Brian May: a Queen egy pennyt sem keresett a Bohém rapszódiával

A Freddie Mercuryról és az együttesről szóló alkotás lett pedig minden idők legjövedelmezőbb zenés életrajzi filmje: 903 millió dollárt kaszált világszerte.

A Queen szólógitárosa a BBC Radio 2 egyik reggeli műsorának volt a vendége, ott beszélt erről a nehezen hihető dologról. „Ez egy hosszú szerelemprojekt volt. Szerintem úgy 12 éven át fejlesztettük” – kezdte. „Mi is úgy gondoltuk, hogy a végén jól megy majd, és jó érzéseink voltak vele kapcsolatban, de arra nem számítottunk, hogy ennyire berobban. Hihetetlen, az egész világon imádják, most már mondhatjuk, hogy egy milliárd dolláros mozi” – folytatta.

May azonban leszögezte, hogy annak dacára, amit a rajongók gondolnak, a befolyt összeg nem dobta meg a zenekar bevételeit.

„A napokban is jót nevettem, amikor azt olvastam az újságban, hogy jól meggazdagodtunk a filmből. Hiszen ha tudnák!

A minap találkoztunk a könyvelőnkkel, és egyelőre egy pennyt sem kerestünk a filmmel” – árulta el a zenész.

„Vicces, nem? Ezek szerint mennyire kell egy mozinak sikeresnek lennie, hogy pénzed legyen belőle?

Hiszen olyan sok ember van, akikről a rajongók nem is tudnak, de mind részesülnek a bevételből még előttünk” – magyarázta Brian May, aki a Bohém rapszódia stáblistáján (még aktív Queen-es zenésztársával, Roger Taylorral együtt) valóban csak executive zenei producerként van feltüntetve.

Egyre többet hallani róla azonban, hogy mind nagyobb az esély, hogy a hatalmasat kaszáló Queen film folytatást kap (korábban itt és itt írtunk a dologról) – remélhetőleg arra a projektre majd sikerül kedvezőbb megállapodást kötnie a Queen még megmaradt tagjainak...


(via NME)