Cher legjobb filmjei

Az énekesnőből színésznővé (is) avanzsáló sztár május 20-án töltötte be 76. életévét, amely apropóból kiválogattuk a hét legjobban sikerült mozit, amiben szerepelt.

7. Tea Mussolinivel (1999)

Franco Zeffirelli önéletrajzi ihletésű filmjében gyermekkorának csodálatos színhelyére kalauzolja el a nézőt, a kis Luca sorsán keresztül. A II. világháború előestéjén az édesanyja halála után gazdag édesapja a Firenzében élő angol kolónia egyik hölgytagjára bízza házasságon kívül született fiát. Mary szeretettel neveli Lucát, aki részt vesz a zárt, sznob társaság mindennapjaiban. Néha megjelenik a köreikben az amerikai műgyűjtő és kalandornő, Elsa, akinek fontos szerepe lesz benne, hogy rájöjjenek: a Mussolini szavait készpénznek vevő kis közösség hamis illúziókba ringatta magát, és tagjainak össze kell fogniuk egy olyan nehéz helyzetben, amelyben a tét mindannyiuk életben maradása.

A Tea Mussolinivel bemutatása idején Cher már évtizedek óta bizonyított nemcsak a popzenei, de a filmes szakmában is, így

egyenrangú partnere volt a vásznon a színművészet olyan klasszikusan képzett nagyasszonyainak, mint Joan Plowright, Judi Dench vagy Maggie Smith.

Elsa szerepében ráadásul kényelmesen érezhette magát, hiszen a kihívóan viselkedő karakter nem fél kimondani a dolgokat és felrázni a status quót – ami elég közel áll a művész saját jelleméhez.


6. A gyanúsított (1987)

Egy bíró öngyilkosságot követ el, és a titkárnőjét is holtan találják. A nő meggyilkolása miatt egy Carl Anderson nevű hajléktalan siketnémát (Liam Neeson) tartóztatnak le. A férfi hivatalból kirendelt védőügyvédje, Kathleen (Cher) úgy dönt, hogy megtalálja az igazi gyilkost, s ebben segítségére van egy kongresszusi tanácsadó, Eddie Sanger (Dennis Quaid), akit közben felkérnek rá, hogy az esküdtszék tagja legyen. A nyomozás során Kathleen és Eddie meglehetősen veszélyes vizekre téved, amikor kiderül, hogy munkájukkal befolyásos emberek érdekeit sértik.


A Tea Mussolinivel Elsájával szemben ebben a méltatlanul alulértékelt nyolcvanas évekbeli thrillerben viszont a művész azt bizonyította be, hogy

a háttérbe tudja szorítani kirobbanó személyiségét.

Habár Cher legtöbb alakítását átszövi valamiféle csak rá jellemző (ön)irónia és humor, A gyanúsított naiv jogászaként megmutatta, hogy kifejezetten drámaian is tud játszani, a film cselekménye során ráadásul a nézők egyre több rétegét ismerhették meg Kathleen karakterének.


5. Sellők (1990)

A negyvenes Rachel egyedül neveli két lányát a Kennedy-korszak Amerikájában. A nő szenvedélyes egyéniség, erős, önérvényesítő jellem. Szüksége is van erre, hiszen keményen meg kell küzdenie a mindennapi megélhetésért. Emellett nap mint nap reménytelen harcot folytat nehezen nevelhető tinédzser lányával. Eközben a férfiak állandóan ostromolják hősünket, akinek ha tönkremegy a kapcsolata, szedi a sátorfáját, és a két gyerekkel együtt új lakóhelyet keres. Eddig tizennyolcszor költözött. Az öregség ellen a változtatással harcol, és nem veszi észre, hogy mindkét lánya igazi családra, biztonságra vágyik.

A Sellők Rachelje lehetőséget adott arra, hogy Cher (ahogy tette azt később a Tea Mussolinivelben) ne csak egy hozzá közel álló személyiséget formáljon meg, de egyes saját önéletrajzi elemeket is belopjon az alakításába. A film igazi erejét viszont az adja, hogy

kiválóan működik a kémia az énekes-/színésznő és a lányait alakító fiatal Winona Ryder, illetve a még gyerekszínész Christina Ricci között.

A Sellők egyszerre vicces és szívmelengető – sokunk kedvence a kilencvenes évek eleji filmtermésből.


4. Az eastwicki boszorkányok (1987)

Ez a John Updike regénye alapján készült film New England egyik kisvárosában játszódik. Itt él a három, különféle módokon megözvegyült barátnő: Alexandra, a fekete hajú szobrásznő, Jane, a vörös csellótanárnő és Sukie, a szőke újságírónő. Baráti összejöveteleik során lassan rádöbbennek, hogy különleges képességekkel rendelkeznek. És mi másra is használhatnák boszorkánytudományukat, mint hogy megidézzék az Áhított Férfit, mivel ebben a típusban városuk igencsak szűkölködik. Ám aki megjelenik a hívásukra, arra egyikük sem számított. A titokzatos Daryl nemcsak feléleszti mindhármuk szexualitását és érzelmeit, de egyenesen megigézi őket – és hamarosan arra is rájönnek, hogy mi ennek az oka.

