Chris Evans visszatér a Marvel filmes univerzumába

Azt azonban még nem tudni, pontosan milyen módon. Úgy tűnik, ismét Amerika Kapitányt fogja megformálni, de ez felvet bizonyos kérdéseket – a rajongók körében is, akiknek nem felhőtlen az öröme.

Evanst Amerika Kapitányként utoljára a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban láthattuk, ahol SPOILER! a forgatókönyv úgy rendezte a sorsát, hogy átadta a stafétát, azaz híres pajzsát Sam Wilsonnak, vagyis Sólyomnak, ő maga pedig visszatért az időben a II. világháborút követő évekbe, hogy Steve Rogersként szerelmével, Peggy Carterrel élje le az életét. Most viszont az a hír járja, hogy a színész visszatér a Marvel mozis univerzumba, méghozzá Amerika Kapitányként – ami elég sok kérdést felvet.

Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló. Forrás: UIP-Duna Film

 

Igaz ugyan, hogy az önálló Fekete Özvegy filmet is azután mutatják be (a tervek szerint végül idén májusban), hogy SPOILER! a karakter meghalt a Bosszúállók: Végjátékban – de épp ezért az új mozi egy előzménytörténet lesz. Amerika Kapitány és az őt megformáló színész azonban állítólag nem saját filmet kap, hanem egy Bosszúállók-sztoriban fog visszatérni (a megállapodás szerint legalább egyben, amit adott esetben további művek követhetnek).


A Disney/Marvel azonban köztudottan nagyon kreatív, ha arról van szó, hogyan facsarhatnának ki még több pénzt a hőseikből. SPOILER! Vízió ugyanis például már a Bosszúállók: Végtelen háborúban meghalt, mégis elkészült a WandaVízió című sorozat (ami január 15-én debütál a Disney+-on). Az alkotók pedig úgy vágták át a gordiuszi csomót, hogy a széria egy alternatív valóságban játszódik (hamarosan kiderül, hogy egy olyanban, amit a szerelmét gyászoló Skarlát Boszorkány, azaz Wanda képzelt el saját magának, hogy feldolgozza a gyászát, vagy egy olyanban, amit a kormány hozott létre, hogy ide száműzze a potenciális veszélyeket magában hordozó szuperhőst).


Ezenkívül a 2022-re tervezett Doctor Strange-folytatás címe, a Doctor Strange az őrület multiverzumában is arra utal, hogy a stúdió több, párhuzamos univerzumban gondolkodik, szóval a lehetőségek száma Amerika Kapitány visszatérésére igazából végtelen. A rajongók egyébként nem feltétlenül örülnek hősük visszatérésének. „Most már Sam Wilson Amerika Kapitány, és vele kellene továbbmenni. Steve Rogers már a múlt, szó szerint…” – írta ki valaki a Twitterre. Maga Chris Evans egyébként annyit írt ki szintén a Twitterre, hogy számára is újdonság a dolog, a Disney és a Marvel pedig nem kommentálta az értesülést.


(via Variety, Movieweb)