Augusztus 18-án ünnepli 53. születésnapját ez a tagadhatatlanul tehetséges színész, aki egy időben hatalmas sztár volt, de mostanság csak elvétve láthatjuk filmekben. Megnéztük, hogyan jutott el odáig, hogy ma már egyetlen nagy stúdió sem szívesen forgat vele.

Balhé az Amerikai história X végső vágása miatt

Ahogy arról a filmről szóló trivia cikkünkben már írtunk, az Amerikai história X forgatásán állandóak voltak az összetűzések a rendező, Tony Kaye és Norton között. Már az sem szült jó vért, hogy a stúdió anélkül szerződtette le a főszereplő színészt, hogy egyeztettek volna a direktorral, a produkció során pedig a sztár gyakran gondolt mást a karakter motivációjáról, mint Kaye, és több párbeszédet is szeretett volna magának. Az igazi nagy balhé azonban a végső vágás kapcsán tört ki. Amikor elkészült a rendező feszes, 95 perces verziója, Norton úgy gondolta, neki túl kevés szerep jutott benne – és mivel a gyártó cég nem akarta, hogy a nagy sztár megsértődjön, egészen példátlan módon neki adták a végső vágás jogát, így végül a színész kétórás változata került a mozikba.

Nem túl meglepő módon ezen Tony Kaye – akinek számos reklámfilm és videóklip után ez volt a bemutatkozó nagyjátékfilmje – annyira kiakadt, hogy megpróbálta eltávolíttatni a nevét a stáblistáról (helyette a Humpty Dumptyt, azaz Tojás Tóbiást javasolta, de a rendezők céhe elutasította a kérését), majd minden fórumon szidta a filmet, ahol csak tudta (még fizetett hirdetéseket is vásárolt a cél érdekében szakmai lapokban).

Magát Edward Nortont pedig egy ízben „nárcisztikus dilettáns”-nak nevezte, aki „megerőszakolta a filmet”.


Kitúrta a Harcosok klubjából Janeane Garofalót

Ahogy arról ebben a korábbi cikkünkben is beszámoltunk, David Fincher rendező először a 90-es években viszonylag menő sztárnak számító Janeane Garofalónak ajánlotta fel a Harcosok klubja Marla Singerének szerepét. Aztán jött Edward Norton (ahogy azt minden bizonnyal mindenki pontosan tudja, ő alakította az egyik férfi főszerepet), és kijelentette, hogy a színésznő nem alkalmas a szerepre. Nortont vélhetően az motiválta, hogy megpróbálta akkori barátnőjét, Courtney Love-ot benyomni a produkcióba. Erre azonban a másik férfi főszerepet játszó Brad Pitt jelentette ki, hogy nem hajlandó aláírni a szerződést, ha a botrányhős énekesnő is benne lesz a filmben. Így végül, talán kompromisszumos megoldásként (de ennek hátteréről valójában nem sokat tudni) az a döntés született, hogy Helena Bonham Carter lesz Marla.

Bonham Carter ugyan csodálatos volt a Harcosok klubjában, de attól még rendkívül méltatlanul bántak el Garofalóval, aki azóta is sérelmezi a dolgot. Ráadásul miközben Pitt pár évvel később bocsánatot kért tőle a történtek miatt, Norton ezt nem tette meg, pedig ugyanazon a környéken laknak, és gyakran összefutnak. Az egészen gusztustalan sztori csattanója pedig: mikor a színésznő 2020-ban beszélt az esetről a sajtónak,

Norton letagadta a dolgot, és még azt is hozzáfűzte – a bocsánatkérős, pontosabban bocsánat nem kérős részére reagálva –, hogy Janeane Garofalo nyugodtan menjen oda hozzá, ha legközelebb látja.


Folyamatosan átírja a forgatókönyveket

A vörös sárkány című A bárányok hallgatnak-előzményfilm forgatására (melyben Will Graham FBI-ügynököt alakította) hősünk olyan felkészülten érkezett, hogy volt nála egy csomó frissen nyomtatott papír, rajta a saját szerepének átdolgozott verziója. A változtatásokat Norton maga eszközölte, teljesen kéretlenül, ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy Brett Ratner rendező ezt a változatot forgassa le az Oscar-díjas Ted Tally forgatókönyve helyett. A stáb tagjai közül nyilván mindenki kiakadt a színész pofátlansága hallatán, és persze nem teljesítették a kérését (ami meglepő lehetett a számára az Amerikai história X munkálatai során tapasztalt élményei miatt). De nem ez volt a leghírhedtebb túlkapás, amit a sztár elkövetett.

Amikor 2008-ban a Marvel stúdió visszaszerezte a Hulk megfilmesítésére vonatkozó jogokat a Universaltól, és Nortonnal a főszerepben forgatták le A hihetetlen Hulkot, hamar megbánták a döntésüket. A korábbiak fényében nem túl meglepő módon a színész már az első, Louis Leterrier rendezővel zajló meetingre egy sor változtatási javaslattal érkezett, majd alaposan átírta Zak Penn (az X-Men-filmek forgatókönyvírójaként ismert alkotó) scriptjét. Leterrier és Penn, igen nagyvonalú módon, amennyit csak lehetett, felhasználtak Norton verziójából, így azonban a végeredmény egy hatalmas katyvasz lett, amelyben nem a legelőnyösebb módon ütközött össze dráma és karakterfejlődés, illetve akció.