Az eastwicki boszorkányokban Cher (természetesen Alexandra szerepében) nem kisebb színészlegendával osztotta meg a vásznat, mint Jack Nicholson. S habár a film bővelkedik a természetfeletti és horrorelemekben, amelyek időnként túlnőnek az alkotás drámai erején, a George Miller által rendezett (és Zsigmond Vilmos által fényképezett!) műből azért

ki tudtak ragyogni a színésznők (Cher mellett még Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer) alakításai is.


3. Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA (2018)

Kerek tíz évvel az első Abba-filmmusical, a Mamma Mia! kirobbanó sikere után (600 millió dolláros bevétellel világszerte) a nézők nagy örömére a film legtöbb hősével együtt visszatérhettünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire, ahol ráadásul feltárult a múlt, és az időben ide-oda ugrálva megismerhettük Donna (és barátnői) múltját, illetve hogy ez a múlt miképp hatott a jelenre. Kedvenceinkhez pedig nemcsak a hősök fiatal énjét alakító ifjú tehetségek csatlakoztak (például a fiatal Donnát megformáló Lily James), hanem Sophie nagymamájának (azaz Donna anyjának) kicsi, de annál izgalmasabb szerepében maga Cher.

A művész korábbi karrierjében mindig következetesen kettéválasztotta énekesi és színészi munkáit, itt viszont visszatér a gyökereihez,

amikor elénekli a Fernando című Abba-slágert. Ruby Sheridanként a művész olyan fényesen csillog, mint a színpadon, és még tovább emeli a sztárokban amúgy sem szűkölködő alkotás fényét.

 


2. Maszk (1985)

Színészi karrierje során az énekesnőnek abban a szerencsében volt része, hogy a legnagyobb rendezőkkel dolgozhatott együtt. A Maszkot például Peter Bogdanovich (Papírhold, Az utolsó mozielőadás) rendezte,

Cher pedig pályája egyik legmeghatározóbb alakítását nyújtja benne.

A film egy Rocky Dennis nevű fiúról szól, aki súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra. Az orvosok azt jósolták, hogy szellemi fogyatékos lesz, már ha egyáltalán életben marad. Most tizenhat éves, életvidám és rendkívül intelligens srác. Néha viszont tényleg elviselhetetlenül fáj a feje, és állandóan csúfolják torz arca miatt. Az anyja, Rusty, akinek vad életmódja látszólag ellentétben áll anyai gyengédségével, mindent megtesz azért, hogy fia teljes életet élhessen – barátai, a Pokol Angyalai motoros banda tagjai segítik ebben.

Rusty szerepében Cher nemcsak testhezálló feladatot kapott, de arra is képes volt, hogy egyszerre jelenítse meg a figura kettősségét, azaz keménységét és sebezhetőségét.


1. Holdkórosok (1987)

A negyvenhez közeledő, csinos brooklyni özvegyasszony egyhangú életében váratlan érzelemkitörést okoz a telihold. Pedig Loretta már lemondott az önfeledt boldogságról: épp elhatározta, hogy férjhez megy egyszerű és szeretetre méltó udvarlójához, Johnny Cammarerihez. Ám megismerkedik Ronnyval, a leendő férj öccsével, a sógorral töltött szerelmes éjszaka után pedig érzéki szépasszony válik belőle. A telihold ráadásul nemcsak Lorettát bolondítja meg: idős rokonai is bejárják a szerelem, a gyönyör és a féltékenység útját.


Kevés olyan film van, ami lehetőséget ad egy színésznek arra, hogy egyetlen szerepen belül bemutathassa képességei minden rétegét – a Holdkórosok ilyen volt, a még viszonylag a pályája elején lévő Cher számára. Amellett, hogy A legjobb vígjátékok a nyolcvanas évekből című válogatásunkba is bekerült alkotás leginkább arról híres, hogy (Ronny szerepében) Nicolas Cage ebben nyújtja egyik leginkább alulértékelt alakítását, a film egyszersmind Cher kvintesszenciáját is jelenti – a vászon pedig akkor ragyog a legfényesebben, amikor mindketten láthatóak.

A színész-énekesnő a Holdkórosokban egyszerre kisember és csillogó szupersztár, amihez még nem elhanyagolható mennyiségű humor is társul.

Nem csoda, hogy a művész ezért a munkájáért nyerte el pályája első és eddigi egyetlen Oscar-díját.


(via ScreenRant)