Brad Pitt istentelenül megszívatta George Clooney-t az Ocean’s Twelve forgatásán

A szemtelen sztár kollégája saját lakóhelyén terjesztette el a helyiek körében, mekkora díva is valójában.

George Clooney a 2001-es Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi forgatásán gyorsan összebarátkozott Brad Pitt-tel, Matt Damonnal és Don Cheadle-lel, így a 2004-es folytatás, az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét munkálatai kiváló hangulatban teltek – annyira, hogy a haverok közül egyesek időnként kicsit túl is lőttek a célon.


A nagy közös röhögésekről Clooney egy pályaösszegző interjúban mesélt, amit a GQ magazin készített vele. A sztár feltárta, hogy az egyik szívatás, amit Pitt kieszelt ellene, olyan átkozottul jól sikerült, hogy azóta is emlegeti. „Átmentünk Európába is forgatni az Ocean’s Twelve-vel, és volt néhány felvétel a Comói-tónál is, ahol lakom.

Brad pedig körbeküldött egy értesítést minden embernek a városban. Abban a városban, ahol akkor már évek óta éltem. Villanyoszlopokra kiragasztott papírokon tudatta mindenkivel, hogy a produkció a helységbe érkezik, és

hogy engem kizárólag Mr. Clooney-nak vagy a karakterem nevén, Danny Oceannek szólíthatnak. Ezenkívül sosem szabad egyenesen a szemembe nézniük. Szóval az összes helyi lap címlapon hozta, mekkora díva is vagyok.

Rettenetes volt. Szörnyű történet, ami még sokáig visszaütött rám” – számolt be róla George Clooney.

A jó hangulat a harmadik Ocean's film premierjén is kitartott. Forrás: Kevin Winter / Getty Images

 

A sztár elmesélt egy olyan sztorit is, amikor pontonhajót béreltek, és átruccantak a Comói-tó túloldalán egy elhagyatott villába, ami igazi kísértetjárta helynek tűnt, és Pitt fogadásból ott töltötte az éjszakát, mindössze egy gyertya, hat szál gyufa és egy üveg bor társaságában – igaz, addigra az éjszakából már csak egy pár óra volt hátra.

„Sok hülyeséget csináltunk akkoriban, de csodálatos idők voltak”

– összegezte Clooney, aki a 2007-es Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik forgatásakor még egyszer összeállhatott a cimboráival.


(via IndieWire)