A stúdió annyira gyűlölte a végeredményt, hogy újravágatták a filmet, és amikor Hulk karakterét továbbvitték a Bosszúállók című, egy sor Marvel-hőst felvonultató produkcióban, Norton helyett Mark Ruffalót kérték fel a figura megformálására. A Marvelnél nem szokás megindokolni, miért ezt vagy azt a színészt választják ki egy szerepre, de ebben az esetben kivételt tettek, és közleményükben azt írták:

„ezúttal olyan színészt akartunk Hulknak, aki képes együttműködni a csapat többi tagjával”.


Még akkor is forgatókönyvíróként akar tetszelegni, ha nem ő írta a scriptet

A legendás mexikói festőművészről, Frida Kahlóról szóló Frida afféle szerelemprojekt volt a főszerepet alakító Salma Hayek, Norton akkori barátnője számára – a színésznő ezért mindent elkövetett, hogy az életrajzi film tökéletesen sikerüljön. Talán kicsit túl sokat is tett, hiszen mikor nem volt elégedett a forgatókönyvírók munkájával, az a kiváló ötlete támadt, hogy a színész végezzen rajta egy kis script doctori munkát, miután alaposan utánanéz a témának. Norton így is tett, és cserébe azt akarta, hogy az ő nevét is tüntessék fel a forgatókönyvírók között. A kérést viszont elutasította a forgatókönyvírók céhe, mivel a sztár egyrészt nem volt tagja a szervezetnek, másrészt attól, hogy beleírt vagy javított rajta, még nem ő írta a filmet.

Szóval Norton nem túl elegáns módon A vörös sárkány sajtóturnéját arra használta fel, hogy telekürtölte a médiát vele, hogy valójában ő írta a Fridát, a forgatókönyvírók céhe mégis kifúrta a filmből.


A jelmezesekkel is összerúgta a port

A Hollywoodban eltöltött évek, évtizedek során Edward Norton nem kizárólag stúdióvezetőkkel, producerekkel, írókkal és rendezőkkel csapott össze: ha a kosztümös részlegről van szó, akkor sincsenek skrupulusai. 2002-es fekete komédiája, a Dögölj meg, Smaci! forgatásakor történt, hogy Jane Ruhm jelmeztervező prezentálta azokat a ruhákat, amelyek a forgatókönyv szerint passzoltak a Norton által játszott karakter, egy gyerekműsor házigazdája hippis stílusa számára (már amikor a figura nem egy hatalmas rózsaszín rinocéroszkosztümöt viselt, az ugyanis adott volt).

A színész viszont Ruhm, sőt bárki tudomása és engedélye nélkül, azaz

anélkül, hogy bárkivel egyeztetett volna,

felkérte a legendás és amúgy rendkívül elegáns ruháiról ismert – tehát a karakterhez még csak nem is passzoló – Armani divatházat, hogy tervezzenek a számára egy hippi stílusú öltönyt, ami igen drága anyagból, kenderből készült. Mindennek a tetejébe Norton azt is elvárta, hogy ennek menedzselését és az összes ezzel kapcsolatos papírmunkát az a jelmeztervező végezze, akin átnyúlt amúgy is vitatható húzásával.


Kényszeríteni kellett, hogy szerepeljen egy filmben, amire leszerződött

Összeférhetetlen sztárunk annak idején nem győzte hangsúlyozni, hogy akarata ellenére vett részt Az olasz melóban (erről itt írtunk korábban). Mivel három filmre szóló szerződést kötött a Paramounttal, az 1996-os Legbelső félelem után további két produkciójukban is szerepelnie kellett – ám ő sorra dobta vissza a forgatókönyveket. Addigra már egyébként lecsökkentette a kötelezettségét kettő helyett egy további Paramount-filmre, de nagyon úgy tűnt, hogy ez alól a vállalása alól is ki akar bújni. A stúdió végül megelégelte a dolgot, és kötelezték rá, hogy Az olasz melót most már vállalja el (konkrétan kilátásba helyezték, hogy beperelik). A színész pedig a forgatáson állítólag folyamatosan mártírkodott, és gyakran került összeütközésbe a stáb többi tagjával. Majd amikor a box office-sikereket követően az egyik producer minden szereplőnek küldött egy kis ajándékot, Norton a következő üzenettel küldte vissza:

„add oda valakinek, akit valóban kedvelsz – vagy aki valóban kedvel téged.”


Tűzeset az Árva Brooklyn forgatásán

A jelek szerint Norton képtelen úgy szerepelni egy filmben, hogy a forgatás során ne okozzon valami kisebb-nagyobb botrányt – és úgy tűnik, nincs ez másként akkor sem, ha ő írja, rendezi és gyártja a produkciót. Az Árva Brooklyn a sztár saját projektje volt, és a Tourette-szindrómás magánnyomozóról (maga Norton) szóló bűnügyi alkotás több jelenetét egy harlemi lakóházban vették fel, a 2018 márciusi forgatáskor azonban tűz ütött ki az épület alagsorában.

A két lakó kénytelen volt végignézni, ahogy a lakásuk porig ég, a tűzesetben ráadásul egy tűzoltó is az életét vesztette,

így a tragédia után perek sora indult New York városa (amiért engedélyt adtak a forgatásra, annak ellenére, hogy az ingatlan nem volt alkalmas rá) és Edward Norton cége ellen is, mivel nem tartották be a biztonságra vonatkozó előírásokat.


(via Looper)


Nyitókép: Edward Norton 2019 novemberében, az Árva Brooklyn párizsi premierjén. Forrás: Marc Piasecki / WireImage / Getty Images