Cronenberg és Mortensen története Cannes-ban kezdődött

Hétfőn bemutatták Cannes-ban David Cronenberg és Viggo Mortensen negyedik közös filmjét, A jövő bűneit. A rendező és a színész először 2001-ben találkozott Cannes-ban.

Cronenberg és Mortensen először 2001-ben találkozott Cannes-ban A Gyűrűk Urának premierjén, melyben a színész Aragorn szerepét játszotta el. A páros már ekkor megállapodott abban, hogy egyszer közösen fognak dolgozni, négy év múlva pedig szintén Cannes-ban - ahol anno az alábbi, szívélyes fotó is készült - debütált az Erőszakos múlt. Ebben Mortensen egy családapát alakított, akinek egy meghiúsított rablótámadás következtében fény derül korábbi maffiakapcsolataira. Az akcióthrillert két további közös film, a 2007-es Eastern Promises - Gyilkos ígéretek és a 2011-es Veszélyes vágy követte.

David Cronenberg és Viggo Mortensen a 2005-ös cannes-i filmfesztiválon; Forrás: Toni Anne Barson/WireImage

 

A Cannes-ban újonnan bemutatott A jövő bűneivel (mely nem összetévesztendő azonos címen futó, 1970-es filmjével) Cronenberg több mint húsz év után visszatért a korábban védjegyének számító biológiai sci-fihez: a történet szerint

a közeli jövőben az emberi test egyre jobban alkalmazkodik a szintetikus környezethez,

melynek következtében különféle mutációkon esik át. A performanszművész, Saul Tenser kvázi avantgárd produkcióként mutatja be szervezete metamorfózisait, míg nem kiderül róla, hogy egy bizarr terveket dédelgető titkos szervezet tagja.

Viggo Mortensen életműdíjat ad át David Cronenbergnek 2014-ben a Canadian Screen Awards gálán, Torontóban; Forrás: Jag Gundu/Getty Images

 

A film sajtótájékoztatóján a rendező úgy fogalmazott: Mortensen számára az ideális színész, aki férfias kisugárzását egy karakterszínész sokoldalúságával ötvözi. A színész úgy fogalmazott:

„Egyetlen rendezővel sem voltam még annyira egy hullámhosszon, mint Daviddel. Nagyon szeretem, ahogy elmeséli a történeteit.”

Cronenberg ugyanakkor visszautasította Henri Béhar moderátor azon felvetését, miszerint a direktor új filmjének erőszakossága „művészi” lenne:

„Nem akartam, hogy művészi és kifinomult legyen. Elborzasztanak az efféle vélemények. Az erőszakábrázolás ebben a filmben gyors, hatékony és egészen brutális hatású.”

Via Hollywood Reporter

Kép forrása: Toni Anne Barson/WireImage; Jag Gundu/Getty Images